Van némi vonzereje azoknak az érveknek, amelyek szerint az, hogy Donald Trump elnök felrobbantotta a transzatlanti kapcsolatokat, óhatatlanul katalizálni fogja a Brüsszel és Peking közötti közeledést.
Csak látszólag jó ötlet
Valóban, egy olyan időszakban, amikor Európa a saját védelmének megerősítésén fáradozik, miután Trump kihúzta a szőnyeget Ukrajna alól, Kína feltételezett befolyása Moszkva felett értékesebb, mint valaha. Vang Ji külügyminiszter felhívása, hogy Európa vegyen részt az Ukrajnáról szóló tárgyalásokban, pozitívan hangzott JD Vance amerikai alelnöknek a februári müncheni biztonsági konferencián tartott rendkívül sértő és megalázó beszéde után.
Mivel Trump beígért 25 százalékos vámjai tovább súlyosbítják a kontinensünk amúgy is stagnáló gazdaságát, a kínai piac különösen vonzó lehet. Egyes országok, például Spanyolország, már aktívan próbálják elérni, hogy Európa vizsgálja felül Kínával szembeni, egyébként egyre keményebbé váló álláspontját.
De a kellemetlen igazság az, hogy a Kínához való közeledésre tett minden kísérlet azzal a kockázattal jár, hogy a remény diadalmaskodik a józan ész felett.
Amikor ugyanis Ukrajnáról van szó, Kína következetesen semleges álláspontot hirdetett magáról. A valóság ezzel szemben az, hogy döntő szerepet játszott abban, hogy Oroszországot számos olyan kettős felhasználású termékkel látta el, amelyek kulcsfontosságúak voltak a Kreml katonai gépezetének fenntartásához. Bizonyítékok utalnak arra is, hogy Kína átlépte saját állítólagos vörös vonalait az Oroszországnak történő közvetlen fegyverszállítással kapcsolatban.
Peking az elmúlt több mint három évben teljesen érzéketlennek bizonyult Európa ismételt figyelmeztetéseire, hogy fékezze meg a kritikus inputok áramlását.
Kína 2023 és 2024 folyamán próbálkozott az ukrajnai béke közvetítésével. Kijev és Európa nagy része joggal fogadta szkeptikusan Peking fellépéseit. Úgy tűnt, hogy „béketervei” soha nem fejlődtek tovább az olyan közhelyeken túl, mint „minden nemzet szuverenitásának tiszteletben tartása”.
Peking kézzelfoghatóbb javaslatainak egyes elemei, mint például az „egyoldalú szankciók leállítása”, európai szempontból egyértelműen nem voltak méltányosak.
Hszi Csin-ping kínai elnök – akárcsak az apja - őszintén hisz a kínai-orosz partnerségben és annak hasznosságában az amerikai hegemóniával való szembenállásban. Mindazonáltal Pekingnek valószínűleg nem tetszik igazán Oroszország ukrajnai fellépése, és a befolyását arra használta fel, hogy gazdaságilag kemény alkut kössön.
Kevés bizonyíték vagy precedens utal arra, hogy Kína fogékonyabb lenne Európa jelenlegi ukrajnai békeerőfeszítéseire. A transzatlanti egység megbontása régóta dédelgetett stratégiai cél Kína számára. Pekinget kevéssé fogja ösztönözni arra, hogy a transzatlanti kapcsolatok mély repedéseinek elfedésében segítse Európa azon törekvését, hogy olyan békemegállapodásról tárgyaljon, amelyet Washington és Kijev egyaránt elfogadhatónak talál.
Kínának megvannak a saját belső motivációi arra, hogy elkerülje a nukleáris fegyverek használatát vagy egy nagyobb háborút Európában, a legnagyobb exportpiacán. Ezek az érdekek az európai nyomástól vagy engedményektől függetlenül fennmaradnak.
Fotó: Depositphotos
Peking gazdasági érdekei
Ha Európa gazdaságáról van szó, Kína túlkapacitásai és ipari ambíciói miatt nem valószínű, hogy megmentő lehet. Kína egzisztenciális kihívása az európai autóiparral szemben már arra késztette a blokkot, hogy az elektromos járművekre kivetett vámok révén felrúgja a bevett gazdasági játékszabályokat.
A Volkswagen, a Renault és a Stellantis kínai gyártási megoldásokat integrál a megfizethető árú elektromos járművek előállításába. Az együttműködés más példái azonban korántsem jelentenek pozitívumot az európai ipar számára.
A kínai vállalatoknak a vámok megkerülése érdekében az európai gyárak megszerzésére irányuló rohamai tovább súlyosbítják Európa saját autóipari túlkapacitási problémáit. A legtöbb kínai gyár eddig, bár ígéretet tett némi helyi tartalomra, az összeszereléshez szükséges alkatrészeket többnyire Kínából importálja. Ez rossz hír Európa hatalmas autóipari ellátási láncai számára.
Brüsszel késve vizsgálja a kötelező helyi tartalomra vonatkozó követelmények bevezetését és a kínai befektetések technológiaátadáshoz kötését. Ezek a politikák közvetlenül aláássák Peking azon erőfeszítéseit, hogy a kritikus technológiát és a munkahelyeket az országban tartsa.
Az elektromos meghajtású járművek messze nem az egyetlen olyan ágazat, ahol Peking nem titkolja, hogy Európát ki akarja szorítani saját piacáról.
Európa egykor világelső foto-voltaikus gyártóit a feledés homálya fenyegeti. A Huawei és a CRRC a távközlési berendezések és a vasúti járművek gyártásában az európai vállalatok erős versenytársaivá váltak. Kína érett félvezetőgyár-építési hullámának nyomása már egész Európában érezhető.
A kínai szélturbinagyártók egyre inkább kihívást jelentenek a korábban domináns európai vállalatoknak a harmadik piacokon. Az olyan kínai gyártók, mint a Goldwind és a Mingjang, akár 50 százalékkal alacsonyabb árakkal törnek be az európai piacra, mint a helyi versenytársak.
A kínai állami tulajdonú COMAC repülőgépgyártó vállalat egyelőre nagymértékben függ a nyugati beszállítóktól. Az önellátás és az Airbus-Boeing-duopólium szétzúzása egyértelmű hosszabb távú cél.
Az EU játszmája
Az EU az elmúlt négy évben gazdasági eszköztárat dolgozott ki ipari bázisának védelme érdekében. A Kínához való közeledés érdekében történő visszalépés – ahogyan azt több főváros is szorgalmazta az EV-vámokról folytatott viták során – egyes vállalatoknak igen, de Európának mint egésznek nem kedvezhet.
Mindaddig, amíg Peking nem hajlandó az önellátást és a termelést a fogyasztással szemben előnyben részesíteni, az európai gyártók gazdasági lehetőségei szűkülni fognak. Peking ügyes ígéretei a mezőgazdasági piacra jutás bővítéséről csábítóan hatnak majd az egyes kormányokra, de viszonylag csekély vigaszt jelentenek.
A Kína felé való fordulásnak talán egy másik korszakban lett volna értelme, amikor Peking szándékai kevésbé voltak eltökéltek. Ma az EU számára az Egyesült Államoktól való függőség csökkentése nem vonja maga után a Kína-kapcsolatok újragondolásának szükségességét.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Mi történik a magyar fizetőeszközzel? 
