Bendarzsevszkij Anton: nincs realitása a tűzszünetnek, évekig elhúzódhat a háború

Kezdjük egy aktualitással, az óriási emberveszteségekkel járó bahmuti harcokkal. Tényleg ennyire fontos a kelet-ukrajnai kisváros, vagy csak szimbolikus a jelentősége?

Kezdetben mindenképp stratégiai célpont volt mindkét félnek, de ma már legalább ennyire nagy a szimbolikus jelentősége. Az oroszoknak nagyon fontos lenne, hogy elmondhassák: bevették Bahmutot. Ukrán részről viszont egyelőre azt mondhatják el, hogy még mindig tartják a várost.

A háború folyamán mindig voltak ilyen szimbolikus helyszínek – kezdetben Mariupol, amelyet négy hónapon keresztül tartottak az ukránok, később Szjevjerodoneck, amelyet több hónap után ugyan szintén elvesztettek, de sikeres visszavonulást tudtak végrehajtani, majd ősszel Herszon, amelyet visszafoglaltak –, most pedig Bahmut vált szimbólummá.   

Az oroszok nyolc hónapja ostromolják a várost, de csak az utóbbi 2-2,5 hónapban váltak igazán intenzívvé a harcok.

Stratégiailag azért fontos, mert logisztikai csomópont, több jól kiépített betonút találkozásánál fekszik, rajta keresztül pedig a környék védelmét is meg lehetett szervezni. És annak a védelmi rendszernek az első vonalában fekszik, amit Ukrajna még 2014-ben kezdett kiépíteni a két szeparatista köztársaság köré 60-70 millió dollárból.

Ebben a térségben tehát olyan, lövészárkokból, bunkerekből és föld alatti lőszertárolókból álló védelmi vonalak vannak, ahol az ukrán hadsereg fedezékbe tud vonulni. Az oroszoknak az első védelmi vonal áttöréséhez be kell venniük Bahmutot.

Fontos szempont, hogy a védők mindig kedvezőbb helyzetben vannak a támadóknál, főleg jól kiépített védekező állások esetén. Bahmutnál ezek megvannak, városi harcok is folynak, tehát biztos, hogy az orosz haderő vesztesége nagyságrendekkel meghaladja az ukránét. Az oroszok kénytelenek frontális offenzívát folytatni, a tüzérség pedig nem tud olyan támogatást nyújtani, mint egy tiszta terepen. Az ukránok tehát megpróbálják kivéreztetni az oroszokat.

Egyes elemzői vélemények szerint az orosz erők mégiscsak többen vannak, az ukrán hadsereg pedig emberhiánnyal küzd és kifogyhat a katonákból. Mennyire osztja ezt a nézetet?

Ez nem igaz. Ukrajna Európa egyik legnagyobb országa, még a háború előtt megszállt területeket leszámítva is 40-41 millió lakosa van. Bár 8-9 millióan elhagyták az országot, 95 százalékuk nő és gyerek, tehát a férfiak túlnyomó része maradt. A 18-60 év közötti korosztályban több mint 10 millió férfi van, azaz nagy a mobilizációs bázis.

Azt nem tudjuk, hogy most hány fős az ukrán hadsereg, de a háború előtt a hivatásos katonák számát 3-400 ezerre becsülték. Tavaly Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig azt mondta, hogy 700 ezer embert tudtak mobilizálni.  

A veszteségek nagysága 40-50 ezer és 140-150 ezer ember között lehet mindkét oldalon.

Ez nagyságrendileg sem közelíti meg az I. vagy a II. világháború számait.

A harcok által érintett frontszakasz jelenleg 60-80 kilométer hosszú: Vuhledártól, azaz Donyeck megye délnyugati részétől Kreminnáig, Luhanszk megye déli csücskéig tart. Tehát nem arról van szó, hogy az oroszok végigbombázzák Ukrajnát, és milliók halnak meg.

Oroszország mobilizációs potenciálja is nagy, de ott nincs általános mozgósítás, nem áll háborúban az ország (hivatalosan különleges műveletnek nevezik az ukrajnai beavatkozást – a szerk.), nem kezdett hirtelen milliók kiképzésébe.

Ha tehát a potenciális haderőt nézzük, mindkét oldal még évekig tud akadálytalanul mozgósítani. Az persze más kérdés, hogy mennyire akarnak háborúba menni az emberek. Akik be akartak vonulni, azok már bevonultak. A mobilizáció már mindkét országban kényszer.

Ezzel együtt messze nem volt ilyen véres háború Európában a II. világháború óta a délszláv háborút leszámítva.

Természetesen nem akarom bagatellizálni a veszteségeket. Az orosz veszteségek most magasabbak, mint a korábbi háborúikban összesen – Afganisztánban mintegy 15 ezer, az első csecsen háborúban 5700, a másodikban mintegy 6 ezer, Grúziában 3-400 orosz katona halt meg. A fegyverkezési-mobilizációs potenciál ugyanakkor megvan mindkét oldalon.

Ősszel még sikeres ukrán ellenoffenzívákról, az idén viszont az orosz hadsereg előrenyomulásáról  érkeztek hírek. Mi a fordulat oka? Vagy ez a háború hullámzása?  

Ez teljesen normális hullámzás. A háború kezdetén az orosz hadsereg volt operatív előnyben, miközben Ukrajnának két feladata volt: az oroszok feltartóztatása, valamint saját erői felkészítése a további védekezésre és az ellentámadásra. A hivatásos haderő az első hullámban védekezett, a februárban, márciusban behívott emberek pedig 4-5 hónapos kiképzés után, júliusra, augusztusra lettek hadra foghatók. És közben érkeztek a nyugati fegyverek is.

Az ukrán kifárasztási stratégia része volt, hogy nem adták fel könnyen Mariupolt és Szjevjerodonecket, így lemorzsolták a hivatásos orosz erőket, amelyek nem voltak képesek további támadásra. Tehát miután az oroszok június végén bevették Szjevjerodonecket, szinte semmi sem történt a fronton két hónapig.

Szeptemberben elindult az ukrán ellentámadás, és már az oroszoknak is mobilizálniuk kellett.

Az ellentámadásban az ukrán haderő is kifáradt, miközben beértek az orosz mobilizáció eredményei, így decemberben az oroszok tudtak támadásba lendülni.

Ha pedig majd ismét kifáradnak, indulhat az újabb ukrán ellentámadás.

Tavasszal mit valószínűsít? Nagy orosz offenzívát, a frontok befagyását vagy ukrán ellenoffenzívát?

Az oroszok januárban megindítottak a támadást, de nem nyitottak új frontot, hanem a meglévőkre küldték a mobilizált katonákat. Elfoglalták Szoledárt, Bahmuton folyamatos a nyomás, emellett próbálkoztak Vuhledárnál és Kreminnánál. A végső cél a Donbasz-medence elfoglalása, ehhez pedig ezeket az ukrán védelmi vonalakat kell felszámolni.

Eközben zajlik az ukrán erők kiképzése nyugati fegyverekre és harckocsikra Németországban, Lengyelországban és Nagy-Britanniában. A cél az oroszok kifárasztása.

Ugyanakkor vannak időjárási korlátok is. A tél alkalmas háborús hadműveletekre, mivel megfelelően szilárd a talaj a csapatmozgásokhoz. Most viszont megkezdődött a raszputyica, azaz a hóolvadás utáni sáros, esős, melegebb idő, amikor a haditechnika belesüllyed a sárba. Ez semmilyen támadásnak nem kedvez.

Összegezve: Bahmutot valószínűleg be fogják venni az oroszok a következő napokban vagy hetekben, de szükségszerűen ki fog fáradni a támadás.

Közben beérik az ukrán erők kiképzése, és – ahogy az időjárás engedi – április második felében, májusban megindulhat az ukrán ellentámadás.

Térjünk rá a politikai kérdésekre. Március 23-i Klasszis Klubunknak, amelynek Ön is vendége lesz, egyik fő témája, hogy mi a béke ára Ukrajnában. A békekötés nyilván messze van, de reális lehetőség-e a tűzszünet? És mi lenne az ára?

A tűzszünetnek jelenleg semmi realitása. Ukrán oldalon azt látjuk, hogy a Nyugat kitart mellettük és minden segítséget megad, tehát ebből a szempontból nincs szükségük tűzszünetre. Persze emberek halnak meg és pusztul az ország, tehát alapvető érdekük a háború befejezése, de nem biztos, hogy a tűzszünet ez irányba hat. Azzal ugyanis időt adnak az ellenfélnek a sorok rendezésére és a taktika átgondolására.

Ukrajna számára a konfliktust csak a tartós béke tudja lezárni, amihez olyan országok kellenek, amelyek garantálják, hogy Oroszország nem fut megint neki az országnak néhány év múlva.

Az oroszok azt remélik, hogy beveszik a Donbász-medencét és így kedvező tárgyalási pozícióba kerülnek. Ugyanakkor Ukrajna a korábbi ellentámadással visszahódította a megszállt területek 40 százalékát, és most joggal bízhat egy újabb ellentámadás sikerében. Ennek eredményét meg akarják várni, mielőtt leülnek tárgyalni. Abban bíznak, hogy rá tudják majd kényszeríteni az oroszokat a kivonulásra.

Tehát fél éven belül nem látok tárgyalási alapot. Jelenleg mindegyik fél katonailag próbál eredményeket elérni.

Mi lehet az a kompromisszum, amit mindkét fél el tudna fogadni? Az például nem tűnik reálisnak, hogy Oroszország feladja a Krím-félszigetet.

A Krím-félsziget a legkisebb probléma. Az tárgyalási alap lehet Ukrajna számára is, mégha az ukrán vezetők kommunikációs szinten jelenleg nyilván nem hajlandók lemondani róla.

A legfontosabb kérdést a most zajló háborúban megszerzett területek jelentik. Ezekről Oroszország szerintem nem fog kivonulni, mert az vereséget jelentene számára, az ukránok pedig nem fognak belenyugodni az elvesztésükbe. Én tehát nem látok kedvező forgatókönyvet rövid időn belül.                    

Elképzelhető, hogy csökken a harcok intenzitása és egy időre befagy a konfliktus, de nem látok olyan kompromisszumot, amit mindkét fél elfogadna. Ehhez egy „game changer” dolognak kellene bekövetkeznie, például oroszországi hatalomváltásnak. Ennek azonban nagyon kicsi a valószínűsége.

Tehát a háború – változó intenzitással – évekig elhúzódhat?

A legvalószínűbb forgatókönyv sajnos ez. Az orosz vezetés – és nem az orosz állam – számára egzisztenciális kérdés a háború kimenetele, ugyanakkor nem feltétlenül rossz számára a hosszabb, alacsony intenzitású háború.

Oroszországban lényegében diktatúra van, a táradalomban nem látjuk a proteszthangulat jeleit, így a vezetés kényelmesen fenntarthatja a jelenlegi állapotot. Megőrizhetik a látszatot, hogy nagy háború nincs, de azért küzdenek a nyugati veszély ellen. És bíznak abban, hogy az idő nekik dolgozik és hosszú távon Ukrajna fog elvérezni – ha nem tudják elérni katonai céljaikat most, majd elérik öt év múlva.