4p
A jegybanki kamatcsökkentések után a korábbi devizahitelüket kiváltó forinthitellel végtörlesztők számára igen kecsegtető lehet a hitelcsere. Persze mind a költségekkel, mind a feltételekkel számolni kell - ne essen senki újra abba a hibába, hogy csak a törlesztőrészletet nézi!

Az elmúlt hónapok jegybanki kamatcsökkentése nyomán komoly mértékben kisebbek lettek a forintalapú lakáshitelek kamatai. Ennek kapcsán Gergely Péter, a BankRáció.hu hitelszakértője szerint azon ügyfeleknek, akik például a végtörlesztés idején vettek fel kiváltó forintkölcsönöket, érdemes lehet elgondolkodniuk azon, hogy a korábbi hiteleket lecseréljék. Azonos hitelek között ma már akár 5-6 százalékos különbség is lehet.

Mennyi most az annyi?

Jelenleg az átlagos forint lakáshitel 8-9 százalék körül mozog, már ezek esetében sem haszontalan elgondolkodni a 2012. januárjában 12-15 százalékos szinteken felvett hitelek lecserélésén, de a legolcsóbb ajánlatok 6 százalék alatti teljes hiteldíj mutató (THM) mellett futnak. Ennek nyomán egy 10 éves futamidejű, 10 milliós kölcsönnél csak a most fellelhető és a honlap tarifálója szerint ajánlott legjobb 25 ajánlat között is havi szinten 7200, a teljes futamidőt tekintve pedig 860 ezer forint különbség adódik – a THM-különbség itt 5,43 és 6,85 százalék között van. (Ugyanakkor a jelenleg ajánlati szinten elérhető összes banki kondíció között a havi törlesztésben 20.500, futamidő alatti kötelezettségben pedig 2,8 millió forint különbség van.)

Kötött hitelek

Miután az újonnan kihelyezett hitelek több, mint kétharmada immár referenciakamathoz – a legtöbbször a BUBOR-hoz - kötött, az egymással versengő termékek esetében aligha következhet be az, hogy ellentétes irányban mozdulnának el a kamatok. A kamatfelárak ma 5 százalék körül vannak, de van a piacon 3 százalék körüli mértékű, míg a korábbi ajánlatoknál 6-7 százalékos felárral számoltak a hitelintézetek.

A fix kamatozás előnyei

Ugyanakkor nem árt a figyelem, hiszen a piacon vannak olyan ajánlatok is, ahol az árazás még nem referenciakamathoz kötött – igaz, ezeknél legalább 3 éves fix kamatperiódust ír elő a törvény. A kockázatot itt abban hordozza az ügyfél, hogy – miután jellemzően 10-15 éves hitelekről van szó -, hogy az első kamatciklus után a most kedvezőnek ítélt hitelfeltételek akár kedvezőtlenebbekké válhatnak, mint a lecserélésre ítélt korábbi hitel. Épp ezért a tájékozódás után érdemes hosszabb távra fix kamatozást kínáló kamatperiódust ajánló terméket választani és úgy számolni. A piacon elérhetőek 5 és 10 éves fix kamatozású ajánlatok is – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, aki szerint ezek választása már csak azért is indokolt lehet mostanság, mert a jelenleginél lényegében már nem mehet lejjebb az alapkamat, sőt az előrejelzések legkésőbb ősztől kamatemelésekről szólnak.

... és persze a feltételek

További figyelmet érdemel, hogy számos hitelintézetnél a kedvezőbb árazás feltétele bizonyos feltételek teljesülése – ezek közül a leggyakoribb megfelelő jövedelem számlára utalása, lakástakarékpénztári szerződés kötése vagy épp aktív számlahasználat. Ezen feltételek nem teljesítése esetén a korábbi kedvező kamatfelár módosulhat, így a hitelkiváltás esetén azt is mérlegelni kell, hogy az elvárt feltételeknek az adós a futamidő alatt meg tud-e majd folyamatosan felelni. Ugyancsak kedvezőbb kondíciókat remélhet, aki korábbi kölcsönét rendesen tudta törleszteni, de arra is figyelemmel kell lenni, hogy az új hiteleknél találkozhatunk olyan feltétellel, amely szerint huzamosabb elmaradás esetén a bank emelheti a kedvező kamatot.

Számolni kell

Végül pedig fontos tudni azt is, hogy a hitelkiváltás esetén a korábbi szerződés lezárása és az új megkezdése is költséggel járhat - bár található olyan ajánlat, ahol a bankok itt is segítséget, költségelengedést, vagy -csökkentést ajánlanak. Ezek pontos feltérképezésére is szükség van, hiszen a jól hangzó törlesztőrészleten nyert pár százezer forintot „élből” elviheti a szerződésmódosítások díja. E tekintetben tehát mindenképp fontos az átgondolt döntés - nem szabad, hogy az adósok a hirdetések, megkeresések kapcsán ismét az alacsony törlesztőrészlet bűvkörében hozzák meg döntésüket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG