7p
Újabb devizahiteles perekben halasztotta el a döntést a Fővárosi Törvényszék. A Raiffeisen Bank, a Raiffeisen Lízing, az EvoBank, a Takarékbank, az MKB-Euroleasing Autólízing és Autóhitel Zrt., a Környe-Bokod Takarékszövetkezet és a Sopron Bank esetében is szeptemberben tudjuk meg, volt-e tisztességes kamatemelése bármelyik pénzintézetnek.

Raiffeisen Lízing: elhalasztva, nincs alkotmánybírósági eljárás

Szeptember 10-re halasztotta az ítélethirdetést a Fővárosi Törvényszék a Raiffeisen Lízing Zrt. ügyében, egyúttal elutasította a felperes azon indítványát, hogy az Alkotmánybírósághoz és az Európai Bírósághoz forduljon.

A lízingcég az egyoldalú szerződési feltételek tisztességtelenségét tartalmazó kúriai kollégiumi állásfoglalás és a devizahiteles törvény miatt indítványozta az alkotmánybírósági normakontrollt, illetve az Európai Bíróság előzetes döntéshozatalát. Ezt a korábbi esetekhez hasonlóan most is elutasította a bíróság.

Raiffeisen Bank: halasztva, elutasítva

Ugyancsak szeptember 10-re halasztotta az ítélet kihirdetését a törvényszék, egyúttal végzéssel elutasította a felperes bank azon indítványát, hogy az Alkotmánybírósághoz és az Európai Bírósághoz forduljanak a per tárgyában.

A bíróság egyúttal végzéssel azt a banki kezdeményezést is elutasította, hogy egy vitás kérdés tisztázására szakértőket rendeljen ki a bíróság.

Evobank: elhalasztva, nincs alkotmánybírósági eljárás

Szeptember 2-ára halasztotta az határozathirdetést az EvoBank Zrt. kontra magyar állam devizahiteles perben a Fővárosi Törvényszék. Az Evobank is kérte az alkotmánybírósági eljárást, az ő esetükben is elutasították.

Takarékbank: elhalasztva

És mikor kerül sorra az OTPFormai okokból elutasította a bíróság az OTP csoport tagjainak kereseteit a bíróság, ezért újra beadják azokat. Még nem tudni, mikor kerülnek sorra.

A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Takarékbank) állam ellen indított devizahiteles perében szeptember 9-re halasztotta a döntést a Fővárosi Törvényszék.

Az alperes magyar állam szerint a Takarékbank által alkalmazott, a hiteldíj módosításra vonatkozó egyes rendelkezések nem voltak világosak, a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányát meghatározó kikötés pedig nem felelt meg a jogszabályokban foglaltaknak, emellett bizonyos rendelkezések nem voltak egyértelműek és érthetőek a fogyasztók számára.

A bank jogi képviselője szerint a magyar állam, ellenkérelmében gyakorlatilag ugyanazokat az érveket hozta fel az általános szerződési feltételek (ászf-ek) érvénytelenségére, holott a Takarékbank érintett 6 termékének, összesen 44 különböző időállapotban érvényes szerződési feltételei voltak. Az ügyvéd szerint ezek alapján feltételezhető, hogy a magyar állam jogi képviselői egy "egyenkérelmet" nyújtottak be. Az állam ügyvédje ezt visszautasította.

Környe-Bokod Takarékszövetkezet: szintén elhalasztva

Ennél a takarékszövetkezetnél is szeptember 10-re halasztotta az ítélethirdetést a Fővárosi Törvényszék. A törvényszék egyben elutasította a pénzintézetnek azt az indítványát, hogy forduljon az Ab-hoz.

A tárgyaláson azt hangsúlyozták, hogy a bank valamennyi szerződése megfelelt a törvényben szereplő elveknek, így az egyértelműség, az objektivitás, és átláthatóság elvének. A felperes szerint az ellenkérelem nem a keresetére adott válasz, hanem bianco, mert minden banki kérelemre egyforma választ ad, de ez nem alkalmazható ebben az ügyben. A jogi képviselő példaként említette, hogy az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárását nem indítványozták, de a keresetükre adott válaszba mégis bekerült, tévesen.

Álláspontjuk szerint elképzelhető a részleges semmisség is, azaz ha a törvényben foglalt hét feltétel közül néhánynak megfeleltek. Kifogásolták azt is, hogy tárgyalás előtti napon kapták meg a második ellenkérelmet, ennek áttanulmányozására időt kértek, amit a bíróság szünet elrendelésével jóváhagyott.

MKB-Euroleasing Autólízing: és ezt is elhalasztották

A felperes lízingcég azt kérte, hogy a bíróság állapítsa meg a kérelemben megjelölt általános szerződési feltételek és azok kikötéseinek tisztességességét és érvényességét. A pénzügyi cég keresetében ugyancsak a bírósági eljárás felfüggesztését és az Ab-hoz, illetve az Európai Unió bíróságához való fordulást is indítványozta, ám utóbbiakat visszavonta.

Az MKB-Euroleasing érvelése szerint kikötéseik tételesen meghatározottak, átláthatóak és az átlagos fogyasztó számára is érthetőek. A cég kizárólag pénzügyi lízingszolgáltatást nyújt banki hitelből, forrásköltségeinek emelkedését más forrásból nem tudja kompenzálni, így érvényesítenie kell a lízingdíjakban is.

MKB Euroleasing Autóhitel Zrt.: szeptember 10.

A társaság felperesként azt a törvényi vélelmet kívánja megdönteni, hogy az egyoldalúan módosítható szerződési feltételei tisztességtelenek. A keddi tárgyaláson a cég jogi képviselője visszavonta azt a kérelmét, hogy a bíróság kezdeményezzen kontrollt az Alkotmánybíróságnál, illetve kezdeményezzen előzetes döntéshozatali eljárást az Európai Bíróságnál, a per alapját képező törvény ellen.

Sopron Bank Burgenland Zrt.: náluk is szeptemberig kell várni

A tárgyaláson a felperes pénzintézet előadta, hogy a vonatkozó uniós jogszabályok előírják az érdemi konzultáció szükségességét az Európai Központi Bank hatáskörébe tartozó nemzeti jogszabályok esetén.

A felperes által hivatkozott közösségi határozat rögzíti a konzultációs eljárás menetét, meghatároz egy minimum határidőt is, amit nemzeti hatósági kérelemre le lehet rövidíteni. Ebből az eljárási rendből az következik a felperes szerint, hogy bizonyos határidőn belül nem lehet elfogadni, megszavazni a nemzeti jogszabályt.

Nemrég tiltakozók plakátolták tele a Sopron Bank egyik fiókját. Kép forrása: Privátbankár

A pénzintézet jogi képviselője kifejtette: az Európai Bíróság állásfoglalást hozott előzetes döntéshozatali eljárás keretében egy másik uniós szabállyal kapcsolatban, ami azonban szintén az eljárási rendre vonatkozott. Ennek analóg alkalmazásával lehet arra következtetni – amit az Európai Bíróság kimondott –, hogy az érdemi konzultációs kötelezettség megszegése következtében a nemzeti bíróság nem alkalmazhatja a jogszabályt.

A felperes pénzintézet képviselője továbbá hangsúlyozta, hogy két szinten – alkotmánybírósági és Európai Bírósági - is fennáll a normakontroll jogszabályi lehetősége. Ennek az a jelentősége, hogy még időben eldőljön egy jogszabályról, hogy alkalmazható-e, azelőtt, hogy visszafordíthatatlan károkat okozna.

5 bank és 4 pénzintézet van ma terítéken

Az első ilyen perben pénteken a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet keresetét elutasította a bíróság, hétfőn a Milton Hitelezési Zrt. vesztett az állammal szemben, a K&H és az MKB devizahiteles perében pedig elhalasztotta az ítélethozatalt a törvényszék.

Ma is folytatódnak a devizahiteles perek, a Fővárosi Törvényszék öt bank és négy pénzintézet magyar állam ellen kezdeményezett keresetét tárgyalja. Részletek >>

Mindazonáltal dőreség lenne azt hinni, hogy a bíróság a rendelkezésére álló szűk határidőn belül  - a kereset befogadását követően 8 napon belül tárgyalást kell tartani, és harminc napon belül döntést hozni - érdemi bizonyítást fog lefolytatni a nagy tömegben érkező perek kapcsán.

Korábbi elemzésünk: Devizahitel-perek: semmiről nem döntő cirkusz a népnek? >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG