Putyin domináns pozícióba került – Trump elbukhatja a játszmáját

Amint Trump felborítja a globális rendet, úgy tűnik, hogy az egyik első áldozat Európa lesz, amely most saját biztonságának jövőjét firtatja. Oroszország leginkább a szankciók feloldását, az USA pedig Moszkva kínai kapcsolatainak lazítását szeretné elérni, kérdés, hol lesz a közös nevező, de Amerika hajlik az előbbi esetén az engedékenységre, ellentétben Európával.

Marco Rubio külügyminiszter a rijádi tárgyalás után telefonon beszélt európai kollégáival, ebben kijelentette, hogy addig maradnak az Oroszország elleni szankciók, amíg nincsen megállapodás az ukrán békéről – de ezt Trump nagyon gyorsan össze akarja hozni. Moszkva a hírek szerint a szankciók teljes feloldását szabta meg a tűzszünet feltételeként.

Diplomaták szerint tárgyalások folynak az EU 27 tagállamának rendkívüli csúcstalálkozójáról, hogy a vezetők végleges álláspontot alakíthassanak ki arról, hogyan lehetne véget vetni Oroszország ukrajnai inváziójának. Mióta Trump a múlt héten bombaként ható döntést hozott a Moszkvával való tárgyalások megkezdéséről, az európai válaszlépések összehangolása többnyire kisebb csoportosulásokban történt, nem pedig az Európai Tanács teljes ülésén.

Kontinensünk dilemmái

Európa nagyon lassan reagált ezekre a változó realitásokra. Most az a feladat vár a vezetőire, hogy biztosítsák, hogy az USA-Európa partnerség alakítására való képességük bizonyos mértékig megmaradjon.

Párizsban a Macron elnök által vezetett tanácskozásokon Európának biztosítania kell, hogy megállapodásra jusson arról, hogy többet költ saját védelmére. Azt is meg kell majd néznie, hogyan tud gondoskodni Ukrajna biztonságáról a tűzszünet után. A Washingtonból érkező felháborító retorika és a kiszámíthatatlanság érzése, amelyet Trump Putyinhoz való közeledése váltott ki, elbizonytalanította az európai vezetőket a transzatlanti kapcsolatok jövőjét illetően.

Miután három éven át erőforrásokat, valamint diplomáciai és katonai tőkét fektettek abba, hogy megpróbálják elhárítani az orosz területi előrenyomulást, valamint az Egyesült Államok szövetségesének tekintette magát, az amerikai támogatás hangnemében és irányultságában bekövetkezett változás mélyen megdöbbentette kontinensünk hatalmainak vezetőit.

Fennáll a veszélye annak, hogy Trump a béke nevében alkut köt Putyinnal, és ezzel Európát örökös hátrányba hozza. Az a félelem, hogy a rövid távú politikai célszerűség hosszú távú költségeit Európa fogja viselni, az a félelem, amely most az európai válaszokat alakítja.

Európa közvetlenül érintett a háború kimenetelében, és a kormányzat elképzelése szerint Európa jelentős szerepet játszik a rendezés végrehajtásában, békefenntartó vagy biztonsági erők biztosításával –  amerikai erők nélkül. Washington állítólag felkérte az európai tisztviselőket, hogy készítsenek terveket ezekre az erőkre vonatkozóan. A tisztviselők szerint azonban Európa nem fog részt venni egy olyan rendezésről szóló tárgyalásokban, amelyben saját csapatait is veszélybe sodorhatja.

Az európaiak megkérdezése nélkül Trump azt mondta, hogy szeretné, ha Oroszország visszakerülne a G8-ak közé, miután a G7-ek kizárták Oroszországot a Krím 2014-es elfoglalása után. A szövetségesekkel szembeni ilyen elutasító bánásmód a biztonságukat közvetlenül érintő kérdésekben aligha fogja növelni a kilátásokat arra, hogy segítsék az amerikai erőfeszítéseket.

Moszkva domináns pozícióban

Putyin – a feketeöves KGB ügynök – semmit sem szeretne jobban, mint kétoldalú tárgyalásokat folytatni Trumppal a háború rendezéséről és Európa tágabb biztonsági architektúrájáról, ideális esetben négyszemközt, ahol hízelegni és manipulálni tudná Trumpot. Ha közvetítői erőfeszítései működni akarnak, Trump jól tenné, ha nem felejtené el, hogy Zelenszkijnek bele kell egyeznie a feltételekbe. Február 16-án Zelenszkij leszögezte, hogy „soha nem fogadná el” a csak az Egyesült Államok és Oroszország által elért megállapodást.

A Financial Times szerkesztőségi állásfoglalása azt tanácsolja: „Európának továbbra is hosszú távú érdekei szerint kell cselekednie, még akkor is, ha ma amerikai támogatás nélkül nehezen tudná megvédeni magát. Jövőbeli biztonsága Ukrajnában fog eldőlni, ezért elsőrangú kötelessége, hogy fokozza a Kijevnek nyújtott katonai támogatást azáltal, hogy finanszírozza az ukrán fegyvergyártást, forrásokat önt a drón- és drónellenes technológiába, támogatja az expanziós gyártókapacitást, és hosszú távú szerződéseket köt az USA által szállított felszerelések, például a légvédelem és a nagy hatótávolságú csapásmérő eszközök helyettesítésére”.

A Wall Street Journal kolumnistája, Walter Russell Mead úgy érvel, hogy Európa és az Egyesült Államok egyfajta zsákutcába jutott. Vance alelnök müncheni beszéde egy felsejlő igazságot volt hivatott közvetíteni, írja Mead: „Európa általában, és különösen Németország nem számíthat többé az amerikai védelem örökké tartó bújócskájára. ... Trump elnök Európa-politikájának valószínűleg kétféle kimenetele lesz. Működhet sokkterápiaként, megrázva az európaiakat, hogy megtegyék azokat a változtatásokat, amelyek megújíthatják Európa erejét, és reményt adhatnak egy új és reálisabb szövetségre. Vagy pedig a transzatlanti közösség végének kezdetét jelentheti, amely a Római Birodalom csúcspontja óta a leghosszabb relatív békés korszakot biztosította Európának.”

Trump rizikós játszmája

De miközben porig alázta európai szövetségeseit, nem biztos hogy belegondolt abba, milyen rizikós geopolitikai játszmába fogott bele. Putyin ugyanis elhúzhatja a tárgyalásokat abban a reményben, hogy Trump végül elfogadja követelései nagy részét, és az amerikai elnök még mindig rákényszerítheti az ukránokat és az európaiakat, hogy elfogadják a nekik nem tetsző megállapodást.

Ha azonban ez a megállapodás egy olyan Ukrajnát eredményez, amely ki van téve az orosz agresszió további kockázatának, és egy belső megosztottság és neheztelés miatt meggyengül az atlanti szövetség, az elnöknek súlyos politikai visszacsapással kell szembenéznie. Trumpot ugyanúgy társítanák egy vereséggel, mint elődjét, Joe Bident Afganisztánnal – sőt jóval nagyobb léptékben, mert Európában Oroszországgal szemben veszíteni stratégiailag jelentősebb, mint Ázsiában a Talibánnal szemben.