1p
A takarékszövetkezetekről szóló törvény céljával igen, de a cél megvalósításának módjával, a törvény Alaptörvénnyel ellentétes rendelkezéseivel, s az ennek nyomán a későbbiekben bekövetkező lehetséges változásokkal nem ért egyet, nem tudja azokat elfogadni az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség - írta Demján Sándor, az OTSZ elnöke a hétfőn Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett válaszlevelében.

Orbán szerint egyeztettek, Demján szerint ez nem egyeztetés

A kormányfő pénteken levélben válaszolt Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke által írt korábbi levélre. A miniszterelnöki válaszlevélben Orbán Viktor azt írta: a takarékszövetkezeti integrációról szóló, az Országgyűlés által elfogadott jogszabályt intenzív munka, többhónapos egyeztetés előzte meg, és a döntés összhangban van "azzal az érintett szereplőkkel történő egyeztetés során született közös felismeréssel, hogy a takarékszövetkezeti rendszer jelentős átalakításra és nagyobb állami szerepvállalásra szorul".

"Nem tudom elfogadni a levelében leírt állítást, hogy többszörös érdemi egyeztetés volt" - reagált Demján Sándor. Az OTSZ elnöke szerint Vojnits Tamás kormánybiztos rosszul hajtotta végre feladatát, a takarékszövetkezetek számára összehívott konzultáción nem mondta el, hogy kész a törvényjavaslat, amit még az adott héten el is fogad a parlament - ezt írásos jelentéssel és hanganyaggal is kész igazolni Demján.

Nem akarják elveszíteni a többségi tulajdont a takarékok

Az Országgyűlés által elfogadott, a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény mind a szövetkezeti hitelintézetek betétesei, mind azok tulajdonosai számára a jelenleginél biztonságosabb és versenyképesebb szövetkezeti integrációs rendszer létrejöttét szolgálja - véli a PSZÁF. Részletek >>

Demján Sándor hétfői levelében kiemelte: a tagszervezeteiknek - az Alaptörvényben biztosított alapjogaik szempontjából - kiemelten fontos, hogy megfelelő garanciákkal, az állam részéről történő írásos kötelezettségvállalással alátámasztottan legalább "legyen biztosított, hogy az OTSZ - a Magyar Postához hasonlóan, névértéken - jegyezhessen annyi részvényt a Takarékbankban, amelynek nyomán ismételten megvalósul a szövetkezeti hitelintézetek többségi tulajdona."

Az OTSZ elnöke ehhez kapcsolódva felhívja a figyelmet arra, hogy a törvényben rögzítettek szerinti, a Magyar Posta általi névértéken történő jegyzéséhez hasonló további 100 milliárd forint tőke hatása nyomán a szövetkezeti hitelintézetek tulajdoni részesedése a rendszer egészében 30 százalék alá csökken. A levelében megfogalmazottak alapján ezzel a miniszterelnök sem érthet egyet - írta Demján Sándor.

Kinek adja majd el az állam a részét?

"Láttak már ilyen törvényt?"Láttak önök olyat, hogy a tulajdon leváltja a tulajdonost? - tette fel a kérdést  korábbi sajtótájékoztatóján Demján Sándor. Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke szerint jogi nonszensz, hogy a kisebbségi tulajdonos olyan jogosítványt kap, hogy az általa meghatározott áron többségi tulajdonrészt tud szerezni. Részletek >>

"Teljesen elfogadhatatlan, hogy a törvény preambulumában megfogalmazottak szerint az állam majd külső befektetőknek értékesíti részesedését. A vevő várhatóan csak magántulajdonos lehet és a Takarékbank hatósági jogosítványaival biztos, hogy eltulajdonítja a több mint 100 ezer kistulajdonos értékeit."

Az OTSZ elnöke a továbbiakban arra kéri a miniszterelnököt, hogy biztosítsák a visszavásárlás lehetőségét a szövetkezeti hitelintézeteknek arra az esetre, ha a magyar állam a szektorban lévő pozícióit értékesíteni kívánja.

"Ehhez a magyar állam biztosítson tízéves futamidejű alárendelt kölcsöntőkét a szövetkezeti hitelintézeteknek, megteremtve ezáltal annak a lehetőségét, hogy a Takarékbank és a szektor továbbra is a szövetkezeti hitelintézeteken keresztül magyar, szövetkezeti tulajdonban maradjon, az ne kerüljön a szektoron kívüli, esetleg külföldi személy(ek) tulajdonába" - írta Demján Sándor a miniszterelnöknek írt válaszlevélben.

Lehessen nemmel is szavazni!

Az OTSZ elnöke arra is kitér a válaszában, hogy a Takarékbank új elsőbbségi részvényeihez továbbra is a Takarékbank alapszabályában a szavazatelsőbbségi részvényekhez jelenleg biztosított jogosítványok társuljanak.

Azt is indítványozza, hogy az Integrációs Szervezet igazgatóságában és felügyelőbizottságában "legyen biztosított a szövetkezeti hitelintézetek megfelelő, többségi képviselete (3 főből 2 fő), az általuk jelölendő személyek útján, és a szövetkezeti hitelintézetek többségi képviselete érvényesüljön a Takarékbank közgyűlése által választandó vezető testületekben is."

Demján Sándor szerint "legyen biztosított a szavazati jog szabad gyakorlása az által, hogy az MFB nem él a törvényben biztosított vételi jogával, amennyiben a Takarékbank közgyűlésén a szövetkezeti hitelintézet nemmel szavaz, tartózkodik, vagy távol marad."

Az OTSZ elnöke végezetül biztosította a miniszterelnököt arról, hogy a szövetkezeti hitelintézetek - egy konszolidált gazdasági szereplőtől elvárhatóan - tiszteletben tartják a törvényt, s "tagjaik ezután kialakításra kerülő véleményének ismeretében be is fogják azt tartani." Ugyanakkor kiemelten fontosnak ítélte a köztársasági elnök alkotmányos kifogásaira épülő azon megállapítását, hogy a törvénnyel nem ért egyet - írta Demján Sándor, az OTSZ elnöke a miniszterelnöknek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG