1p
Az FHB új kötvényt bocsát ki, amely a mostanában slágernek számító inflációkövető államkötvényhez hasonlít, a kezdőkamata viszont jóval magasabb, 10,5 százalékos, igaz, csak egy negyedévre. A pénzintézet fix kamatozású, több éves kötvényeket is árul a másodlagos forgalomban 9,01-9,60 százalékos hozammal, csakhogy ezekre nem vonatkozik az OBA garanciája, kockázatuk lényegesen eltér az állampapírokétól.

Március 8-tól 12-ig lehet majd jegyezni az FHB Forte Inflációkövető 2 nevű (FK14NI01 jelzésű) kötvényeket az FHB-nál, amelyek az inflációhoz kötött változó kamatot fizetnek majd ki negyedévente. A két éves kötvény kezdő kamatozásával tűnik ki, amit külön állapítottak meg az inflációtól függetlenül és az első negyedévben évi 10,5 százalék lesz. Ezután a papír negyedévente változó kamatot fizet majd, aminek értéke a negyedéves kamatperiódus kezdete előtt két hónappal regisztrált év/év infláció lesz, plusz 375 bázispont (azaz 3,75 százalékpont).

A kamatprémium kissé alacsonyabb a Prémiuménál

(FHB-reklám részlete)

Így például a június 13-tól szeptember 13-ig járó kamat alapja az áprilisi év/év infláció lesz, a következő negyedév alapját pedig a júliusi pénzromlás képezi. Csupán példaként, ha a januárban mért 5,5 százalékos infláció lenne érvényes áprilisban is, akkor 9,25 százalékos lenne a második negyedév kamata, ha pedig az év átlagában becsült évi öt százalék, akkor 8,75.

Így a papír kondíciói hosszabb távon nem feltétlenül tűnnek jobbak, mint az állam által januárban forgalomba hozott három éves Prémium 2015/J-é, vagy a március elején startolt, öt éves Prémium 2017/I-é, amelyek kezdő kamata 9,3, illetve 9,5 százalékos, kamatprémiumuk pedig öt, illetve négy százalékpont (500, illetve 400 bázispont). Az FHB terméke viszont a negyedéves kamatmegállapítás miatt minden bizonnyal egyenletesebb teljesítményt nyújt majd, mint a csak évente változó kamatozású Prémium államkötvényeké.

OBA nélkül nem annyira szép a világ

Az FHB-nak van még egy nagy versenyhátránya, kötvényei közül – mivel azokat a jelzálogbank bocsátja ki, nem pedig a kereskedelmi bank – egyetlen egy sem tartozik az OBA hatálya alá. (Ellentétben az FHB Kereskedelmi Bank betéteivel, betéti konstrukcióival.) Így e kötvények kockázati szintje mindenképpen magasabb, mint az állampapíroké, vagy a konkurens bankok OBA-képes kötvényeié.

Az FHB a korábban kibocsátott kötvényeire is jegyez árat, fix és változó kamatozásúakat egyaránt adott el. Némelyiket eléggé versenyképes hozammal, ha a forintos állampapírokkkal hasonlítjuk össze. Így 2014-es lejáratú, fix hozamú kereskedelmi banki kötvényeket 9,01 százalékos hozammal hirdetett meg szerdára. A 2015-ös és  2017-es fix jelzálogleveleket pedig 9,4 és 9,6 százalékkal árulta. A jelzáloglevelekre ugyan szintúgy nem vonatkozik OBA-garancia, viszont a mögöttük levő ingatlanvagyon biztosítékul szolgál.

Konkurensek kerestetnek

Évi kilenc százalék feletti kamatot vagy kötvényhozamot egyébként nemigen lehet találni jelenleg. A bankok akciós kamatai között is csak elvétve, megfelelő szintű havi bérátutalás, kártyahasználat vagy egyéb feltételek teljesítése esetén. Esetleg a vállalati kötvények szférájában, lényegesen eltérő kockázati szint mellett. Vagy valamely piaci mutatóhoz, például az euróárfolyamhoz kötve, és csak akkor, ha a befektetőnek maximálisan szerencséje van az árfolyamokkal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Lassan vége a jó világnak, jön a drágulás a bankoknál
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:34
Amint arra számítani lehetett, júliustól már érvényesítik az infláció hatását a lakossági számláik díjainál a bankok, miután június végével lejár a díjemelésekkel kapcsolatban vállalt moratórium. A BiztosDöntés.hu adatai szerint csütörtökön három pénzintézet tette közzé az év közepétől hatályos kondíciókat: az emelés mértéke az OTP Banknál és az Ersténél 4,4 százalék környéki, viszont a CIB Bank a 2024-es inflációt is érvényesíti az új díjakban.
Személyes pénzügyek Sok dúsgazdag magyar hátat fordított az államnak, és külföldre vitte a pénzét
Herman Bernadett | 2026. április 29. 14:24
A magyarok sokat takarítanak meg. Tavaly azok váltottak vissza több állampapírt, akiknek sok pénzük volt. A megtakarítások fele devizába került, és sokan fektettek külföldi eszközökbe. 
Személyes pénzügyek Hízik – egyre többet fizetnek be a nyugdíjpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:46
Új csúcs látszik ezen a fronton, de a lemorzsolódásnál is javulást tapasztaltak.
Személyes pénzügyek Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt. 
Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG