6p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

A CIA már 2021 novemberében figyelmeztette Ukrajnát, hogy Oroszország teljes invázióra készül, és a most zajló háborúban is segíti az ukránokat a „célzásban”. Az amerikai hírszerzés a titkos ukrajnai kémbázisok segítségével rekordmennyiségű információra tesz szert, aminek persze maga is hasznát látja. Nagyító rovatunkban még egy pillantást vetünk az ukrajnai titkosszolgálati játszmákra.

Cikksorozatunk első részében a New York Times tényfeltáró cikke alapján már írtunk arról, hogy 2014 óta nagyon szoros kapcsolat alakult ki az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és az ukrán hírszerzés között. Bemutattuk azt a  titkos kémközpont-hálózatot is, amely az orosz-ukrán határ mentén épült ki, és amelyek segítik az ukrán hadműveleteket.

A második részben arról írtunk, hogyan lett az évek során egyre szorosabb a kapcsolat az amerikai hírszerzés és az ukrán nemzetbiztonsági szervek között. Ennek során az ukránok szenzitív információk tömegeit játszották át az oroszokról amerikai partnereiknek, amelyek emiatt az orosz célszemélyek sorozatos likvidálását is elnézték nekik.

Ukrán katonák gyakorlaton Harkiv közelében 2024. február 29-én. A ravaszt ők húzzák meg, de a célzásban segít Washington. Fotó: EPA/SERGEY KOZLOV
Ukrán katonák gyakorlaton Harkiv közelében 2024. február 29-én. A ravaszt ők húzzák meg, de a célzásban segít Washington. Fotó: EPA/SERGEY KOZLOV

Most pedig azt nézzük meg, hogyan alakult a viszony az orosz inváziót közvetlenül megelőző időszakban, valamint a háború során.

Előre látta a háborút a CIA

A CIA, a brit titkosszolgálat (MI6), a holland hírszerzés, az ukrán katonai hírszerzés és más szolgálatok egy titkos, hágai ülésen már korábban megegyeztek arról, hogy a korábbinál is több információt osztanak meg egymással Oroszországgal kapcsolatban. Ennek nyomán összeállt – mint az amerikai lap fogalmaz – egy titkos Oroszország-ellenes koalíció, amelynek az ukránok létfontosságú tagjai lettek.                          

2021 márciusában az orosz hadsereg elkezdett tömegesen megjelenni az ukrán határnál. Ahogy teltek a hónapok és nőtt az orosz jelenlét, úgy vált egyre égetőbbé a kérdés, hogy Putyin csak blöfföl, vagy valóban háborúra készül.

A választ a CIA és az MI6 már 2021 novemberében tudta: akkor és az azt követő hetekben egységesen arra figyelmeztették ukrán partnereiket, hogy Oroszország totális invázióra készül. Célja, hogy megdöntse a Zelenszkij-kormányt, és egy Moszkvához hű bábkormányt ültessen a helyére.        

Az amerikai és brit hírszerzés ugyanis olyan jelentésekhez is hozzáfért, amelyekhez az ukránok nem tudtak hozzájutni. Megszerezték például az oroszok halállistáját – tehát azon ukrán tisztviselők neveit, akiket a Kreml meg akart ölni vagy foglyul akart ejteni –, valamint azon ukránok neveit is, akiket a helyükre akart ültetni.

Úgy tűnt azonban, hogy Zelenszkij elnököt és néhány legfontosabb tanácsadóját nem győzték meg a nyugati figyelmeztetések – még akkor sem, amikor 2022 januárjában William J. Burns, a CIA igazgatója személyesen tájékoztatta őket a fejleményekről Kijevben.

Az invázió közeledtével a CIA és az MI6 tisztjei újabb látogatásokat tettek az ukrán fővárosban ukrán kollégáikkal együtt.

Bár az orosz támadás előtt Washington széles körű evakuálásba kezdett, CIA-tisztek egy kis csoportja felmentést kapott ez alól Burns javaslatára – őket egy nyugat-ukrajnai hotelben helyezték  el. Nem akarták ugyanis cserben hagyni ukrán partnereiket.           

A 2022. február 24-én megindult orosz támadást követően már csak ezek a tisztek képviselték Washingtont Ukrajnában személyesen. Naponta találkoztak a hotelben ukrán kollégáikkal, és információkkal látták el őket. A Fehér Ház egyúttal felhatalmazta a hírszerzéseket, hogy az oroszok elleni, Ukrajnában végrehajtandó halálos támadásokat is segítsék értesüléseikkel – a régi korlátozásokat tehát eltörölték. 

Zelenszkijt is meg akarták ölni

A CIA-jelentések pedig – írja a New York Times – gyakran sokkolóan pontos részleteket tartalmaztak. 2022. március 3-án, tehát nyolc nappal az invázió megindulását követően az amerikai hírszerzés például beszámolt a következő két hétre vonatkozó orosz tervekről, többek között Mariupolra és Odesszára vonatkozóan.

Eközben az oroszok megpróbáltak eltenni láb alól ukrán vezetőket is, köztük volt Zelenszkij is. Egy magasrangú ukrán tiszt például beszámolt egy olyan esetről, amikor a CIA olyan információt osztott meg az ukrán partnerekkel, amely segített megakadályozni egy támadást Zelenszkij ellen.

A Kijev elleni orosz támadás végül elakadt, a CIA pedig néhány héten belül visszatért Kijevbe. Sőt, az amerikai hírszerzés számos új tisztet küldött a helyszínre az ukránok támogatására. Mint egy magasrangú amerikai tisztviselő fogalmazott: a ravaszt ugyan nem ők húzták meg, de segítettek a célzásban.

Ez konkrétan azt jelentette, hogy az amerikai tisztek egy részét ukrajnai bázisokra küldték, ahol átnézték azon orosz célpontok listáját, amelyeket az ukránok célba kívántak venni, majd összevetették saját információikat az övékével, és így segítették a támadások pontosságát.

Az invázió előtt a CIA és az MI6 arra is kiképezte az ukránokat, hogy miként szervezzenek be forrásokat és építsenek ki titkos, partizán hálózatokat. A dél-ukrajnai Herszon régióban, amelyet a háború elején elfoglaltak az oroszok, ezek a hálózatok aktivizálódtak a megszállás idején: kollaboránsokat gyilkoltak meg és segítették az ukrán haderőt az orosz célpontok elleni támadásokban.

Az amerikai segítséget példázza egy 2022. júliusi attak is. Ekkor ukrán kémek észrevették, hogy orosz konvojok készülődnek az átkelésre egy stratégiailag fontos hídon a Dnyeper folyó felett. A kémek értesítették az MI6-et. Brit és amerikai hírszerzők valós idejű műholdfelvételek segítségével gyorsan megerősítették az ukránok értesülését, ezt követően pedig az ukrán hadsereg rakétákkal megsemmisítette a konvojokat.

Csúcsra járatott hírszerzés

Az ukrán titkosszolgálati tisztek egy része ugyanakkor attól tart, hogy a CIA el fogja hagyni őket. Az amerikai hírszerzés egyik tisztje viszont azt mondta: már demonstrálták egyértelmű elköteleződésüket Ukrajna mellett, és a CIA-vezér idén februári látogatása is támogatásuk fennmaradását szimbolizálta. (És persze ezt jelezték az elmúlt két év óriási értékű amerikai fegyverszállításai is, mégha egyelőre várat magára az újabb csomag elfogadása a Kongresszusban.)

Az amerikai lap szerint a CIA és az ukrán katonai hírszerzés időközben újabb két titkos bázist épített az oroszok kommunikációjának figyelésére, így – a 12 korábban létrehozott, jelenleg is működő kémközpontot is beszámítva – az ukrán hírszerzés jelenleg több információhoz jut, mint 2022 februárja óta bármikor. Amiből persze sok mindent továbbít Washingtonnak.

A Nagyító többi cikkét itt olvashatják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Légvédelmi rémálom: 1960-as évekbeli technikával ütné át a tajvani légvédelmet Kína
Litván Dániel | 2026. április 12. 10:57
Mire lehetnek jók több évtizede elavult vadászgépek egy 21. századi háborúban? Úgy tűnik, nagyon is sokat érhetnek az első órákban
Nemzetközi Enyhítenék a háborús feszültséget a Távol-Keleten is – de az egyik fél még nem áll készen
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 09:25
Kambodzsa felszólította Thaiföldet, hogy a lehető leghamarabb folytassa a vitatott határ kijelöléséről szóló tárgyalásokat; a régóta fennálló vita tavaly véres összecsapásokhoz vezetett.
Nemzetközi Kudarcra volt ítélve a béketárgyalás – mi jöhet ezután?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 08:18
Senki sem számított arra, hogy az Egyesült Államok és Irán már az első tárgyalási fordulóban megállapodásra jut – hangoztatta a teheráni diplomácia szóvivője vasárnap, miután kudarcba fulladtak az iszlámábádi tárgyalások a közel-keleti háború befejezéséről. Szavai alapján lehet még további tárgyalási kör – Irán nem szakítja meg a kapcsolatokat a régió országaival. PAkisztán figyelmeztet: a tűzszünetet továbbra is be kell tartani.
Nemzetközi Elbukott a béketárgyalás: J. D. Vance üres kézzel utazott haza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 07:31
Az Egyesült Államok és Irán nem tudott megállapodásra jutni a közel-keleti háború befejezéséről az iszlámábádi maratoni tárgyalások végén – jelentette be vasárnap J.D. Vance amerikai alelnök, aki visszatér az Egyesült Államokba, miután saját szavai szerint „végső és a lehető legjobb ajánlatot” tette Iránnak.
Nemzetközi Tovább tolódik a brit-amerikai támaszpont sorsa
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 15:45
A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
Nemzetközi Szakértő: ennyi robbanószerrel alig lehetett volna kárt okozni a szerbiai olajvezetékben
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 14:16
A Szerbiában felfedezett robbanóanyag mennyisége sem a Török Áramlat gázvezeték megsemmisítéséhez, sem jelentős roncsolásához sem lett volna elég. 
Nemzetközi Várakozás Iszlámábádban: az amerikai-iráni tárgyalások öt legnagyobb vitapontja
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 12:34
Iszlámábádban tárgyal a két fél, az asztalukon minimum öt olyan ponttal, amelyek régóta húzódnak. 
Nemzetközi Elstartolt a voksolás az amerikai kontinensen
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 11:22
Megkezdődött az amerikai földrész magyar külképviseletein az országgyűlési képviselők választása helyi idő szerint szombat reggel. Összesen 5586-an voksolhatnak az amerikai kontinensen, négy évvel ezelőtt ez a szám négyezer volt.
Nemzetközi Májustól járműnek számít az elektromos roller Ausztriában
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 11:11
Májustól új szabályok lépnek életbe Ausztriában az elektromos rollerek használatára vonatkozóan: kötelezővé válik az irányjelzők felszerelése, a 16 év alatti vezetőknek pedig bukósisakot kell viselniük.
Nemzetközi Íme Donald Trump újabb nagyívű víziója
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:50
Donald Trump nem csak gigantikus báltermet szeretne a Fehér Házba, de egy minden eddiginél nagyobb diadalívet is Washington DC-be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG