5p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Érdekes párhuzamok rajzolódtak ki az elnökjelölti vita után. Donald Trump ugyanis bizonyos szempontból Joe Biden nyomdokaiba lépett.

Lapcsoportunk, a Klasszis Média szerda hajnali, az amerikai elnökjelöltek vitájával egyidőben készült cikkében már megállapítottuk, hogy Kamala Harris és Donald Trump első vitájából egyértelműen az előbbi jött ki jobban.

Ezt az értékelésünket azóta a megjelenő közvélemény-kutatási adatok is alátámasztották – a RealClearPolitics közvélemény-kutató aggregátor cikkünk megjelenésekor legfrissebb, már a pénteki (szeptember 13.) adatokkal korrigált számai szerint Harris 48,5 százalékkal vezet Trump 47 százaléka előtt. Fontos megjegyezni, hogy olyan mérvadó felmérésekben, mint például a Reuters és az Ipsos közös mérése, a különbség ennél nagyobb, ott több mint 5 százalékpontosra mérik Harris előnyét.

Ezen a ponton fontos, hogy kiemeljük a nyilvánvalót: a szó tényleges értelmében Donald Trump nem fog Joe Biden sorsára jutni. Hiába szerepelt némileg meghökkentően gyengén a műsorban, arra a Republikánus Pártnak sem ideje, sem lehetősége nincsen, hogy lecserélje elnökjelöltként, hiszen a Republikánus Nemzeti Konvención már júliusban bizalmat szavaztak neki. S akkor arról nem is beszéltünk, hogy Trump pótlására nem is akadna valódi alternatíva, mivel a hagyományos republikánusok képtelenek arra, hogy egy érdemi jelöltet kitermeljenek.

Mindezt leszögezve ugyanakkor elképzelhető, hogy a vitán történő gyengécske szerepléssel megkezdődtek Trump politikai pályafutásának végnapjai.

Donald Trump szokatlan gyengeséget mutatott az elnökjelöltek vitáján
Donald Trump szokatlan gyengeséget mutatott az elnökjelöltek vitáján
Fotó: MTI/AP/Andrew Harnik

Öregemberek egymás közt

Frank Luntz közvélemény-kutató, aki több republikánus direktíva arculatának kidolgozásáért is felelt már, egész egyszerűen „megvetendőként” értékelte Trump vitaszereplését, és nyíltan kijelentette, hogy a volt elnök elveszítheti a választást – ennek fényében tehát egyáltalán nem meglepő, hogy bár a demokraták bejelentették, szívesen vitáznának októberben is, a Trump-tábor ez elől kihátrált.

Az értékelések szerint Harris nem igazán azzal nyerte meg a vitát, amit mondott, hanem sokkal inkább azzal, ahogy belerángatta Trumpot bizonyos csapdákba. Hiszen a volt elnök nem bírt ellenállni akkor, amikor Harris unalmasnak nevezte a gyűléseit, de a 2020-as választási végeredmény megkérdőjelezése kapcsán is elég megosztó kijelentéseket tett. Az azóta elhíresült „megeszik a kutyákat és a háziállatokat” kijelentése szintén nem aratott sikert a választóknál - ráadásul minden valóságalapot nélkülözött -, az a valóságtól szintén elrugaszkodott vád pedig, hogy a Biden-adminisztráció a börtönökben operál át illegális bevándorlókat, szintén nem fogta meg a bizonytalan szavazókat.

Joe Biden és Donald Trump június végi vitáján az egész este rendkívül haloványan szereplő elnök esetében az adta meg a kegyelemdöfést, hogy belezavarodott az abortuszkérdésre adott válaszába, nem egyértelműen állt ki a nők választáshoz való joga mellett, pedig a Demokrata Párt kampányának ez jelenleg sarkos eleme. Emellett nehezen kezelte Trump agresszív közbeszólásait, mondandójába belezavarodott, és nem fogalmazott világosan, ráadásul az energiaszintjével is voltak gondok.

Trump és Harris összecsapásán mindez azonban sokkal inkább Donald Trumpról volt elmondható, a volt elnök változó energiaszinttel felelgetett a kérdésekre, sokszor önmagát ismételgetve, kijelentései sokkal inkább a személyes támadásokról szóltak, mint jól megfogalmazott, átlátható érvekről. Mindez megteremtette a lehetőséget Harrisnek arra, hogy összeszedettnek és józannak tűnjön, még úgy is, hogy egyébként tényleges terveiről arcpirítóan keveset árult el.

Nem a saját tábornak kell imponálni

Donald Trump vitastratégiájának kudarca messzire vezet, hiszen a volt elnök pont azoknak a választóknak nem tudott igazán üzenni, akik minden bizonnyal eldöntik majd a novemberi voksolás végeredményét. Az amerikai választási rendszer sajátossága miatt az ötven tagállam többsége hagyományosan demokratapárti vagy republikánus, ezért a választást az úgynevezett csatatér államok döntik el – tehát azok a tagállamok, ahol mindkét párt jelöltjének van reális esélye a győzelemre. Összesen hét ilyen tagállam van (Észak-Karolina, Georgia, Nevada, Arizona, Pennsylvania, Michigan, Wisconsin), ezekben pedig rendkívül szoros a verseny, az alapvető párttáborok mellett a bizonytalankodó szavazók kegyeiért küzdenek a jelöltek.

A bizonytalankodók jellemzően ugyanakkor nem a szélsőségesebb nézeteket vallók közül kerültek ki, így számukra a vita folyamán minden bizonnyal szimpatikusabb lehetett Harris ügyészekre emlékeztető stílusú higgadt józansága, mint Trump vad, összeesküvés-elméletekre hajazó frázisai; ez pedig könnyen lehet, hogy a republikánus jelölt győzelmébe kerül majd. Míg Joe Biden nehézkes vitastílusa mellett Trump fiatalosnak, vagánynak és meggyőzőnek tűnt, múlt szerdán ő maga vált egy nehézkes öregemberré – ez egyébként 78 évesen nem meglepő –, ez pedig nem sok jót ígér a következő hónapokra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Vizsgálat indult az X és Elon Musk ellen Franciaországban külföldi befolyás gyanúja miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 19:46
A párizsi ügyészség hivatalos vizsgálatot indított az X közösségi média platform – korábban Twitter – és annak vezetősége, köztük Elon Musk tulajdonos ellen, miután felmerült a gyanú, hogy a vállalat algoritmusa külföldi befolyás érdekében torzíthatja a tartalomterjesztést.
Nemzetközi Donald Trumpot meghívták Kínába
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 19:16
Marco Rubio amerikai külügyminiszer és kínai kollégája Vang Ji „pozitív és konstruktív” tárgyalásról számoltak be malajziai találkozásuk után.
Nemzetközi Nagyon aggódnak az európai borászok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 17:45
Úgy tűnik, nem részesülhetnek preferenciális elbánásban az EU és Donald Trump amerikai elnök kormányzata közötti kereskedelmi megállapodásokban – közölte pénteken az iparág fő lobbicsoportja.
Nemzetközi Meglepetés Kanadában
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 17:20
A vártnál jobban nőtt a munkahelyek száma, a munkanélküliségi ráta pedig az elemzők által várt emelkedés helyett csökkent.
Nemzetközi Tükörklauzulát követel az agrárminiszter a EU-Mercosur kereskedelmi megállapodásba
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 16:53
Nagy István szerint tönkretenné a gazdákat a megállapodás, különösen azért mert, Brüsszel egyidejűleg megnyitotta az uniós piacot az ukrán mezőgazdasági termékek előtt is.
Nemzetközi Az oroszok által lefoglalt egyetlen amerikai cég exportra készül
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 15:14
A Kreml korábban azzal indokolta az elkobzást, hogy a cég stratégiai szerepet tölt be Oroszország élelmiszerellátásában.
Nemzetközi Célkeresztben a kormány – újabb uniós forrásokat köthetnek jogállami feltételekhez
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 13:35
2028-tól jelentősen bővülne a feltételekhez kötött uniós források köre. Orbán Viktor Magyarországa, eurómilliárdok elvesztésével néz szembe az Európai Bizottság a jövő szerdán nyilvánosságra hozandó tervei szerint.
Nemzetközi Fájdalmas lépésre kényszerülhetnek a hollandok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 12:48
A menekültügyi és fejlesztési kiadások csökkentésével érnék el a NATO védelmi kiadási célját.
Nemzetközi Szörnyű tévedés: drón helyett egy utasszállítót lőhettek meg az oroszok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 10:36
Egy Minszkből Moszkvába tartó járat kaphatott légvédelmi rakétatalálatot.
Nemzetközi Orbán Viktor szövetségese mérhet csapást a NATO-ra Szlovéniában
Bózsó Péter | 2025. július 11. 10:21
Geopolitikai vonatkozásai miatt nagy jelentőségű lehet a NATO-kilépésről szóló lehetséges népszavazás délnyugati szomszédunknál, ami Janez Janša hatalomba való visszatérését célzó belpolitikai játszmájához is kötődik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG