3p
Az olasz bank több mint 4 milliárd eurót nem tud visszafizetni az államnak, csődbe mehet. Nincs egyedül.

Az összeomlás határára került a világ legrégebb óta működő pénzintézete. Az olasz Banca Monte dei Paschi di Sienának külső források bevonására lenne szüksége, ám a bank legnagyobb részvényese nem egyezett bele egy januári, 3 milliárd euróba kerülő részvényeladásba, a feltőkésítést pedig májusra halasztották – írja a Business Insider. A világ legrégebb óta működő pénzintézetének azért van szüksége külső forrásokra, mivel vissza kell fizetnie azt a 4,1 milliárd eurót, amit még állami segélyként kapott év elején.


Az olasz kormány közlése szerint ők nem érdekeltek abban, hogy állami kezekbe kerüljön a bank, a segélyként adott pénzt szeretnénk viszont látni. A bank igazgatóságának elnöke és vezérigazgatója állítólag azt fontolgatja, hogy a pénzintézet helyzetének rendezetlensége miatt lemond.

A bank feltőkésítésére azért is lenne mihamarabb szükség, mivel a bankszektort érintő újabb vizsgálatok miatt egyes európai pénzintézetek is tőkét igyekeznek bevonni, így elképzelhető, hogy kevés marad az a pénz, mely a Banca Monte dei Paschi di Siena rendelkezésére állhat a piacokon. A bank legnagyobb részvényese, a Monte dei Paschi alapítvány állítólag azért igyekszik halogatni a döntést, mivel így nagyobb arányban adhat túl a bankban lévő részvényein, és visszafizetheti saját adósságait is. Az alapítvány vezetője szerint az esetleges januári tőkeemelés azt eredményezné, hogy felhígulna az alapítvány részesedése, és gyakorlatilag semmije sem maradna, amivel 340 millió eurós adósságát ki tudná fizetni.

Amerikai példa

Az Egyesült Államokban húsz bank ment csődbe az idén. Az állami betétbiztosítási alap szerint a csődhullám három éve tetőzött; a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re nőtt az egy évvel korábbi 140-ről. Két éve 92 bank ment csődbe, tavaly 51. A 2007 vége óta csődbe jutott bankok száma közelít az ötszázhoz.


A betéttulajdonosok vagyonát fejenként 250 ezer dollárig (mintegy 55,6 millió forint) biztosítja az amerikai betétbiztosítási alap.
Az Európai Unióban az Egységes Szanálási Testület döntene arról, hogyan kell a bajba jutott pénzintézeteket megmenteni. A végső szót mégsem a szervezet mondja ki. Az Európai Bizottság szerint a szigorúbb szabályok miatt biztonságosabb lesz a bankrendszer. Részletek>>

Elemzők szerint a bankok növekvő profitja és a kevesebb csődbe jutott bank egyértelműen azt jelzi, hogy az ágazat már kiheverte a 2008-as válságot.

Tavaly az összesített profit 141,3 milliárd dollár volt, 19 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, és egyben minden idők második legnagyobb ágazati nyeresége volt. Az ágazatban 2006-ban jegyezték fel az eddigi legnagyobb profitot, 145,2 milliárd dollárt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG