4p

Kreml: az orosz és az amerikai elnök megállapodott a csúcstalálkozó előkészítésében.

Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök megállapodott abban, hogy utasítást adnak a kétoldalú csúcstalálkozójuk előkészületeinek azonnali megkezdésére – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak csütörtökön, amit az MTI is jelentett.

„Az államfők tegnap telefonbeszélgetésük során megállapodtak abban, hogy maguk is folytatják a kapcsolattartást, hogy különtalálkozójukra összpontosítanak, és abban is megállapodtak, hogy azonnal utasítást adnak segítőiknek, kezdjék meg a vonatkozó munkát” – közölte a szóvivő.

A találkozó helyét és feltételeit csak később lehet majd meghatározni – jegyezte meg. Hozzátette: egyelőre arról sincs konkrét elképzelés, hogy mikor valósulhat meg Putyin és Trump kölcsönös látogatása.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a telefonbeszélgetésekről nem sokat árult el
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a telefonbeszélgetésekről nem sokat árult el
Fotó: EPA/SERGEY GUNEEV/SPUTNIK/KREMLIN POOL

Peszkov nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy Putyin és Trump először beszélt-e az amerikai elnök beiktatása óta, és hogy a kapcsolatfelvétel kinek a kezdeményezésére történt. „Ezt nem kommentálom” – mondta.

Az energia szóba került

A szóvivő szerint a Kreml „nagyon fontosnak” tartja a Putyin és Trump közötti megbeszélést, annak fényében, hogy az elmúlt években nem történt kapcsolatfelvétel legmagasabb szinten az Egyesült Államok és Oroszország között. Közölte, hogy a Krím és Szevasztopol, valamint az utóbb elcsatolt négy új régió elismerésének témája nem került szóba a szerdai telefonbeszélgetésen.

Peszkov beszámolójának értelmében a vezetők az „energiaszektorról” tárgyaltak, az Oroszország által törvénytelennek tartott szankciók feloldásáról viszont nem.

Meg kell várni

Az ukrajnai rendezés kérdésére kitérve az orosz elnöki sajtótitkár türelemre intett, és az mondta, hogy előbb meg kell várni Oroszország és az Egyesült Államok „munkájának első eredményeit”. Bejelentette, hogy Oroszország már megkezdte tárgyalócsoportjának létrehozását, amelynek összetételét Putyin döntésének megfelelően később ismertetik. Egyelőre az amerikai tárgyalók oroszországi látogatásáról „nincsenek konkrét megállapodások”.

Peszkov szerint a Kremlnek imponál, hogy az új amerikai kormányzat mindent meg akar tenni az ukrajnai konfliktus befejezéséért, szemben az előző amerikai kormányzattal, amely azon az állásponton volt, hogy „mindent meg kell tenni a háború fenntartásáért”. Korainak nevezte annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy mely országok vehetnek részt az ukrajnai tárgyalásokon, és hogy Kína is köztük lesz-e.

Sokatmondó tapasztalatok

Rámutatott, hogy a 2015-ös minszki megállapodások tapasztalatai „sokatmondók”, és hogy Oroszország az újabb tárgyalások folyamán mindig szem előtt fogja tartani őket. Hozzátette, az európai biztonság kérdéseit, beleértve az Oroszországot érintő kérdéseket is, „átfogóan kell megvitatni”, és a Kreml arra számít, hogy „ez így lesz”.

Peszkov nem ismertette annak az orosz állampolgárnak a nevét, aki a napokban hazatérhet a szabadon bocsátott amerikai Marc Fogelért cserébe. A Fehér Ház és a TASZSZ orosz hírügynökség szerint a 2017-ben online pénzmosás címén elfogott, majd elítélt Alekszandr Vinnyiket szándékoznak szabadon engedni az amerikai hatóságok.

Szergej Lavrov orosz külügyér gyakran nyersen fogalmaz
Szergej Lavrov orosz külügyér gyakran nyersen fogalmaz
Fotó: MTI/EPA

Döbbenet

„Ami megdöbbentett, hogy az egész világ most megdermedt, és úgy tekint a lezajlott telefonbeszélgetésre és az arról szóló jelentésekre, mint valami nem mindennapi dologra. Idáig fajultak a dolgok a Joe Biden (korábbi amerikai) elnök vezette kormányzat munkatársai miatt” – hangoztatta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a csütörtökön Moszkvában a tádzsik hivatali partnerével tartott közös sajtótájékoztatón.

Lavrov szerint az Egyesült Államok európai „szatellitái” elvetették a párbeszédet és a diplomáciát, mint a külvilággal való kommunikáció módszerét, és „áttértek a fenyegetések, a szankciók, a náci kijevi rezsim felfegyverzésének nyelvére, hogy háborút folytassanak az Oroszországi Föderáció ellen”. Kifogásolta, hogy Nyugaton semmilyen visszhangot sem vált ki az a pusztítás, amelyet az Ukrajnának leszállított, nyugati szakemberek által üzemeltetett nagy hatótávolságú rakéták okoznak, sem „az ukrán nácik által elkövetett atrocitások”.

„A Vlagyimir Putyin és Donald Trump telefonbeszélgetése okozta meglepettségből, kábulatból és mindabból ítélve, ami Ukrajnában történik és amit Zelenszkij náci rezsimje művel, a Nyugat kezdte természetesnek venni, hogy így kell kommunikálni Oroszországgal” – hangoztatta Lavrov „Valószínűleg ezért dermedtek meg sokan Nyugaton, kezdve az uniós vezetőkkel, amikor két jó modorú, udvarias ember között normális, elemi beszélgetés zajlott le” – tette hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Súlyos döntést hoztak Washingtonban – ez nagyon sok embernek fájni fog a világon
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:31
Az amerikai képviselőház éles politikai viták után péntek hajnalban elfogadta a külföldi segélyprogramok és médiatámogatások összesen 9 milliárd dolláros csökkentéséről szóló törvényt.
Nemzetközi Telefonált Zelenszkij – újabb francia szupergépeket kaphat Ukrajna
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 17:31
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közösségi oldalain nyilvánosságra hozta, hogy pénteken telefonon beszélt Emmanuel Macron francia elnökkel.  
Nemzetközi Megint lecsaptak az orosz drónok Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 17:07
Az orosz hadsereg dróntámadást hajtott végre péntek reggel, az éjszakai csapás után a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében lévő Kamjanszke járás ellen, egy férfi és egy nő életét vesztette, 11 ember pedig megsérült – közölte Szerhij Liszak, a régió kormányzója a Telegramon.
Nemzetközi Ki nem találná, melyik európai országban a legzsúfoltabbak a börtönök
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 15:31
Továbbra is növekvő túlzsúfoltság jellemzi az európai börtönöket, ami a tagországok egyharmadában komoly kihívást jelent – közölte az Európa Tanács pénteken.
Nemzetközi Illegális bevándorlás: szigorít az EU a schengeni határokon
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 14:46
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta a schengeni külső határellenőrzés szigorítását és felgyorsítását lehetővé tevő úgynevezett digitális regisztrációs határigazgatási rendszer (EES) fokozatos elindítását hat hónapon belül – közölte az uniós tanács pénteken.
Nemzetközi Belgium is bekeményít a bevándorlókkal szemben
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 13:31
A belga szövetségi parlament csütörtök éjszaka elfogadta a családegyesítési szabályokat szigorító migrációs jogszabályt is, amelyet Anneleen Van Bossuyt menekültügyi és migrációs miniszter terjesztett elő.
Nemzetközi Izrael több helyen a földig rombolja, ami Gázából megmaradt
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:13
Izrael több ezer épületet rombolt le Gázában, mióta márciusban kilépett a Hamásszal kötött tűzszünetből, és az elmúlt hetekben egész városokat és külvárosokat – amelyek egykor több tízezer embernek adtak otthont – rombolt le.
Nemzetközi Megvan az oroszokkal szembeni 18. uniós szankciós csomag – az Orbán-kormány sem vétózott
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:40
Az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő szerint ez az eddigi egyik legszigorúbb retorzió.
Nemzetközi 16 éves választási korhatár: kitaposott utat követnének a britek – kedvet kaphat a Fidesz is?
Kormos Olga | 2025. július 18. 10:12
A brit kormány 16 évre csökkentené a választási korhatárt. Európában ez lenne a hatodik ország, ahol a fiatal szavazóknak nagyobb jogosítványt adnának. 
Nemzetközi Nagyon kiakadt az Orbán-kormányra a lengyel külügyminiszter
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:05
Radoslaw Sikorski szerint Magyarország barátságtalan cselekedet hajtott végre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG