Az euroszkeptikus, az Orbán Viktor-féle Patrióták Európáért csoporthoz tartozó FPÖ csaknem két éve vezet a felmérésekben. Ma megnyerheti az általános választásokat, és először adhat kancellárt.

A ma esedékes választások képe valószínűleg nem fog jelentősen különbözni a júniusi EP választásoktól. Akkor a populista FPÖ kapta a legtöbb szavazatot, kevesebb, mint 1 százalékkal megelőzve a konzervatív ÖVP-t.

A demokratikus centrum most a Gerhard Schröder-effektusban reménykedik: ahogy az egykori német kancellár 2002-ben gumicsizmával gázolt át az Elba áradásain, és megelőzte az élen haladó Edmund Stoibert, úgy Karl Nehammer osztrák jobbközép kancellár a múlt heti árvízveszély idején mindenütt megjelent, és segélyintézkedéseket ígért.

Az FPÖ problémája, hogy sokáig következetesen tagadta a klímaváltozást - és az árvíz miatt most nyomás alá került. A legfrissebb felmérés szerint Nehammer ÖVP-je mindössze egy százalékponttal van lemaradva az FPÖ mögött. A vasárnapi felzárkózás még lehetségesnek tűnik.

Általánosságban elmondható, hogy polgárok hangulata és a gazdasági helyzet is borús. Az ország folyamatosan veszít versenyképességéből, termelékenységéből és jólétéből. A gazdaság két éve stagnál vagy zsugorodik. Bár a népesség növekszik, a munkaerő mennyisége csökken. Ennek egyik következménye a makacsul magas infláció, amelyet az állam expanzív kiadási politikája táplál. Az uralkodó koalíció képtelen volt olyan reformokat keresztülvinni, amelyek ezt orvosolták volna.

Centrista jobboldali – populista jobboldali kormány?

De végülis mindegy, hogy végül ki kerül ki győztesen - az ÖVP és az FPÖ koalíciója mindenképpen valószínűnek tűnik (ez 2000-ben és 2017-ben már megtörtént). A 2000-es esztendővel ellentétben azonban, amikor a populista jobboldal második lett, de a kancellári széket meghagyta az ÖVP-nek (amely szorosan mögötte, a harmadik helyen végzett), ezúttal ragaszkodnának a csúcspozícióhoz, ha megnyernék a választást.

Végül a központi miniszteri posztok, például a pénzügyek, fontosabbak lehetnek az ÖVP számára, így az FPÖ maradhat kancellárnak. Az ÖVP egyetlen feltétele, hogy az ellentmondásos, radikális FPÖ csúcsjelöltjét, Herbert Kicklt semmiképpen sem szabad kancellárnak megválasztani. Egy mérsékeltebb jobboldali populista viszont elfogadható lenne, és hamarosan tárgyalhatna Olaf Scholz és más uniós vezetőkkel, például a brüsszeli csúcstalálkozókon.

Az ÖVP valószínűleg hármas szövetségre léphetne a szociáldemokratákkal és a liberális Neókkal vagy a Zöldekkel (Nehammer jelenleg a Zöldekkel kormányoz). Ezzel viszont nyomást lehetne gyakorolni az FPÖ-re, hogy a tárgyalásokon különösen sok engedményt követeljen.

Az osztrák vezető Der Standard egy konzervatív-jobboldali populista kormányt tart reálisnak: „Az ÖVP és az FPÖ között sok az átfedés. Ez vonatkozik a gazdaságpolitikára, de még inkább a szociálpolitikára. Az FPÖ láncra akarja verni a kritikus médiát, a művészeket és az értelmiségieket. Az ÖVP az oknyomozó újságírókat akarja bebörtönözni, a legújabb törvényjavaslatnak megfelelően. A migrációs politikában az ÖVP a „Kickl-light” politikát támogatja, a környezetvédelmi politikában pedig mind az ÖVP, mind az FPÖ 100 százalékban autópárti. ... Mindkettő a népviseletben és fúvószenekarokkal tartott felvonulásokat tekinti az ország igazi kultúrájának. Egyikük sem akarja, hogy Brüsszel mondja meg, mit tegyen.”

Az FPÖ népszerűségének titkai

Először is, a Covid-járvány adott lendületet a pártnak, mert ki tudta használni a polgároknak a kormányzati intézkedésekkel szembeni csalódottságát. Aztán ott volt az ukrajnai orosz invázió, ami lehetővé tette számára, hogy a „béketeremtő” szerepébe bújjon. Harmadszor, a migrációval kapcsolatos központi kérdésében a párt nagyon korlátozó álláspontot képvisel: Ausztriának nemcsak minden új menedékkérelmet el kellene utasítania, hanem számos külföldit a lehető leggyorsabban vissza kellene küldenie a származási országába. Ráadásul azt akarja, hogy csak osztrákok legyenek jogosultak szociális juttatásokra. Az országot „erőddé” kell alakítani.

Ausztria sajátos helyzetben áll az orosz kérdésben. Bár a kormány elítélte az Ukrajna elleni agressziót és támogatja a szankciókat, egyúttal (Magyarországhoz hasonlóan) finanszírozza az orosz háborús gépezetet, hiszen csaknem egész földgázimportja változatlanul Oroszországból származik, holott lett volna már mód arra, hogy más forrásokra támaszkodjék.

Karl Nehammer kancellár Orbán Viktor mellett az egyetlen vezető nyugati politikus, aki a háború kitörése óta Putyin elnöknél járt Moszkvában. A kormány csak most, augusztusban változtatta meg az ország nemzetbiztonsági stratégiáját, amelyben Oroszország még, mint „stratégiai partner” szerepelt.

A kampány hullámverése

A választási kampány egyik fő kérdése a bevándorlás volt. Napjainkban a jó kilencmillióból több mint kétmillió ausztriai lakosnak van migrációs háttere, ők teszik ki a lakosság több mint 23 százalékát. A bevándorlás nem most, hanem Bécs által ösztönzötten kezdődött: Törökországgal, Jugoszláviával még a hatvanas években kötöttek megállapodást vendégmunkások fogadásáról, majd sokan érkeztek a balkáni háborúk idején is. Különösen magas a bevándorlók aránya Bécsben, ahol a lakosság csaknem felét teszik ki.

A legutóbbi bevándorlási hullámot az ukrán háború hozta, de ez viszonylag szerény volt, mintegy százharmincezren érkeztek az országba, ahol az alacsony népszaporulat miatt munkaerőre mindig is szükség van. Kickl korábban javasolta a veszélyes elemek koncentrációs táborba zárását, most pedig a nem-kívánatosak gyors kiutasítását.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)