1p
Ötből négyen vettek már fel valamilyen hitelt a hazai lakosság körében, a többség pedig jelenleg is törleszt valamilyen banki kölcsönt. A hitelekkel kapcsolatban változatlanul inkább negatív hozzáállás tapasztalható; a gazdasági kilátások bizonytalanok, a lakosság pénzügyi tájékozottsága továbbra is pocsék.
A Cofidis Magyarországi Fióktelepe az NRC közreműködésével Cofidis Hitel Monitor néven negyedévente ismétlődő reprezentatív kutatássorozatot indított 2011. év végén, melynek célja, hogy háromhavonta górcső alá vegye a hazai hitelhelyzetet, hitelekkel kapcsolatos attitűdöket és a pénzügyi-gazdasági várakozásokat.

Ötből négyen vettek már fel valamilyen hitelt, ötből hárman pedig jelenleg is törlesztenek

A hazai 18‒69 éves lakosság 79%-a vett már fel valamilyen hitelt valaha. A 30 év feletti korosztály esetén mindössze minden tizedik ember mondhatja el azt magáról, hogy soha nem vette még igénybe a pénzintézetek által nyújtott kölcsön lehetőségét, bár a fiatalabb, 18‒29 éves korosztályba tartozók valamivel több mint fele (52%) is a „már valaha hitelt felvevők” táborát népesíti.

 

 

Körülbelül minden harmadik magyar lakos vette már igénybe az áruhitel adta lehetőségeket, és nagyságrendileg ugyanennyien folyamodtak lakáshitelhez és személyi kölcsönhöz is, ezek számítanak tehát a leginkább elterjedt hiteltípusoknak hazánkban.

Az egyes hiteltípusok esetén megfigyelhetők bizonyos demográfiai sajátosságok is: a férfiak sokkal nagyobb arányban folyamodnak gépjárműhitelhez, mint a nők; a fővárosban élőkre kevésbé jellemző a lakáshitel felvétele, mint a vidéken élőkre, ugyanakkor körükben valamivel elterjedtebbek az olyan „új hullámos” hiteltípusok, mint például a hitelkártya.

Személyi kölcsönből fizetjük a számlákat és a korábbi hiteleket

A magyarok eladósodottsági helyzetét jól érzékelteti az, hogy a többség (61%) jelenleg is törleszt valamilyen kölcsönt, illetve az is, hogy az elmúlt egy évben valamivel több mint minden ötödik magyar vett fel valamilyen új hitelt a pénzintézetektől.

A 2012-es év legnépszerűbb hiteltípusainak az áruhitel, a személyi kölcsön és a folyószámlahitel számítanak (a lakosság 5-6% vett igénybe ilyen hiteleket), de viszonylag sokan (4%) éltek a hitelkártyával is.

Érdekes és egyben szomorú tény az, hogy azok, akik az elmúlt évben személyi kölcsönt vettek fel, leginkább a bevételek-kiadások egyensúlyban tartása (például számlák kifizetése, élelmiszer-vásárlás) vagy egy másik hitel kiváltása céljából tették ezt.

---- Lakást venni hitelből felelős döntés, lapostévét viszont egyáltalán nem ----

Megégettük magunkat: már tartunk a bonyolult és veszélyes hitelektől

A hitelekkel kapcsolatos hozzáállás, attitűdök és tájékozottság tekintetében nem tapasztalható jelentős változás az elmúlt egyéves periódusban. A legtöbben a hitelekkel járó különböző „rejtett költségektől” tartanak (71%), emellett a hazai lakosság közel kétharmada vélekedik úgy, hogy a hitelkonstrukciók túl bonyolultak és átláthatatlanok egy hétköznapi ember számára.

Nem meglepő ezek alapján, hogy nagyságrendileg szintén ugyanennyien vélekednek úgy, hogy aki hitelfelvételre kényszerül, az szorult, kiszolgáltatott helyzetben van, és csak minden harmadik ember ért egyet azzal, hogy ha korrekt, átlátható feltételeket kínál egy pénzintézet, akkor nem kell tartani a hitelfelvételtől.

 

 

Lakást, diplomát igen, lapostévét és karácsonyi ajándékot nem

A hitelek megítélése ugyanakkor jelentősen függ a hitelcéltól. A 2011. év végén mért adatokhoz hasonlóan továbbra is a lakásvásárlás céljából felvett hitelt tartják a legtöbben (64%) elfogadhatónak, de a lakásfelújításra, egészségügyi kezelés céljára vagy a tanulmányok finanszírozására felvett hiteleket is a lakosság csaknem fele felelős döntésként értékeli.

Ugyanakkor a hétköznapi kiadásokra, utazásra és ajándékvásárlásra költött hiteleket szinte kivétel nélkül elfogadhatatlannak tekintik az emberek, akárcsak a karácsonyi kiadásokra történő hitelfelvételt.

Még mindig nem tudja mindenki, mi az a THM

A negatív attitűdöket erősíti az a tény, hogy sokan nem ismerik a hitelekkel kapcsolatos alapvető fogalmakat sem: a magyar polgárok nagyjából fele vallja azt magáról, hogy nem tudja, vagy nem tudja pontosan, hogy mit is jelent a THM fogalma egy hitel esetén, és mindössze minden negyedik emberről mondható el, hogy tisztában van azzal, hogy mit takar a THM plafonról szóló, 2012 áprilisában életbe lépett jogszabály.

---- Pesszimista kilátások: örülünk, ha megélünk valahogy ----

Pesszimista kilátások: örülünk, ha megélünk valahogy

A Cofidis Hitel Monitor nem csak a megvalósult és tervezett hiteleket veszi számba negyedéves rendszerességgel, hanem a tágabb értelemben vett hitelpiaci környezetet is, azaz vizsgálja az általános gazdasági körülmények és a saját anyagi helyzet megítélését, valamint feltérképezi a jövőbeli kilátásokat is.

A helyzet a kutatás eredményei alapján nem túl biztató. Ötből négy (83%) hazai lakos érzi úgy, hogy romlott Magyarország gazdasági helyzete 2012-ben az előző évhez képest, 14% stagnálást érzékelt, míg mindössze 2% azoknak az aránya, akik javulást tapasztaltak. A jövőre vonatkozóan is meglehetősen pesszimista a lakosság e tekintetben: 71% ugyanis további romlást vár 2013-ra.

 

 

A saját háztartásra vonatkozóan kevesebben, de szintén jelentős arányban éltek meg romlást: a lakosság 68%-a érzi úgy, hogy 2012 rosszabb volt anyagilag 2011-nél. Ez a bevételek-kiadások egyenlegét is vizsgálva azt jelenti, hogy az emberek többsége (56%) csak az alapvetően szükséges dolgokat tudja megvásárolni a havonta rendelkezésre álló bevételekből, további 12%-uknak már erre sem telik, 28% egy-két extra kiadást is megengedhet magának anélkül, hogy emellett még megtakarításra is jutna, jelentősebb összeget félretenni viszont mindössze 3%-uk képes.

Ezen a területen is a pesszimista látásmód a leginkább jellemző: a többség (58%) az anyagi helyzetének további romlására számít az idei évben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG