Szerdán késő este robbantotta a német kormánykoalíciót a levegőbe repítő bombát Olaf Scholz: a német kancellár ugyanis közölte, hogy – a költségvetési politikát érintő viták miatt – menesztette pénzügyminiszterét, Christian Lindnert, aki egyben a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) vezetője is. Helyét a kancellár eddigi tanácsadója, a szociáldemokrata Jörg Kukies veszi át a pénzügyi tárca élén.

Előrehozott választások jönnek

Lindner menesztése – amelyet a vezető német gazdasági lap, a Handelsblatt a német köztársaság történetének legkeményebb kirúgásaként aposztrofált a véleménycikkében – beláthatatlan kimenetelű dominóeffektust indított el: az FDP bejelentette, hogy miniszterei lemondanak, azaz a párt felmondja a koalíciót. (Az egyetlen kivétel Volker Wissing, aki továbbra is közlekedési miniszter akar maradni, és kilép a liberális pártból.)

Az FDP távozásával a már eddig is ingatag lábakon álló kormány kisebbségbe került – még úgy is, hogy a Zöldek maradnak.

A szociáldemokrata kancellár mindenesetre folytatni kívánja a kormányzást, januárban pedig bizalmi szavazást kér majd a német törvényhozás alsóházában, a Bundestagban.

Jelen állás szerint borítékolható, hogy a Bundestag megvonja majd a bizalmat a még megmaradt koalíciótól. Innentől kezdve Frank-Walter Steinmeier német államfőnek 21 napja van a parlament feloszlatására, az előrehozott választásokat pedig 60 napon belül kell kiírni – a németek tehát márciusban járulhatnak majd az urnákhoz („menetrend szerint” jövő ősszel lettek volna a parlamenti választások).

Könnyen lehet azonban, hogy végül márciusig sem kell várni: Friedrich Merz, az ellenzéki Kereszténydemokrata Unió (CDU) – egyben a legerősebb párt – vezetője ugyanis azonnal bizalmi szavazást sürget a kormány ellen. Ugyanezt követeli a menesztett liberális miniszter is.

Merz úgy véli, hogy az előrehozott választásokat már januárban meg kellene tartani, mivel – mint mondta – Németország nem engedheti meg magának, hogy több hónapig többség nélküli kormánya legyen.

De pontosan mi vezetett a koalíció kimúlásához, és milyen hatása lehet ennek nemzetközi téren?

Vita az adósságfék és Ukrajna miatt

A pénzügyminiszter kirúgásához alapvetően a költségvetési politikával kapcsolatos vita vezetett: a liberális párt a hazai és a nemzetközi válság ellenére is ki akart tartani az államadósság keretek között tartását célzó adósságfék intézménye mellett – és ezzel szembement a kancellár akaratával.

Német sajtóhírek szerint Scholz – amellett, hogy „széleskörű gazdasági reformokat” ajánlott fel Lindnernek – azt szerette volna elérni, hogy biztosítsanak a költségvetésből további, milliárdos nagyságrendű támogatást Ukrajna számára. A pluszpénzre ugyanis – tekintettel Donald Trump győzelmére az amerikai elnökválasztáson – szükség lesz a kancellár szerint.    

A Zöldek vezetői pedig egyenesen azt állítják, hogy az ukrajnai segítségnyújtás növelése lenne az adósságfék kiiktatásának fő indoka. Az újabb tánogatás válasz Trump újbóli elnökségére.          

A pénzügyminiszter ezt a javaslatcsomagot elutasította – állította egy bennfentes –, ehelyett előrehozott választásokat javasolt. A kancellár ezt követően választás elé állította Lindnert: a koalíció költségvetési vészhelyzetet hirdet 2025-re, és egyúttal hatályon kívül helyezi az adósságfék intézményét, vagy Lindnernek mennie kell.

Lindner ezzel szemben Scholzot okolja a történtekért. Szerinte a gazdaság beindítására tett javaslatait nem vették komolyan, a kancellár kérését – az adósságfék kiiktatását – pedig azért nem teljesíthette, mert azzal „hivatali eskümet szegtem volna meg”.

Az ellentéteket nem sikerült feloldani, a szakítás pedig enyhén szólva sem sikerült szépre.

A kancellár a szerda esti sajtótájékoztatóján „nyugodt hangon, de nagy haraggal” sújtott le Lindnerre: többek között egoizmussal, a bizalom eljátszásával és kompromisszumra való képtelenséggel vádolta meg – szerinte így lehetetlen komoly kormányzati munkát végezni.

Mindeközben Lindner, akit német sajtóbeszámolók szerint érezhetően feldúlt volt a történtek miatt, is élesen támadta Scholzot, és azt, hogy az előrehozott választások azonnali lehetővé tétele helyett inkább színpadiasan kirúgta őt.

Fájhat Zelenszkij feje

Németországban tehát áll a bál, és ennek egyik legnagyobb vesztese Ukrajna lehet. Kijev számára eleve aggasztó hír, hogy az Egyesült Államokban – amely az ukrán hadsereg legnagyobb fegyverszállítója – egy olyan elnök került hatalomra, aki korábban a  fegyverszállítások „átdolgozását” és jelentős csökkentését is kilátásba helyezte a háború befejezése és Kijev kompromisszumra kényszerítése érdekében.

Most pedig mélynek tűnő politikai válságba csúszott egyik legfontosabb európai szövetségese és fegyverszállítója, Németország is – és fennáll a veszély, hogy hónapokra cselekvésképtelenné válik.

A történtek hátteréhez hozzátartozik az is, hogy a kormánykoalíció népszerűségi mutatói a mélyben vannak: a szociáldemokratákat a választók 15-16, a Zöldeket 10 százaléka támogatja, a liberálisok pedig 3-4 százalékon állnak – azaz jelen állás szerint be sem kerülnének a parlamentbe.

A jobbközép CDU/CSU-szövetség toronymagasan vezeti a népszerűségi rangsort 30 százalékkal, mögötte a második helyen pedig a tőle jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) párt van. És egyre erősebb a baloldali Sahra Wagenknecht új mozgalma is (8 százalék) – utóbbi két párt ellenzi az ukrajnai fegyverszállításokat.

A német politikai és gazdasági válság (a legnagyobb autógyártó, a Volkswagen például óriási leépítéseket jelentett be nemrég) persze Magyarországnak sem jön jól. A német piac ugyanis a fő exportpiacunk, az autó- és akkumulátorgyártásunk fontos megrendelője. Az ugyanakkor nem igaz, amire Orbán Viktor miniszterelnök utalt nemrég, miszerint abban, hogy az egymás utáni második évben recesszióba süllyedtünk, csak a német ipar a ludas.