3p

Eddig legalábbis a kilenc tagállam egyike sem jelezte ezt a szándékát, noha ezt közel három hónapja négyen is már kész tényként kezelték.

Kezd szappanoperává válni az, ami a Nemzetközi Beruházási Bank (angol nevének rövidítésével: IIB) - vagy ahogy Budapesten a régi szovjet idők miatt nevezik: kémbank - körül immár hónapok óta folyik. Az orosz-ukrán háború február 24-ei kitörése után néhány nappal, március elején Csehország és Románia is jelezte, a történtek után nincs maradása az IIB-ben, miután annak legnagyobb részesedésű tagállama az agresszor Oroszország. Nem sokkal később csatlakozott az ezen formában (is) tiltakozókhoz Bulgária és Szlovákia.

Még lobognak a zászlók a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) új budapesti székházán, a Lánchíd palotánál. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Még lobognak a zászlók a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) új budapesti székházán, a Lánchíd palotánál. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ám a hivatalos kilépési kérelem csak-csak nem akart megérkezni a kémbank budapesti székhelyére - közölték a Privátbankár.hu és az Mfor.hu többszöri érdeklődésére az illetékesek. Legutóbb április elején. Azóta már több mint másfél hónap eltelt, így indokoltnak tűnt, hogy ismét tudakozódjunk az aktuális állapot felől, abból kiindulva, hogy két és fél hónap csak elegendő az effajta szándék hivatalossá tételéhez.

Meglepetésünkre azonban a helyzet semmit nem változott. A bank nemzetközi kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatója, Anna Lvova ugyanis az írásban feltett kérdéseinkre ugyancsak írásban azt válaszolta:

"Nincs új fejlemény. Még egyik tagállam sem jelentette be hivatalosan a bankból való kilépési szándékát".

Ez azért furcsa, mert már mindenki kész tényként kezeli, hogy az IIB tagállamainak száma 9-ről 5-re szűkül. Miután csak a négyek jelezték a távozási szándékukat, de hozzájuk azóta sem a három Európán kívüli ország, Kuba, Mongólia és Vietnam, sem Magyarország nem csatlakozott. Sőt, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter inkább arról beszélt, hogy az Orbán-kormány még meg is erősítené a jelenlétét, növelve a részesedését.

Az adminisztráció ugyanakkor a banknak sem erőssége. Bár már tavaly novemberben döntöttek arról, hogy az oroszbarátnak számító Szerbia csatlakozna - akkor még úgy tudtuk, tizedikként - a kémbankhoz, erre még mindig nem került sor, déli szomszédaink neve egyelőre nem szerepel a tagok között.

Magyarország egyébként annak ellenére fenntartja a szándékát, hogy az IIB már korántsem tűnik jó biznisznek, miután a hitelminősítését immár két nagy nemzetközi rating cég, az amerikai Moody's és a brit Fitch is visszavonta. Ez ugyanis azt jelenti, hogy ha forrást kívánna bevonni a nemzetközi piacokon, azt feltehetően csak rendkívül magas kamattal tudná megtenni, amely miatt kénytelen lenne a kihelyezéseit is jócskán megdrágítani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG