Már év elején napvilágot láttak sajtóhírek arról, hogy az ukrán hadsereg jelentős emberhiánnyal küzd: a fronton szolgáló gyalogos egységek félig sincsenek feltöltve, a harcosokat pedig alig tudják rotálni, ami kimerültséghez és a morál romlásához vezet.
Mindennek alighanem jelentős szerepe volt abban, hogy a létszám és muníció szempontjából is fölényben lévő orosz csapatok előretörtek tavasszal, még ha a front összeomlása egyelőre el is maradt.
Fotó: EPA/SERGEY DOLZHENKO
Az emberhiányt az ukrán hatóságok több módon próbálják orvosolni: egyrészt – ahogy tették ezt az oroszok már tavaly – elítélt bűnözőket toboroznak a börtönökből, hogy „így pótolják a frontvonalon a gyalogos katonák kritikus hiányát”. Azokat, akiket alkalmasnak találnak, a legveszélyesebb harci feladatokra vetik be.
A Washington Post szerint az erre lehetőséget biztosító törvény elfogadása óta már több mint 2700 elítéltet – köztük tolvajokat, drogdílereket és gyilkosságért elítélteket – hoztak ki a rács mögül, hogy a frontra küldhessék őket.
Bujkálás a sorozás elől
A hatóságok a normál, civil lakosságot is egyre inkább szorongatják: egy szintén májusban meghozott törvény értelmében minden 25 és 60 év közötti férfinak be kell jelentkeznie egy elektronikus adatbázisba, hogy szükség esetén behívhassák őket.
A BBC helyszíni riportja szerint az ukrán városok utcáin, terein, vasútállomásain vagy éppen tömegközlekedési eszközein mostanában sorozó egységek vadásznak azokra, akik nem regisztráltak.
Ezzel pedig bujkálásra késztetik azokat, akik az életüket féltve nem akarnak bevonulni. A bujkálók már nemcsak a parkokat és a buszokat kerülik, hanem az éttermeket, szupermarketeket, sőt a magánrendezvényeket is.
Egy odesszai ukrán házaspár lakodalmára például azért nem jött el a vendégek fele, mert túl kockázatosnak tartották a részvételt.
A feleség, Tanja azt mondta, megérti, hogy a családja és barátai nem akarnak harcolni. Az apja tavaly októberben már életét vesztette az oroszok által időközben elfoglalt Avgyijivkánál, és Tanja most attól tart, hogy a férjét is besorozzák.
A brit adó szerint a több mint két éve tartó háború következtében már szinte mindenki ismer valakit, aki az életét vesztette.
A friss házaspár egyik barátjának, Makszimnak például több mint 10 barátja és ismerőse halt meg, és nem akar a sorsukra jutni. „Úgy érzem magam, mintha börtönben lennék” – mondja a férfi, aki feleségével most várja a második gyermeküket.
A sorozó brigádoknak rossz hírük van, különösen Odesszában, ahol buszokról és vasútállomásokról egyenesen a sorozóközpontokba visznek el embereket. Hadköteles korú férfiakat állítanak meg, és ellenőrzik, hogy regisztrálva vannak-e az adatbázisban. Egyikőjük arról beszélt, hogy sokan elfutnak előlük, mások agresszívan reagálnak. Sokan vannak olyanok is, akik még túl fiatalok a szolgálathoz, vagy valamilyen ok miatt mentességet kaptak.
A BBC ellátogatott egy odesszai toborzóközpontba is, ahol azonban enyhén szólva sem volt tömeg, mindössze egy férfi várakozott. Ő sem magától jött – elmondása szerint a toborzók körbeállták, hogy ne tudjon elfutni, majd behozták. „Össze vagyok törve lelkileg” – magyarázta.
Alig vannak önkéntesek
Egy helyi toborzó tiszt is megerősítette, hogy mostanában alig vannak önkéntesek. Ő korábban a keleti fronton, Donyecknél harcolt, de megsebesült: repeszek fúródtak a fejébe, a mellébe és a lábába. Neki rossz a véleménye a bujkálókról: „Nem tekintem őket férfinak. Mire várnak? Ha kifogyunk a férfiakból, az ellenség eljut az otthonaikba, megerőszakolja a feleségeiket, megöli a gyerekeiket” – mondja.
A fokozott mozgósítás éket ver az ukrán társadalomba, nemcsak a férfiak, hanem a nők közé is. Míg egy részüknek a barátja vagy férje a fronton harcol, más részük otthon bújtatja a párját.
A mozgósítás téma lett a mindennapokban, a viták néha elfajulnak – egy toborzótiszt kertjébe például múlt hónapban robbanóanyagot dobtak ismeretlenek.
Egy Odessza külvárosában élő IT-mérnök, Vova a hétéves kislányát használja pajzsnak: csak az ő társaságában hagyja el a lakást, mert tudja, hogy így nem tudják bevinni. „Távol áll tőlem a katonaság, soha nem volt fegyver a kezemben, nem hinném, hogy hasznomat vennék a fronton” – magyarázta a férfi. És el kell tartania családját, kisebb egészségügyi problémája is van, és amúgy adományokkal segíti a katonákat – teszi hozzá a megszokott érveket hangoztatva. Mint mondta, büszke a fronton harcolókra, de ő nem akar részt venni ebben.
A valódi ok azonban nyilván a félelem attól, hogy besorozzák és végül a frontra küldik őt is, gyakorlatilag ágyútölteléknek.
A kormány ezt a félelmet próbálta enyhíteni, beleszólást ígérve a behívottaknak abba, hogy milyen egységnél szolgálnak és milyen feladatot látnak majd el.
De olyanok is vannak, akik nem szívesen, de bevonultak, mert nem akarnak végig bujkálni a háborúban. „Eléggé be vagyok ijedve, minden új nekem, de ezt kellett tennem” – mondta a brit adónak Olekszandr. Ő már részt vesz egy kiképzésen, drónpilóta lesz. A 33 éves villamosmérnök ugyanakkor nem ítéli el a bújkálókat sem – szerinte mindenkinek magának kell döntenie.
A mobilizáció már kényszer
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök idén februárban azt mondta, hogy addig 31 ezer ukrán katona vesztette az életét a 2022 februárja óta tartó háborúban. Elemzők szerint azonban a valós szám ennél nagyobb lehet – amerikai becslések már tavaly nyáron 70 ezer ukrán áldozatot említettek. Orosz oldalon 50 ezer áldozatot tudtak eddig beazonosítani, a valós szám azonban feltehetően itt is jóval nagyobb.
Elvileg persze nemcsak Oroszországnak, hanem Ukrajnának is van elég tartaléka egy hosszabb háborúra. „Ukrajna Európa egyik legnagyobb országa, még a háború előtt megszállt területeket leszámítva is 40-41 millió lakosa van. (…) A 18-60 év közötti korosztályban több mint 10 millió férfi van, azaz nagy a mobilizációs bázis” – mondta lapunknak korábban Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője.
Ő is emlékeztett azonban arra, hogy akik be akartak vonulni, azok már a háború első fázisában megtették ezt. Azóta a mobilizáció mindkét országban kényszer.
Hogyan fektessünk be bizonytalan időkben? Óvatosan is lehet építkezni!
