3p

Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás csütörtökön este az új közmédia törvényt, amely egyebek mellett az intézmény vezetésének megválasztási folyamatát érintő módosításokat, valamint névváltoztatást is tartalmaz.

A szlovák parlament ellenzéke által bírált törvényt a hárompárti szlovák kormánykoalíció 78 képviselőjének szavazatával hagyta jóvá a 150 fős pozsonyi törvényhozás. Az ellenzéki pártok képviselői nem vettek részt a voksoláson.

Pozsony merészet lépett
Pozsony merészet lépett
Fotó: Wikipedia

Az új jogszabályt, amelybe végül a kormány által áprilisban jóváhagyott változathoz képest számos módosítás is belekerült, a kulturális tárca terjesztette elő. A törvényt a szaktárca részint azzal indokolta, hogy ki kell vonni a politika hatása alól az intézményvezető megválasztásának folyamatát, részben pedig azzal, hogy a változtatások ugyan nem választják szét a korábban összevont köztelevíziót és a rádiót, de nagyobb lehetőséget adnak a független fejlődésükre.

A törvényt bíráló ellenzéki pártok ellenben azt állították, hogy a törvénnyel a kormány „megszünteti a közmédia szabadságát”.

A szlovák közmédia, a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) jelenlegi formáját és megnevezését 2011-ben, Iveta Radicová kormánya idején hozták létre a Szlovák Rádió (SR) és a Szlovák Televízió (STV) összevonásával. Az RTVS élére később a legnagyobb szlovák kereskedelmi televízió egyik korábbi vezetőjét nevezték ki, s számos vitatott változtatásra is sor került, amelyek összefüggéseiben az intézményt nem egy bírálat érte, egyebek mellett híradása kiegyensúlyozottságát megkérdőjelezve.

A most elfogadott új közmédia törvény egyebek mellett megváltoztatja az intézmény nevét, amelyet a jövőben Szlovák Televízió és Rádiónak (STVR) hívnak majd, de megtartja annak egybevont formáját. A jogszabály által bevezetett érdemi változtatások egyike, hogy az eddigi kettő helyett legalább háromban szabja meg a köztévé által üzemeltetni szükséges csatornák számát, erősíti a regionális híradást, valamint szabott adásidőt rögzít a külföldön élő szlovákoknak szánt műsorokra.

Az ellenzék által egyik leginkább vitatott változtatás az intézmény vezetőjének megválasztási folyamatát érinti, konkrétan a közmédia vezérigazgatóját megválasztó kilenctagú közmédia tanács összeállítási módját. A közmédia tanács tagjait eddig a törvényhozás választotta ki. A jövőben a tanács tagjai közül négyet a kulturális miniszter jelöl majd. Az új közmédia törvény hatálybalépésével a szlovák közmédia jelenlegi vezetésének megbízatása megszűnik, az új törvény július elsejével lép hatályba.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Közös hadgyakorlatot indított Oroszország és Kína
Privátbankár.hu | 2024. július 15. 16:35
Orosz-kínai haditengerészeti gyakorlat kezdetét jelentette be hétfőn az orosz Csendes-óceáni Flotta sajtószolgálata.
Nemzetközi Több ezer radikálist kapcsoltak le a párizsi olimpia előtt
Privátbankár.hu | 2024. július 15. 13:44
A jövő héten kezdődő ötkarikás játékok előtt már mintegy három és fél ezer potenciálisan veszélyt jelentő személyt zártak ki az olimpiáról - jelentette ki a francia belügyminiszter.
Nemzetközi Kreml: Az orosz rakéták célpontjaivá válhatnak az európai fővárosok
Privátbankár.hu | 2024. július 14. 17:59
Donyeckben ismét emberéleteket követelt az orosz-ukrajnai háború. A nap összefoglalója. 
Nemzetközi Ivanka Trump: "Édesanyám vigyázott tegnap fentről édesapámra"
Privátbankár.hu | 2024. július 14. 16:47
Donald Trump lánya, Ivanka is posztolt a tegnap történekről. Szerinte édesanyja tegnap őrangyalt játszott. 
Nemzetközi Lilában tündököl Katalin hercegné a wimbledoni teniszdöntőn
Privátbankár.hu | 2024. július 14. 16:11
Már tegnap bejelentette a királyi palota, hogy ma részt vesz a wimbledoni tenisztorna döntőjén, ahol a hagyományokhoz hűen ő adja át majd a fődíjat a nyertesnek. Lila ruhájában elegáns, ahogy mindig. 
Nemzetközi Amerika legnépszerűbb fegyverével követték el a merényletet
Privátbankár.hu | 2024. július 14. 15:17
Sokan a fegyverviselési jog szimbólumaként emlegetik azt a fegyvert, amivel a a 20 éves Thomas Matthew Crooks merényletet követett el Donald Trump ellen tegnap. 
Nemzetközi Tovább szigorították az emberkereskedelmi irányelveket
Privátbankár.hu | 2024. július 14. 14:13
Életbe lépett vasárnap az emberkereskedelem megelőzéséről és az ellene folytatott küzdelemről, valamint az áldozatok védelméről szóló európai uniós irányelv szigorításokat tartalmazó módosítása - tudatta az Európai Bizottság közleményben.
Nemzetközi A Kreml érdekeseket mondott Trump merénylete kapcsán
Privátbankár.hu | 2024. július 14. 13:46
Oroszország elítéli az erőszak minden megnyilvánulását a politikai harc során - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtótitkára a Donald Trump volt amerikai államfő és jelenlegi republikánus elnökjelölt-aspiráns ellen elkövetett merénylettel összefüggésben.
Nemzetközi Donald Trump hosszú listára került fel az ellene elkövetett merénylettel
Privátbankár.hu | 2024. július 14. 12:13
Gyakran törnek az USA első emberének életére olyan személyek vagy erők, akik igyekeznek megváltoztatni az utóbbi 100 évben kialakult világképet. Ebből a szempontból ők előzik meg Donald Trumpot. 
Nemzetközi Már a titkosszolgálat hibáiról beszélnek - beidézik az igazgatót
Privátbankár.hu | 2024. július 14. 11:26
Az amerikai képviselőház felügyeleti bizottsága beidézi a titkosszolgálat igazgatóját, hogy tanúskodjon a július 22-i tárgyaláson.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG