Nem lennénk szívesen az amerikai demokraták helyében, hiszen Kamala Harris vereségével már-már kiheverhetetlen csapást kapott a párt, és ahhoz, hogy 2028-ban valódi esély legyen a republikánusok legyőzésére, minden bizonnyal szinte teljes őrségváltásra lesz szükség. De hogy jutottunk idáig?
Áprilist írtunk, mikor egy fényében megkopó Joe Biden bejelentette, hogy elindul az újraválasztásért, ezzel pedig meghazudtolta korábbi önmagát, hiszen 2020-as megválasztásakor egyértelműen azt ígérte, hogy egyciklusos elnök lesz, amolyan átmeneti megoldás.
Nos, mostanra már tudjuk, hogy egymásután két választást nem lehet azzal megnyerni, hogy valaki nem Donald Trump, ráadásul Biden az elmúlt évtizedek egyik legkiábrándítóbb vitateljesítményét nyújtva nemcsak a választók, hanem pártjának bizalmát is elvesztette. A több kérdésbe is belezavarodó, a Demokrata Párt számára a kampány egyik sarokpontjának számító abortuszkérdésre sem kielégítő választ adó, Trump személyeskedő támadásaira gyengén reagáló elnök végül duzzogva, koronavírusosan, Delaware állambeli otthonából jelentette be visszalépését.
Alelnöki csőd
2019-ben még egészen más szelek fújtak Kamala Harris politikai pályafutásában, ugyanis a demokrata elnökjelöltségért folyó harcban a fiatalos kaliforniai liberális lényegében felmosta a padlót Bidennel, ám elnökjelölti kampányának vitorlájából gyorsan kifogyott a szél. Azután, hogy kampányát leállította, nem sokkal később be is jelentették Biden alelnökjelöltjeként, a többi pedig már történelem.
Joe Biden adminisztrációjának azonban nem jól titkolt célja ekkor még az volt, hogy Harris alelnökként valódi súlyt képviseljen – sokkal jobban, mint például a Donald Trump mellett szolgáló Mike Pence tette azt –, így kinevelve Biden 2024-es utánpótlását, aki a szövetségi politikában is bizonyított. Na, ez a terv brutális kudarcot vallott.
Kamala Harris alelnöki tevékenysége a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető sikersztorinak, ami persze annak fényében egyáltalán nem meglepő, hogy szinte lehetetlen helyzetet kellett volna megoldania, ugyanis az elnök által delegált feladatai közé tartozott például a migrációs helyzet megoldása együttműködve a közép-amerikai államok vezetőivel. Ez egy olyan problémakör, amely évtizedek óta megoldandó feladatként lebeg minden amerikai adminisztráció feje felett, így nem meglepő, hogy Harris sem boldogult vele, különösen mivel mindeközben a migrációs szigorításokkal egyenesen szembemenő módon azt az álláspontot is képviselnie kellett, hogy a szavazójogok állami szintű megnyirbálása ártalmas. Ennek fényében nem meglepő, hogy 2022 augusztusában a FiveThirtyEight adatai szerint megítélése olyannyira leromlott, hogy az amerikaiak 56 százaléka úgy gondolta, rossz munkát végez alelnökként, míg Joe Biden tevékenységével csak 55,6 százalék volt elégedetlen. Az, hogy egy alelnök népszerűtlenebb legyen, mint az elnök, korábban nem sokszor volt példa.
Alelnökségének sikertelensége tehát nagyrészt megindokolja, hogy miért nem Kamala Harris lett 2024-ben a párt elnökjelöltje a kezdetektől fogva, ám a Biden által elvesztegetett hónapok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Harris végül alulmaradt Donald Trumppal szemben.
Fotó: Depositphotos
Egy fényes üstökös bukása
Amikor Joe Biden katasztrofális vitateljesítménye után feltételezhetően a Demokrata Párt nevesebb politikusainak nyomására végül visszalépett, viszonylag gyorsan kiderült, hogy alelnöke mögött sorakoznak majd fel a támogatók – többek közt a 2028-as demokrata elnökjelöltség legnagyobb várományosának tekinthető Gavin Newsom kaliforniai kormányzó is arról beszélt, hogy Harris jelöltségét „gyakorlatilag fél órán belül” döntötték el.
Kamala Harris kampánya viszonylag rövid időn belül ért el nagyon sok mindent, hiszen Joe Biden csak július 21-én szállt ki hivatalosan is a versenyből, ezzel gyakorlatilag valamivel több mint három hónapot hagyva arra, hogy meggyőzze a szavazókat. Ebben sokat segített lényegesen jobb vitateljesítménye, összességében a nemzetközi sajtó értékelése – és lapcsaládunk véleménye szerint is nyerni tudott a Donald Trump elleni vitán.
Sokáig úgy tűnt, hogy Harrisnek sikerülhet a csodatétel, és néhány hónap alatt felépíti magát annyira, hogy valóban elnökké választják novemberben, és az amerikaiak körében is rengeteget javult megítélése – októberben például 46 százalék már úgy nyilatkozott, hogy jó véleménnyel van róla. Aztán novemberben beütött a krach.
Donald Trump – a league of his own
A 2024-ben egyébként két merényletkísérletet is túlélő, ebből is csak profitáló Donald Trump novemberi választási győzelme rendkívül tanulságos. Megmutatja, hogy hiába voltak és vannak folyamatban cikkünk írásakor is ellene bírósági ügyek, könnyen megfogható, érthető kampányüzenetei, valamint az, hogy a gazdasági helyzetet sikerrel tudta tematizálni a Biden-adminisztráció ellen, legyőzhetetlenné tette. Trump az elmúlt időszak egyik legkomolyabb választási győzelmét aratta olyan ígéretekkel, amik kezdettől fogva nyilvánvalóan nem betarthatók.
Hiába bizonyosodott be, hogy ígéretével szemben nem tudja 24 órán belül megállítani az orosz-ukrán háborút, hiába került be leendő adminisztrációjába több megkérdőjelezhető név is – például a konteóhívő Robert. F. Kennedy Jr. megkapná az egészségügyi tárca vezetését, a világ leggazdagabb embere, Elon Musk pedig úgy kapott politikai szerepet, hogy egyáltalán nem kizárható, saját vállalatainak teremt versenyelőnyt – Trump jelenleg sebezhetetlennek tűnik. Az amerikaiak egyelőre bíznak benne, a 2025. január 20-i hivatalos beiktatása előtt népszerűsége stabilan 48-49 százalékos szint körül mozog, ami kifejezetten jónak mondható.
Egy halott, több száz letartóztatott tüntető Dzsakartában, pénteken jöhet a folytatás. 
Bárcsak lenne Európában is olyan hét mesterlövész, mint az amerikai részvénypiacon!
