5p
A lakossági devizaadósok mentésével járó banki veszteségek kellemetlen mellékhatásai a vállalati hitelezésben csapódhatnak le, hangsúlyozza Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője. Számítása szerint a korábbi végtörlesztés áttételesen 0,8 százalékkal csökkentette az 2012-es GDP növekedést, egy további több száz milliárd forintos banki veszteséggel járó csomag negatív hatásai pedig bőven ellensúlyozhatják a jegybank által meghirdetett Növekedési Hitelprogram várt pozitív hatásait. Javítani a helyzeten, az elemző szerint a banki különadó újfajta felhasználásával lehetne.

Az elmúlt időszakban a lakosság túlvállalta magát, azaz túlzott mértékben eladósodott. Ehhez persze szükség volt arra, hogy a hazai bankok egy kockázat-alapú versenyben bő hitelkínálattal jelentek meg a piacon, azonban a döntést mégiscsak a háztartások hozták meg. Ezt a problémát csak fokozta a svájci frank felértékelődése (kisebb részben) és a frank-kamatok emelkedése (nagyobb részben), ami a törlesztő részletek megugrását, illetve a forintban kifejezett hitelállomány további bővülését eredményezte.

 


A felépített adósságállomány mérséklése fájdalmas folyamat: alacsony fogyasztást, a lakáspiac pangását, és az ingatlanárak további esését eredményezi, igaz kedvező külső egyensúlyi pozícióval jár. A túlzott tőkeáttétel azonban előbb-utóbb leépül, és a folyamatok visszatérnek az egyensúlyi medrükbe, ez azonban évek, és nem hónapok kérdése, még akkor is, ha a kormány és a bankszövetség közös javaslata az állományt 10, vagy akár 20 százalékkal mérsékli, véli az ING Bank elemzője.  

Vissza fognak esni a beruházások

 

Balatoni András

A vállalati hitelek a gazdaság jövője szempontjából azért fontosabbak, mint a lakosságiak, mivel sok esetben beruházásokat finanszíroznak, hangsúlyozza az elemző. Ebben a szegmensben szó sincs a hitelleépítés kényszeréről, ugyanakkor a hitelezés akadozása manapság a keresleti mellett kínálati korlátokkal is magyarázható és ez óhatatlanul maga után vonja a beruházások visszaesését is.

Így míg a lakossági hitelleépítésnek „csak” a jelenlegi, a vállalati hitelszűkének emellett a jövőbeli növekedésre is hatása van. Mindez összefüggésben van a hazai bankszektor jövedelmezőségének a csökkenésével, mivel az érdemi hátrányt jelent a forrásokért folytatott versenyben. A bankok ezért a tevékenységük szűkítésével reagálnak az extra adóterhelésre, a végtörlesztési veszteségre. A vállalati hitelek viszonylag rövid futamidejűek, így azok leépítése a legegyszerűbb a bankok számára, emeli ki az elemző.

Ezen még az MNB hitelprogramja sem segít

Ne legyen kétségünk afelől, hogy a devizamentő csomag újabb banki veszteségei további hitel-összehúzódást jelentenek majd a vállalati szférában – hangsúlyozza Balatoni András. Ez pedig a beruházás további szűkülését eredményezheti. Egy több száz milliárd forintos banki veszteséggel járó csomag negatív hatásai bőven ellensúlyozhatják a jegybank által meghirdetett Növekedési Hitelprogramot, aminek a célja épp a vállalati hitelezés ösztönzése. Miközben az MNB számításai szerint 0,5 százalékkal javítja a jövő évi növekedést az intézkedéscsomag, ehhez képest a végtörlesztés által indukált 260 milliárd forintos banki veszteség az ING vezető elemzőjének számításai szerint 0,8 százalékkal csökkentette a 2012-es GDP-növekedést. Nagyon könnyen eltüntetheti tehát a hitelprogram vélt, vagy valós kedvező hatását, ha a kormány nincs tekintettel a banki veszteségek reálgazdasági hatására.

Egy megoldási javaslat, hogy kevésbé fájjon

Az adóterhelés mérséklésével ezzel szemben,  az elemző szerint eredményeket lehetne elérni. A banki különadó bevezetését 2010-ben egyértelműen a költségvetés egyensúlyi szempontjai motiválták. Az adónem azóta véglegessé, vagy legalábbis hosszú távú forrássá vált a gazdaságpolitika számára. El kell tehát azon gondolkodni, hogy milyen céllal, milyen tevékenység finanszírozására, vagy minek a kezelésére használja fel a kormányzat a befolyt több, közel 150 milliárd forintot.

Kétségtelen, hogy a banki tevékenység gazdasági hatásai messze túlmutatnak az intézmények bejáratán. Olyan tovagyűrűző hatásokat fejtenek ki a gazdaságban, amit a kormányzatnak célszerű csillapítania: az egészséges pénzügyi közvetítőrendszer a gazdasági prosperitás szükséges, bár nem elégséges feltétele. Most a bankszektor nem tudja ellátni a feladatát, és ezt az egész gazdaság megérzi. Érdemes lenne úgy használni a bankadót, mint egy, a pénzügyi szektor problémáinak kezelésére elkülönített alapot. Bár a mértékével lehet vitatkozni, azonban hatékony eszköze lehet egy túlhitelezési időszakban a bankszektor hűtésének, a jelenlegi körülmények között viszont csökkentésével támogatható lenne a hitelezési tevékenység beindítása. Ráadásul könnyedén nullszaldós lehet a történet a költségvetés számára. Ha például a bankadóból leírhatóvá tenné a kormány az újonnan kihelyezett vállalati hitelek 20 százalékát, az addicionális gazdasági teljesítmény miatt a befolyó adóbevétel ellensúlyozná a kedvezmény mértékét, véli az ING vezető elemzője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG