3p
Szinte bizonyos, hogy uniós pénzek kellenek az önkormányzati választási kampány ígéreteinek valóra váltásához. Az érdeklődés már érezhető az elő- és önrészfinanszírozás iránt.

Bár az új, 2014-20-as uniós pályázati ciklus során a gazdaságfejlesztés számít prioritásnak – a pályázaton elnyerhető pénzek 60 százaléka vállalkozásfejlesztésre fordítódik, ám az önkormányzatok is várakozóan tekintenek a kiírandó pályázatokra. A hét végi önkormányzati választás előtti kampányban a polgármester- és képviselőjelöltek szép számmal ígérgettek a településeken szükséges további fejlesztéseket, amelyek megvalósulásához bizony elkél majd a pályázati pénz.

Bár egyelőre csak néhány vállalkozásfejlesztési pályázatot nyitottak ki, de természetes, hogy a településeken is komoly várakozás előzi meg a pályázatokat. A lezajlott önkormányzati adósság-konszolidáció után ráadásul sokak szerint könnyebb helyzetben lesznek a helyhatóságok, amikor a szükséges előfinanszírozást, illetve önerőt tervezik. Ennek ellenére a Privátbankár.hu által megkérdezett hitelintézetek szerint több önkormányzat továbbra is számol azzal, hogy a szükséges önerő megteremtéséhez külső finanszírozást vesz igénybe. Ezen az sem változtat, hogy az adósság-konszolidáció után a települések hitelfelvételéhez egyedi kormánydöntésre van szükség – több helyhatóságnál úgy gondolkodnak, hogy az ésszerűen alátámasztott fejlesztési igények esetén a kabinet rábólint az EU-források megszerzését célzó rövid távú hitelek felvételéhez.

Bauer Patrik, az Erste Bank önkormányzati ügyfélkiszolgálási osztályának vezetője szerint az új uniós pályázatok önerő- és előfinanszírozása tekintetében már most vannak érdeklődő önkormányzatok a banknál, de ez várhatóan azzal párhuzamosan fog erősödni, ahogy ténylegesen megjelennek az adott pályázatok. Hasonlóan vélekednek a Raiffeisen Banknál is, megemlítve, hogy sok múlhat majd az új uniós pályázatok kiírásának részletein: azon, hogy milyen támogatás intenzitás mellett lehet majd pályázni, illetve milyenek lesznek az egyéb elvárások.

dr. Pozvai Ferenc, a K&H Bank Intézményi banki igazgatóságának vezetője szerint bizonyosa, hogy az önkormányzatok és az önkormányzati társulások a továbbiakban is jelentős szerepet fognak játszani a nemzeti beruházások tekintetében; ez a szerep ráadásul a bank álláspontja szerint az önkormányzati konszolidációval erősödött is. Az önkormányzatok aktívan érdeklődnek a pályázatokhoz kapcsolt pénzügyi lehetőségek iránt is.

Házon belül megoldják?

A szakértők szerint ugyanakkor érdekes kérdés lehet az, hogy vajon az állam teret enged-e az önkormányzati rendszer számára a külső forrásbevonásra. Azt, hogy van alternatív megoldás, jól mutatja, hogy Kósa Lajos, Debrecen leköszönő polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke a közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy a kormányzattal vizsgálják annak lehetőségét, hogy az állami költségvetésben biztosítható-e az önkormányzati pályázatok saját ereje.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG