2p

A mai nappal megkezdődnek a képviselőcsoportok alakulóülései az Európai Parlamentben (EP).

Elsőként az Európai Néppárt frakciója jön létre, szerdán következik a Zöldek/Európai Szabad Szövetség, majd a jövő és az azt követő héten alakul meg a többi képviselőcsoport, derül ki az EP közleményéből.

Mint írják, az EP eljárási szabályzata szerint egy képviselőcsoportnak legalább 23, legalább hét tagállamban megválasztott képviselőből kell állnia.

Egy frakció megalakulásához az EP elnökét értesíteni kell annak nevéről, tagjairól és elnökségi tagjairól, valamint politikai nyilatkozatáról, amely meghatározza a képviselőcsoport értékeit, fő politikai célkitűzéseit és leírja közös politikai irányultságát.

Múlt héten Budapesten már volt egy Weber-Magyar találkozó
Múlt héten Budapesten már volt egy Weber-Magyar találkozó
Fotó: Facebook/Manfred Weber

Az már biztos, hogy a legnagyobb frakciója ezúttal is a Néppártnak lesz, amely még erősödött is a legutóbbi, 2019-es választáshoz képest. Ehhez a képviselőcsoporthoz szeretne kapcsolódni a Tisza Párt mandátumot szerzett hét képviselője is.

Magyar Péter, a párt alelnöke múlt pénteken – miután Budapesten tárgyalt Manfred Weberrel, a Néppárt elnökével – azt közölte, hogy  Manfred Weber „semmilyen feltételt nem támasztott” a képviselőknek a csatlakozáshoz, és „jövő kedden (tehát ma) Brüsszelben hivatalosan szavaz a felvételről a néppárti frakció”. 

A Néppárt elnöke már több alkalommal jelezte, hogy „nyitva áll az ajtó” a Tisza Párt előtt.

Időközben kiderült, hogy Magyar Péter is EP-képviselő lesz. A NER-rel szembefordult politikus ugyanis híveire bízta a döntést – előzetesen számos érvet sorolt fel az "igen" mellett – , akiknek háromnegyede úgy voksolt, hogy vegye fel a mandátumát.

Magyar Péter már Brüsszelben tartózkodik. Ma Facebook-oldalán azt írta: "Megbeszélést folytatok az Európai Parlament elnökével, néppárti vezetőkkel, részt veszünk a néppárti frakció ülésén és találkozom a nemzetközi sajtó képviselőivel".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A Hormuzi-szorosról nem is tárgyal Irán, de megmondták, miről igen
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:38
Háromlépcsős terv alapján jutnának megállapodásra.
Nemzetközi Összeálltak George Simionékkal a román szociáldemokraták
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:18
Együtt buktatnának kormányt – de utána mi lesz?
Nemzetközi Moszkvába érkezett az iráni külügyminiszter, hogy Putyinnal tárgyaljon
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:22
Putyinnal is találkozik.
Nemzetközi Tényleg Trump lehetett a célpontja a washingtoni merénylőnek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:04
Nem jutott túl messzire.
Nemzetközi Egekbe szökött a koporsók ára Oroszországban
Elek Lenke | 2026. április 26. 17:12
Nincs elég temető és krematórium.
Nemzetközi Trump szerint elégtelen Irán ajánlata, lefújta a béketárgyalást
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:04
A két különmegbízott, Steve Witkoff és Jared Kushner tárgyalt volna Pakisztánban az iráni külügyminiszterrel, de Trump szerint nem éri meg a sok utazás és költség emiatt.
Nemzetközi Miután kimenekítették Trumpot, az is kiderült, ki volt a washingtoni lövöldöző
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 10:56
A Fehér Ház vacsoráján nyitott tüzet egy 31 éves férfi, aki tanárként dolgozott, és emellett videojátékokat fejlesztett. Az előző elnökválasztás előtt Kamala Harris kampányát is támogatta egy kisebb összeggel.
Nemzetközi Negyven éve történt Csernobil: titkos Stasi-akták fedik fel a félretájékoztatási kampányt
Kormos Olga | 2026. április 26. 10:41
1986. április 26-án a csernobili atomerőműben egy végzetes tervezési hiba miatt a túlfuttatott 4-es reaktor egy rutinszerű leállítási kísérlet során felrobbant, elindítva egy olyan eseményláncolatot, amely végül több százszor nagyobb mennyiségű radioaktív anyagot juttatott a légkörbe, mint a Hirosimára ledobott atombomba.
Nemzetközi Orbán Viktor szövetségese mondott egy meredeket
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:56
Aleksandar Vucic szerb elnök a hanyatló Nyugat-római Birodalomhoz hasonlította Európát.
Nemzetközi Patthelyzet Szlovéniában
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 15:13
Az államfő nem állít miniszterelnök-jelöltet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG