4p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A határok biztonságának erősítését helyezte a munkáspárti brit kormány az Európai Politikai Közösség (EPC) csütörtökön kezdődött egynapos angliai csúcstalálkozójának középpontjába.

David Lammy brit külügyminiszter a rendezvény helyszínén kijelentette: a csúcstalálkozó alkalmat nyújt arra is, hogy London új alapokra helyezze kapcsolatrendszerét az Európai Unióval, bár ez nem jelenti azt, hogy Nagy-Britannia visszalépne a EU integrációs szervezeteibe.

Az EPC-csúcs 44 országból érkezett küldöttségei a Londontól száz kilométerre északnyugatra, Oxfordshire megyében lévő Blenheim-palotában, Sir Winston Churchill néhai brit kormányfő egykori otthonában gyűltek össze. A londoni miniszterelnöki hivatal a helyszín kiválasztásával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy Churchill központi szerepet töltött be az Európát fenyegető agresszió és zsarnokság elleni fellépésben.

A Downing Street tájékoztatása szerint Sir Keir Starmer brit miniszterelnök az informális rendezvényen európai szintű együttműködést szorgalmaz az illegális bevándorláshoz kötődő szervezett bűnözés, mindenekelőtt az embercsempész bandák elleni fellépésben. London szándéka szerint az együttműködésben az egyes EU-tagországok mellett részt vesz az Europol és a Frontex határvédelmi ügynökség is.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Keir Starmer brit miniszterelnök (első sor) beszél, mellette Orbán Viktor miniszterelnök, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke (b5), Maia Sandu moldovai államfő, Edi Rama albán kormányfő , Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Mette Frederiksen dán kormányfő és Petr Fiala cseh miniszterelnök az Európai Politikai Közösség (EPC) negyedik csúcstalálkozóján az angliai Oxford közelében lévő Blenheim-kastélyban 2024. július 18-án
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Keir Starmer brit miniszterelnök (első sor) beszél, mellette Orbán Viktor miniszterelnök, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke (b5), Maia Sandu moldovai államfő, Edi Rama albán kormányfő , Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Mette Frederiksen dán kormányfő és Petr Fiala cseh miniszterelnök az Európai Politikai Közösség (EPC) negyedik csúcstalálkozóján az angliai Oxford közelében lévő Blenheim-kastélyban 2024. július 18-án
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

A brit kormány által a csütörtöki EPC-csúcs elé időzítve közzétett friss adatok szerint tavaly 380 ezren léptek be "nem szabályozott módon" az Európai Unió területére, 17 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.

A Downing Street adatai szerint az unió területére illegálisan belépők 41 százaléka csónakokkal a Földközi-tenger középső térségéből, 26 százalékuk a Balkánon átvezető szárazföldi útvonalakon, 16 százalékuk a keleti mediterrán térségen át érkezett tavaly az EU-ba.

David Lammy brit külügyminiszter a csütörtöki EPC-csúcs helyszínén a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette ugyanakkor: az európai partnerországok üdvözölték, hogy az új munkáspárti brit kormány törölte az illegálisan Nagy-Britanniába érkező menedékkérők ruandai áttelepítési tervét, amelyet a Konzervatív Párt vezette előző kormány kezdeményezett.

Lammy szerint az európai kormányok egyöntetűen az illegális bevándorlás elleni közös fellépés akadályának tekintették a ruandai áttelepítési programot. Erről a programról a Boris Johnson vezette akkori tory kormány kötött államközi szerződést 2022-ben a közép-afrikai országgal, de a jogi és parlamenti csatározások miatt az áttelepítések nem indultak el a július 4-i nagy-britanniai parlamenti választásig, amelyen a Konzervatív Párt súlyos vereséget szenvedett.

Sir Keir Starmer munkáspárti miniszterelnök első munkanapján bejelentette, hogy kormánya törli a ruandai programot és az embercsempészek elleni fellépésre összpontosító, terrorellenes módszereket alkalmazó új határbiztonsági parancsnokságot hoz létre.

David Lammy külügyminiszter a csütörtöki BBC-interjúban megerősítette, hogy a munkáspárti brit kormány új alapokra kívánja helyezni kapcsolatait az EU-val. Megerősítette ugyanakkor a kormányfő által már többször hangoztatott álláspontot is, hogy a Labour-kormány nem kíván visszalépni az Európai Unióba, sem az EU sarkalatos integrációs szervezeteibe, köztük a vámunióba és az egységes belső piacra.

Lammy szerint London célja egy új, a jelenleginél jobb kereskedelmi egyezmény megkötése az EU-val. Ugyancsak csütörtökön, a BBC rádió hírmagazinjának nyilatkozva - arra a kérdésre, hogy a NATO az Egyesült Államok hozzájárulása nélkül is fenn tudná-e tartani az Ukrajnának nyújtott támogatás jelenlegi szintjét, tekintettel Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt ezzel kapcsolatos igen szkeptikus nyilatkozataira - a brit külügyminiszter kitérően úgy fogalmazott: az európai szövetségeseknek mindenképpen nagyobb részt kell vállalniuk az Európa biztonságát szolgáló ráfordításokból.

"Donald Trump valóban mondott ezt-azt a NATO-ról és Európa védelméről, de elnöksége alatt a korábbinál is nagyobb amerikai katonai kontingenst bocsátott a NATO európai védelmének rendelkezésére, és ő volt az első, aki Javelin típusú rakétákat adott Ukrajnának" - mondta a brit külügyminiszter.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Emberi mulasztás miatt zuhant le az Air India londoni járata
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 08:16
Az előzetes jelentések szerint lekapcsolták a hajtómű üzemanyag-kapcsolóit az Air India 260 halálos áldozatot követelő katasztrófája előtt.
Nemzetközi Vizsgálat indult az X és Elon Musk ellen Franciaországban külföldi befolyás gyanúja miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 19:46
A párizsi ügyészség hivatalos vizsgálatot indított az X közösségi média platform – korábban Twitter – és annak vezetősége, köztük Elon Musk tulajdonos ellen, miután felmerült a gyanú, hogy a vállalat algoritmusa külföldi befolyás érdekében torzíthatja a tartalomterjesztést.
Nemzetközi Donald Trumpot meghívták Kínába
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 19:16
Marco Rubio amerikai külügyminiszer és kínai kollégája Vang Ji „pozitív és konstruktív” tárgyalásról számoltak be malajziai találkozásuk után.
Nemzetközi Nagyon aggódnak az európai borászok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 17:45
Úgy tűnik, nem részesülhetnek preferenciális elbánásban az EU és Donald Trump amerikai elnök kormányzata közötti kereskedelmi megállapodásokban – közölte pénteken az iparág fő lobbicsoportja.
Nemzetközi Meglepetés Kanadában
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 17:20
A vártnál jobban nőtt a munkahelyek száma, a munkanélküliségi ráta pedig az elemzők által várt emelkedés helyett csökkent.
Nemzetközi Tükörklauzulát követel az agrárminiszter a EU-Mercosur kereskedelmi megállapodásba
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 16:53
Nagy István szerint tönkretenné a gazdákat a megállapodás, különösen azért mert, Brüsszel egyidejűleg megnyitotta az uniós piacot az ukrán mezőgazdasági termékek előtt is.
Nemzetközi Az oroszok által lefoglalt egyetlen amerikai cég exportra készül
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 15:14
A Kreml korábban azzal indokolta az elkobzást, hogy a cég stratégiai szerepet tölt be Oroszország élelmiszerellátásában.
Nemzetközi Célkeresztben a kormány – újabb uniós forrásokat köthetnek jogállami feltételekhez
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 13:35
2028-tól jelentősen bővülne a feltételekhez kötött uniós források köre. Orbán Viktor Magyarországa, eurómilliárdok elvesztésével néz szembe az Európai Bizottság a jövő szerdán nyilvánosságra hozandó tervei szerint.
Nemzetközi Fájdalmas lépésre kényszerülhetnek a hollandok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 12:48
A menekültügyi és fejlesztési kiadások csökkentésével érnék el a NATO védelmi kiadási célját.
Nemzetközi Szörnyű tévedés: drón helyett egy utasszállítót lőhettek meg az oroszok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 10:36
Egy Minszkből Moszkvába tartó járat kaphatott légvédelmi rakétatalálatot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG