4p

Egyre feszültebb a helyzet a Közel-Keleten, küszöbön a robbanás.

  • Heves összecsapások folynak az izraeli hadsereg egyik hadosztálya és a Hezbollah között Dél-Libanonban, miután Izrael kedd hajnalban a határt átlépve „korlátozott hadműveletet” indított a síita milícia infrastruktúrájának felszámolására, hogy ne támadhassa az észak-izraeli településeket – közölte az izraeli hadsereg. A légierő újabb támadásokat hajtott végre a Hezbollah fegyvergyártó üzemei és más létesítményei ellen Bejrút déli Dahíja negyedében, a szervezet fellegvárában. Libanoni jelentések szerint az IDF megtámadott egy épületet a tengerparti Szidón város közelében lévő palesztin menekülttáborban is, mert tudni vélte, hogy ott tartózkodik Munír al-Makdah, a Fatah palesztin párt katonai szárnyának libanoni vezetője.

Romok egy izraeli légicsapás után a dél-libanoni Sultaniyeh régióban még áprilisból
Romok egy izraeli légicsapás után a dél-libanoni Sultaniyeh régióban még áprilisból
Fotó: EPA/STR

  • Az izraeli hadsereg szerint Iránból rakétákat lőttek ki Izrael felé – írja a The Guardian a Reuters jelentése alapján kora este. A hírügynökség szerint Tel-Avivban és Jeruzsálemben is megszólaltak a légvédelmi figyelmeztető szirénák. Tel-Aviv felett robbanások hallatszanak, és figyelmeztető szirénák hangja bőg a városban, Izrael legnagyobb városi és gazdasági metropoliszában. Jeruzsálemben szintén robbanások hallatszanak – mondták szemtanúk a Reutersnek. Az izraeli média arról számol be, hogy Irán több mint 100 rakétát lőtt ki Izraelre. Az egyelőre nem világos, hogy a rakéták becsapódtak-e, vagy a légvédelem semmisítette-e meg azokat. Az izraeli hadsereg arról is beszámolt, hogy országszerte megszólalnak a szirénák. A The Guardian jeruzsálemi tudósítói helyi idő szerint nem sokkal este fél nyolc után szemtanúi voltak annak, hogy a város fölött több tucat rakéta indult el Izrael főbb tengerparti városai felé egy hatalmas támadás során. Bár néhány rakétaelhárítást lehetett hallani a város felett, úgy tűnt, hogy a rakéták nagy része sértetlenül továbbhaladt, és távoli bombák hangja mellett a tengerpart és Izrael középső része felé haladt.
  • Nagyjából 10 perccel az első támadás után újabb rakétahullámról számoltak be a The Guardian tudósító, melyek más irányból érkeztek. Számos rakétát megsemmisített a légvédelem. A támadás magyar idő szerint nem sokkal este 8 óra előtt véget ért. A The Times of Israel szerint a hatóságok engedélyezték a helyieknek az óvóhelyek elhagyását.
  • Az AP amerikai hírügynökség szerint az iráni rakétatámadást közvetlenül megelőzte egy amerikai kormányzati tisztviselő figyelmeztetése, mely arról szólt, hogy Irán „azonnal” ballisztikus rakétatámadást készül indítani Izrael ellen.
  • Irán ENSZ-képviselete megvédte az agressziót, válasznak nevezve azokat Izrael „terrorcselekményeire” – mivel a zsidó állam az elmúlt napokban fokozta katonai offenzíváját a Hezbollah ellen Libanonban. A küldöttség az X-en tette közzé: „Irán törvényes, racionális és legitim válasza a cionista rezsim terrorcselekményeire – amelyek iráni állampolgárok és érdekek elleni támadást és az Iráni Iszlám Köztársaság nemzeti szuverenitásának megsértését jelentették – megfelelően végrehajtásra került”. A posztban hozzátették: „Amennyiben a cionista rezsim válaszlépéseket merészel tenni vagy további rosszindulatú cselekményeket követ el, azt egy későbbi és megsemmisítő válaszlépés fogja követni”.
  • Az izraeli katonai szóvivő a televízióban reagált, Daniel Hagari Izrael ellen intézett „súlyos támadásnak” nevezte az estet, és fogadkozott, hogy a támadásnak „következményei lesznek”. Hozzátette, hogy az ország továbbra is magas készültségben van.

(The Guardian, Reuters, AP)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Észak-koreai lőszereket is tároló raktárat tarolt le Ukrajna
Privátbankár.hu | 2024. október 9. 19:41
Az ukrán erők csapást mértek szerdára virradó éjszaka egy irányított légibombákat és észak-koreai lőszereket is tároló raktárra az oroszországi brjanszki régióban. Háborús összefoglaló.
Nemzetközi "Még nem rúgják le a vesémet" – az EP-vita legerősebb magyar mondatai (videó)
Privátbankár.hu | 2024. október 9. 19:27
Elvileg a magyar uniós elnökség programjáról vitáztak szerdán az európai parlamenti (EP) képviselők, a gyakorlatban azonban pártpolitikai csatákat is folytattak.
Nemzetközi Orbán Viktor szövetségese durván befenyegette az ellenzéki újságírókat
Privátbankár.hu | 2024. október 9. 17:35
Szlovákia miniszterelnöke rászállna a független médiára, kilátásba helyezte egy nemzeti médiahatóság felállítását, amely az ellenzék szerint a sajtó cenzúrájával érne fel.
Nemzetközi Az EU humanitárius légihidat hoz létre Libanon fölött
Privátbankár.hu | 2024. október 9. 17:05
Libanon fölötti humanitárius légihíd létrehozását jelentette be szerdán az Európai Bizottság, a légihídon át a többi között higiéniai eszközöket, takarókat szállítanak a rászorulóknak.
Nemzetközi Trump és Putyin, a két cimbora
Privátbankár.hu | 2024. október 9. 16:43
Bob Woodward azt állítja új könyvében, hogy Trump és Putyin igen jó kapcsolatot ápol egymással. 
Nemzetközi „Miniszterelnök úr, mindketten tudjuk, hogy vége van” – ilyen volt a Magyar-Orbán párbaj
Wéber Balázs | 2024. október 9. 15:55
Bár a szerda délelőtti EP-vita elvileg a magyar uniós elnökségről szólt volna, az ülést mélyen átitatta a pártpolitika. A fideszes EP-képviselők Magyar Péter mentális egészségével foglalkoztak,  Orbán Viktor „ócska propagandával” vádolta meg az EP-t, Dobrev Klára pedig megkérdezte a miniszterelnököt, hogy „mivel zsarolják Önt az oroszok?” Manfred Weber eközben azt mondta: Orbán Viktor a múlt, a Tisza Párt elnöke a jövő.
Nemzetközi Jó hír jött a Jordániába utazóknak
Privátbankár.hu | 2024. október 9. 15:44
Turizmusban dolgozó szakemberek szerint továbbra is utazhatunk Jordániába, de akár át is tehetjük jövőre a tervezett utat. 
Nemzetközi Spanyolország türelmetlenül sürgeti a migrációs paktumot
Privátbankár.hu | 2024. október 9. 15:25
Spanyolország az európai migrációs és menekültügyi paktum alkalmazásának előrehozatalát fogja kérni az Európai Bizottságtól - jelentette be a spanyol kormányfő szerdán Madridban.
Nemzetközi Rakétazápor és késes merénylet Izrael harmadik legnagyobb városában
Privátbankár.hu | 2024. október 9. 14:04
Izrael szerint ma ismét rakéták érte Haifa környékét, ami a harmadik egymást követő napon történt támadások Izrael harmadik legnagyobb városa ellen. Hatan pedig késes merényletben sebesültek meg a Haifától délre fekvő Haderán.
Nemzetközi Már csak pár óra és Milton a floridai Tampánál lecsap
Privátbankár.hu | 2024. október 9. 13:22
Jelenleg 300 mérföldre (485 km-re) pörög a Milton hurrikán a floridai Tampától. Itt fog szárazföldet érve először lecsapni majd.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG