Minden európai tudta már régóta: ha Donald Trump újra amerikai elnök lesz, akkor kontinensünknek kemény biztonságpolitikai menetre kell felkészülnie. Erről már jó ideje folynak a megbeszélések az illetékes politikai és katonai testületekben.
„A szavakat azonban eddig nem követték tettek” – állapítja meg háttérelemzésében a Financial Times, amely az EU egyik magas rangú biztonsági tisztviselőjét idézi: „Akárhogy is nézzük, az európaiaknak nagyobb védelmi terhet kell majd viselniük. A kérdés csak az, hogy ez rendezett vagy kaotikus folyamat lesz-e”.
Röttgen figyelmeztetése
Az egyik személy, aki valószínűleg hamarosan felelősen foglalkozni fog ezzel a kérdéssel, Norbert Röttgen. A CDU egyik vezető politikusa és védelmi szakértője a jövő februári választások után a várakozások szerint a következő német kormány egyik prominens tagja lesz.
Fotó: MTI/AP/Evan Vucci
A Foreign Affairs című magazinban megjelent cikkében nemcsak arra figyelmeztet, hogy Trump masszívan csökkenteni fogja Ukrajna és Európa támogatását. Azt is kijelenti:
„Még nagyobb kockázatot jelent, hogy Trump tűzszüneti megállapodást akar kötni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Putyin tudja, hogy Trumpra nagy belpolitikai nyomás nehezedik majd az alku véglegesítése érdekében – ezt a nyomást Putyin nem osztja. Ez az egyenlőtlenség előnyhöz juttatja Putyint, ezért nem valószínű, hogy egy ilyen megállapodás elegendő biztonságot nyújt Ukrajnának – és így Európának is – ahhoz, hogy megakadályozza a jövőbeni orosz agressziót. Ha Washington jóváhagyná Moszkva háborús céljait, az a NATO hitelességét is veszélyeztetné, és így az európai biztonság alapjait rázná meg.”
Valóban, az európai biztonság a NATO-n alapul, a NATO pedig papírtigris az amerikaiak nélkül. A NATO előrejelzése szerint 32 tagországa közül 23 fogja elérni – vagy meghaladni – a 2 százalékos célt az év végére, szemben a 2014-es mindössze három országgal. De még ha a szövetség utolsó tagjai most hajlandóak is teljesíteni pénzügyi kötelezettségeiket és még ha az egyetértés meg is van, számos probléma marad.
Súlyos hiányosságok
Az USA-tól való függőség továbbra is nagy. Ahogyan a szeptemberben nyilvánosságra hozott átfogó Draghi-jelentés megállapítja, 2022 közepe és 2023 közepe között az összes uniós védelmi megrendelés 63 százalékát amerikai vállalatokkal, további 15 százalékát pedig más, nem uniós beszállítókkal kötötték meg. Két hónapja Hollandia is csatlakozott azon EU-tagok listájához, amelyek nagy költségvetésű, amerikai gyártmányú F-35-ös harci gépeket rendelnek.
A 27 országot tekintve 2022-ben a védelmi kutatás-fejlesztési kiadások 10,7 milliárd eurót (11,8 milliárd dollárt) tettek ki, ami a teljes összegnek mindössze 4,5 százaléka. Ezzel szemben az Egyesült Államok 140 milliárd dollárt, vagyis az összes védelmi kiadás mintegy 16 százalékát költötték erre a célra.
Az Európában gyártott fegyverekben ráadásul hatalmas rendszerkáosz van. Egy McKinsey tanulmány szerint az amerikaiaknak 32 különböző rendszertípusuk van, míg az európaiaknak 172. A 155 milliméteres tüzérségi lövedékek – amelyek az ukrajnai háborúban kiemelkedő jelentőségűnek bizonyulnak – akár több mint egy tucat különböző rendszerrel is rendelkeznek.
„Az európai védelmi ipar töredezettségét meg kell szüntetnünk. Túl sok a platform” – magyarázza Pierroberto Folgiero, a Fincantieri olasz védelmi vállalat vezetője a Financial Timesnak. „De a védelmi ipar virágzik, és a nemzeti bajnokokra való összpontosítás széles körben elterjedt. Miért kellene tehát fúziókra kerülni? Ehhez nagy politikai akarat kell”.
Vannak politikailag megválaszolatlan kérdések is, mint például, hogy kié legyen a döntő szó a NATO-ban. Eddig vita nélkül az amerikaiak voltak. Ha azonban az USA kivonul – ha csak részben is – ez a kérdés ismét felmerülne.
Edward Stringer, a brit légierő volt marsallja a „Financial Times”-ban attól tart, hogy csúnya belharc törhet ki: „El tudja képzelni, hogy Macron elnök alárendeli magát Donald Tusk lengyel miniszterelnöknek, vagy fordítva? Az USA katonai hegemóniája eddig mindenkit magával húzott.”
A piszkos pénzügyek
Végezetül a finanszírozás kérdése is felmerül. Röttgen helyesen állapítja meg, hogy a gazdasági potenciál megvan ahhoz, hogy szembeszálljunk Putyinnal. Elvégre az EU bruttó hazai terméke tízszer nagyobb, mint Oroszországé. „Ami Európát visszatartja, az a politikai akarat hiánya” – érvel Röttgen.
A Covid segélycsomaghoz hasonlóan a közös államkötvények kézenfekvő választás lennének a védelmi kiadások finanszírozására. A németek – és különösen a hollandok – azonban hevesen ellenzik az eurókötvényeket, amelyeket még mindig ördögtől valónak tartanak.
A finanszírozási problémát azonban meg kell oldani, mert még akkor sem fog megszűnni a probléma, ha Ukrajnában béke lesz – és ez egy nagy „ha” . Európának meg kell tanulnia megvédeni magát. Az a remény, hogy Oroszország évtizedekre meggyengül, illúzió. A NATO legfőbb szövetséges parancsnoka, Christopher Cavoli már most arra figyelmeztet, hogy az orosz hadsereg „erősebben fog kijönni ebből a háborúból, mint amilyen ma”.
Nem véletlen tehát, hogy múlt kedden a lengyel fővárosban találkoztak az úgynevezett „weimari háromszög” (Franciaország, Németország és Lengyelország) külügyminiszterei, valamint olasz, brit, ukrán és spanyol kollégáik. Európában több vezető attól tart, hogy a megválasztott amerikai elnök csökkentheti az amerikai katonai jelenlétet Európában, és átértékelheti az USA NATO-val kapcsolatos álláspontját. De Nyugat-Európa vezetői tudják, hogy Lengyelország egy olyan szereplő, amelynek mindenkor komoly szava van Washingtonban.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
