1p
Egy német, két amerikai és egy brit nagybank került a világgazdaság stabilitására legveszélyesebb, a legnagyobb arányú feltőkésítést igénylő óriásbankjainak listájára. A névsort nem egy nevesincs kutatóintézet állította össze, a kimutatás a legfejlettebb országokat tömörítő G-20 szervezet megbízásából készült, és téma lesz a szervezet találkozóján.

A német Deutsche Bank, az amerikai Citibank és JP Morgan Case, valamint a brit HSBC jelentik a legnagyobb veszélyt a világ pénzügyi rendszere számára - derült ki a gazdaságilag legfejlettebb országokat tömörítő G-20 megbízásából készült felmérésből. A Pénzügyi Stabilitási Tanács (Financial Stability Board) jelentése szerint ezeknek a bankoknak 2016-tól 2019-ig legalább 2,5 százalékkal kell növelniük szavatolótőkéjüket, hogy elérjék a 9,5 százalékos arányt a mérlegükön belül.

Csak az adófizetők pénzéből ne

A Deutsche Bank a jelenlegi kritériumok alapján kevesebb, mint hét százalékot teljesített – írja a Financial Times Deutschland. Az előírásokkal azt szeretnék megakadályozni, hogy a legnagyobb bankok tönkremenjenek, és az adófizetők pénzéből kelljen kihúzni őket a bajból.

 

Az FSB összesen 28 bankot sorolt abba a körbe, amelyet rendszerszempontból relevánsnak (lényegesnek, meghatározónak) tekintenek, egyel kevesebbet, mint tavaly. Új nevek a listán a spanyol BBVA és a brit Standard Chartered, lekerült a brit Lloyds, a szétdarabolt belga Dexia és a problémái után erősen zsugorított mérlegű német Commezbank.

 

A világ rendszerszempontból legveszélyesebb bankjait az FSB egyébként öt kategóriába sorolta, a legfelső, legveszélyesebb ötös kategóriába azonban nem került egy sem. A négyesben van az említett négy pénzintézet, amelyeknek még legalább 2,5 százalékpontnyi saját tőkét kell előteremteniük.

A japánok és a spanyolok nem is olyan veszélyesek

A hármasban levőknek még két százaléknyi tőkét kell szerezniük, ide csak kettő tartozik, a Barclays és a  BNP Paribas. A kettesben  (1,5 százalék) sok bank van, közük a Bank of America, a Goldman Sachs, a Credit Suisse, a Morgan Stanley, a Royal Bank of Scotland és az UBS. Az egyes csoportban van a Bank of China, a két nagy spanyol bank, a BBVA és a Santander, az amerikai Wells Fargo és több japán nagybank – írja a lap.

A listát várhatóan tárgyalják majd a G-20 pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek találkozóján vasárnap és hétfőn Mexikó Cityben. (Nyilván világszerte sok kisebb bank csődkockázata ezeknél sokkal magasabb lehet, vagy tőkeellátottságuk rosszabb, csak nem elég nagyok ahhoz, hogy a globális pénzügyi rendszert veszélyeztessék - a szerk.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG