3p

Bűnvádi eljárást indított a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Florian Coldea tábornok, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egykori igazgatóhelyettese ellen, akit befolyással üzérkedéssel és pénzmosással gyanúsítanak - jelentette pénteken az Agerpres román hírügynökség.

A DNA péntek hajnalig tartó kihallgatás után óvadék ellenében hatósági felügyelet alá helyezte Coldeát, Dumitru Dumbravát, a SRI jogi osztályának volt vezetőjét és Doru Traila ügyvédet. A SRI két volt tábornokának egyenként 500 ezer lejes (39 millió forint) óvadékot kell kifizetnie egy héten belül.

Feljelentőjük, egy uniós pénzekkel elkövetett csalás gyanújával bíróság elé állított üzletember, Catalin Hideg csütörtök este az Antena3 hírtelevíziónak nyilatkozva azt állította: Coldea és Dumbrava az "igazságszolgáltatás problémáinak optimalizálását", azaz felfüggesztett büntetést ígértek neki, közbenjárásukért pedig 600 ezer eurós árat szabtak meg, amit az általuk ajánlott Traila ügyvédi irodájával kötött képviseleti szerződés révén kellett kifizetnie.

Florian Coldeát 15 órán át hallgatták ki
Florian Coldeát 15 órán át hallgatták ki
Fotó: EPA/ROBERT GHEMENT

A Sanimed International vállalat tulajdonosa szerint az ügyvédi szerződés aláírásakor arra hivatkoztak, hogy a törvényszéki bíró Traila tanítványa volt az egyetemen. Állítólag eddig 100 ezer eurót fizetett ki az ügyvédnek, de elmondása szerint nincsenek bizonyítékai, hogy ebből a SRI két volt tábornoka is részesedett.

Az üzletemberre februárban mégis négy év letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bukaresti törvényszék, fellebbezését most a bukaresti ítélőtábla tárgyalja.

Az ügy hatalmas médiaérdeklődést keltett Romániában. A DNA székháza előtt tolongó újságírók távol tartására csütörtök délután vasrácsokat állított fel a csendőrség. Coldea 15 órás kihallgatást követően pénteken hajnali három órakor távozott a vádhatóság épületéből, de nem volt hajlandó nyilatkozni a sajtónak.

Florian Coldea 12 éven keresztül volt a SRI igazgatóhelyettese. 2017-ben akkor kérte tartalékos állományba helyezését, amikor az országból frissen megszökött, több korrupciós ügyben vádlottként szereplő Sebastian Ghita médiamágnás - az érintettek által megkérdőjelezett hitelességű - kompromittáló információkat közölt a hírszerzés és az igazságszolgáltatás összefonódásáról.

A sajtó által a román hírszerzés "szürke eminenciásaként" emlegetett Coldeáról Ghita azt állította, hogy Laura Codruta Kövesivel, a DNA akkori főügyészével együtt egy külföldi szövetséges titkosszolgálat ügynökeiként, befolyásukkal visszaélve "gyártanak" korrupciós ügyeket és politikai megrendelésre ők döntik el, hogy ki ellen induljon bűnvádi eljárás Romániában.

Keleti szomszédunknál a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a 2010-es években befolyásos politikusok és üzletemberek százait juttatta rács mögé titkos megfigyelésekkel szerzett bizonyítékok alapján, a DNA célkeresztjébe került politikusok szerint azonban a vádhatóság valójában a SRI "furkósbotjaként" működött, titkosszolgálati megrendelésre távolítva el a közéletből azokat, akik nem teljesítették a "mélyállam" elvárásait.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij tárgyalt: napokon belül fontos találkozót tartanak
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 19:21
A brit miniszterelnök fontos támogató.
Nemzetközi Öngyilkos lett a miniszter, akit Putyin hétfőn kirúgott
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 17:13
Autójában találták meg.
Nemzetközi Lavrov: „Értékeljük a magyar vezetés kiegyensúlyozott politikáját”
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:29
Kormánypárti lapnak adott interjút az orosz külügyminiszter.
Nemzetközi Valami megmozdult Németországban, jó hírek érkeztek
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:06
Nem erre számítottak.
Nemzetközi Éles figyelmeztetés érkezett a világgazdaság helyzetéről
Káncz Csaba | 2025. július 7. 10:16
Amint a kormányok a hidegháború utáni időszak legmagasabb szintjére növelik a hadseregre fordított kiadásokat, a „költségvetési konszolidáció” a szociális szolgáltatások visszavágásával jár. A jelentés figyelmeztet, hogy ez óhatatlanul a politikai feszültségek növekedését vonja maga után. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Drónokkal támadták meg Harkivot az oroszok
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 10:01
A támadásban összesen 27 ember sérült meg.
Nemzetközi Áradás Texasban: 78 áldozat, tucatnyi eltűnt
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:05
A sár és a törmelék nehezíti a keresést.
Nemzetközi „Nevetséges”– Musk pártalapítására reagált Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 07:27
Trump és Musk viszonya hónapok óta feszült.
Nemzetközi Befutott Donald Trump újabb fenyegetése
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:49
A részletekkel egyelőre nem bajlódott.
Nemzetközi Trump letette a fegyvert az asztalra és az ígéret szerint használni is fogja
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:14
Washington maximális nyomásgyakorlást alkalmaz annak érdekében, hogy a következő hetekben megállapodást érjen el kereskedelmi partnereivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG