3p

A gazdasági tárca szerint indokolatlan a szervezet aggodalma az új szabályok miatt.

Dörgedelmes közleményt adott ki a Gazdasági Minisztérium amiben a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) tegnap megjelent aggodalmaira reagált, láthatóan ellentmondást nem tűrő érveléssel. A szövetség a befektetési alapokat érintő kormányrendeletekben szereplő új szabályokkal kapcsolatban tett észrevételeket.

A minisztériumi irományban kiemelték: a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szerint a BAMOSZ a hazai pénzügyi rendszer kiemelten konstruktív szereplője, ugyanakkor vitatja a Szövetség tegnapi közleményében foglaltakat. A GFM álláspontja továbbra is egyértelmű: a beavatkozás célja a befektetési alapok befektetési szabályairól szóló kormányrendeletre vonatkozó javaslat kidolgozásakor az volt, hogy jogszabály által támasztott követelmény legyen az a jogos befektetői elvárás, hogy az értékpapíralapoknak értékpapír túlsúlyos portfólióval kell rendelkezniük.

Ezért a Kormány első körben arról döntött, hogy 2023. július 1-jétől kezdődően az értékpapíralapok - ideértve a kötvényalapok, részvényalapok és vegyes alapok - portfóliójában az értékpapírok súlyának legalább 60 százaléknak kell lennie, miközben a szigorú likviditási elvárásokat változatlanul hagyta - erősítette meg a szaktárca.

A fő hangsúly a befektetők védelmén van, legalábbis ezt állítja a kormány. Fotó: Depositphotos
A fő hangsúly a befektetők védelmén van, legalábbis ezt állítja a kormány. Fotó: Depositphotos

Majd így folytatja. A GFM rendelkezésére álló piaci adatok szerint ezen alapok portfóliójában az elmúlt időszakban egészségtelen elmozdulás történt: jelentősen megnövekedett a hitelintézeti betétek aránya az értékpapírok rovására, ami nem teljesíti azt a befektetői elvárást, hogy az adott értékpapír alapokban ténylegesen értékpapírokba történt befektetések legyenek. A kialakult helyzetet a szabályozás kezeli, és kötelezi az alapkezelőket, hogy megfelelő arányban tartsanak értékpapírt az általuk kezelt értékpapíralapokban. A szabályozás 2023. július 1-jei hatálybalépése az érintettek számára a felkészülésre megfelelő időt biztosít - vélekedett a minisztérium.

A GFM vitatja a BAMOSZ azon álláspontját, miszerint előzetes egyeztetésekre nem került sor, tekintettel arra, hogy a szabályozás két körben is megtörtént az érintett felekkel. A GFM már az első körben történt egyeztetéseken is hangot adott a közleményben jelzett törekvéseinek, melyet a második körös szabályozói beavatkozás - aminek keretében a Kormány a transzparencia és az állampapír kereslet növelése érdekében a befektetési alapok eszközeire vonatkozóan további szigorítást vezetett be - még célzottabban kényszerít ki. Ennek következtében az egyes értékpapíralapok az eszközeik legfeljebb 5 százalékát fektethetik be forintban denominált állampapírtól eltérő hitelviszonyt megtestesítő értékpapírba, miközben likvid eszközeik 20 százalékát rövid lejáratú magyar állampapírban kell tartaniuk.

A célzottabb és erősebb szabályozásra azért került sor, mert az első körben történt beavatkozást a BAMOSZ egyes tagjai a felkészülés során elkezdték kijátszani, ezzel megnehezítve a szabályozási cél teljesülését.

A fentieken túl a Gazdaságfejlesztési Minisztérium ezúton is jelezni kívánja, hogy jogszabály-alkotási terve szerint a szabályozói célt szolgáló átmenti szabályoknak az állandó jogszabályok közé illesztésével, valamint a piaci tapasztalatok beépítésével dolgozzák ki a befektetési alapokat érintő jogszabálycsomag az őszi törvénykezési ülésszakban a Parlament elé, így továbbra is lesz lehetőség a szektort érintő szabályozói javaslatok megvitatására - tette hozzá a tárca nyilatkozata.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG