Szeretjük egymást! Nem mindegy, ki mosogat? Elmagyarázzuk, miért nem

Ugyanazzal a munkával Magyarországon egy nő átlagosan 13,2 százalékkal kevesebbet keres, mint egy férfi – derül ki a KSH egy 2015-ös felméréséből, amelynek apropóján a MagNet Bank kampányt indított a társadalmi párbeszéd és a fizetések körüli átláthatóság elősegítésére. A közösségi bank részben a fizetések körüli tabusítást okolja a méltánytalanságért. Ezért a bank elindított egy olyan alkalmazást, amellyel mindenki kiszámolhatja, mennyivel keresne többet vagy kevesebbet a másik nem tagjaként.

A Privátbankár dr. Nagy Beátát, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát, szociológus szakértőjét kérdezte arról, hogy mit is jelent ez a különbség, miből fakad a méltánytalanság, és hogyan lehetne megszüntetni ezt az igazságtalanságot, Pászka Petrát, a MagNet Bank marketingvezetőjét pedig arról, hogy miért áll egy bank egy ilyen ügy mögé, mi a célja a kampánynak és milyen volt a fogadtatás.

A nemek közötti bérrés az az arányszám, ami megmutatja, mennyivel kevesebbet keresnek a nők, mint a férfiak. Ez így egyszerűen hangzik, de valójában ennek számos mérési problémája van – hívja fel a figyelmet a szakértő. A legfőbb probléma a munkaerő-piaci szegregáció, vagyis az, hogy a nők és a férfiak különböző szférákban, különböző foglalkozásokban és beosztásokban dolgoznak. Például sokkal jellemzőbb, hogy a nők a közszférában, míg a férfiak a versenyszférában vezetők – magyarázta Nagy Beáta. Ebből a példából látható, hogy az összehasonlítás nehéz. A Corvinus kutatója elmondta, hogy emiatt ezeket az adatokat sztenderdizálni kell. Azok az adatok, amelyek a MagNet Bank oldalán vannak, vagy amit az Európai Bizottság közöl, olyan adatok, amelyek ezeket a módszertani problémákat figyelembe veszik.

Miből fakad ez az egyenlőtlenség?

Nagyon fontos, hogy az egyenlőség otthon kezdődik – mondta Nagy Beáta. Ha hagyományos családmodellből indulunk ki, ami egyre kevésbé tipikus, akkor két keresőben és gyerekekben gondolkodunk. Ha mindkét szülő dolgozik, akkor az a kérdés, hogy az otthoni munkát és a gyerekneveléssel kapcsolatos feladatokat ki látja el. Ma Magyarországon az a jellemző, hogy ezen feladatok jelentős része a nőkre hárul. Ez nagy hátrányt jelent a munka világában, hiszen hogyan tudnának a nők ugyanolyan magabiztossággal, ugyanolyan kapacitással és erőforrásokkal fellépni a munkaerő-piacon, mint a férfiak, akik mögött ott áll egy plusz támogatás a házastársuk személyében.

Magyarországon ez a probléma azért jelentősebb, mint más országokban, mert a gyermeknevelési szabadság nagyon nagyvonalú időben (3 év), ezért a családok nagyon gyorsan beállnak arra, hogy apa dolgozik, anya hosszú évekig otthon marad a gyerekkel, és akkor persze, hogy ő csinálja az otthoni feladatokat – magyarázta a szakértő.

Apa mosdik, anya főz

Az anyának a hosszú távolmaradással nagyon lecsökkennek az esélyei arra, hogy vissza tudjon menni egy jól fizető vagy sokszor „akármilyen” munkakörbe. Míg tehát a gyerekekről gondoskodó anyát egyre kevésbé veszik komolyan figyelembe a munkaerő-piacon, addig az apának nem csak a saját munkaideje és kapacitása van.

„Ezért van az, hogy az olyan ártatlannak tűnő dolgok, mint hogy ki mosogat, ki viszi ki a szemetet, ki vásárol, és ki főz, pillanatok alatt gazdasági hátrányokat hoznak létre. Észre se vesszük, hiszen miért lenne gond, hogy ki mosogat, amikor szeretjük egymást” – mondta a szakértő. Látható, azonban, hogy ennek megvannak a gazdasági következményei, ami odavezet, hogy az egyik fél hátrányba kerül.

Két friss diplomás, az egyik fiú a másik lány

A szakértő szerint ez már akkor érvényesül, amikor az egyének pályát és munkát választanak. „Vegyünk például két fiatalt, akik orvosi egyetemen tanulnak, mindketten nagyon rátermettek. Ki az, aki inkább gyerekorvosnak vagy aneszteziológusnak megy, ahol kiszámítható a munkabeosztás, és ki az, aki a szakmai önmegvalósítás útjára lép, és sebésznek vagy szülész-nőgyógyásznak készül? Arra akarok ezzel a példával rámutatni, hogy a nők fejében - már azelőtt, hogy gyereket vállalnának - ott van, hogy olyan foglalkozást válasszanak, amit gyerek mellett is tudnak csinálni, és nem olyat, amit valóban szeretnének, és amire megvan a tehetségük” – mondta Nagy Beáta. Látható tehát, hogy már a szakmán belül is van szegregáció.

„Ez a jelenség megint csak nem ártatlan; a munkaerőpiac keményen beárazza” – tette hozzá a kutató. Így alakulnak ki a szegregált foglalkozások, munkakörök, ahol nagyrészt nők dolgoznak, amelyeket sokkal kevésbé fizet meg a munkaerőpiac, mint azokat a foglalkozásokat, ahol férfiak vannak többségben.

Tyúk vagy tojás?

„A kutatók régóta foglalkoznak azzal, hogy azért van-e ez így, mert csökkent a pálya presztízse, így a nők is beléptek a korábban férfiak által betöltött munkakörökbe, vagy pedig a nők elkezdtek belépni egy pályára, és ennek következtében csökkent a pálya presztízse, például azért, mert a nők kevesebbért is elvállalják ugyanazt a feladatot, és a férfiak menekültek onnan. Ez egy klasszikus tyúk vagy tojás probléma” – magyarázta tovább Nagy Beáta.

Ez a jelenség nagyon káros, hiszen ha megnézzük, mely foglalkozások nőiesedtek el, melyeknek csökkent a presztízse és a keresete, azt látjuk, hogy ezek azok a szakmák, amelyeknek a lényege a gondoskodás. „Pont azok a dolgok, amelyekről azt gondoljuk, hogy nincs is ennél fontosabb; például hogy kire bízzuk a gyerekünket, ki gondozza a hozzátartozóinkat, ki van ott a kórházban mellettük: pont őket nem becsüljük meg. Egy cseh plakátkampány mutatott rá erre a problémára nagyon jól: az volt a kérdés rajta, hogy ki ér önnek többet, aki a gyerekét, vagy aki a pénzt gondozza?” – mondta Nagy Beáta. Mivel ezekben az elnőiesedett foglalkozásokban a nők kiszolgáltatott helyzetben vannak, nincsen jó alkupozíciójuk, ezért egyre többen indulnak Nyugat-Európába. De ez is csak lokálisan oldja meg a problémát, globálisan nem.

Ha nincs GYES, nincs bérrés?

A bérrés és a munkaerő-piaci szegregáció ugyanis globális probléma, mindenhol jelen van, még Amerikában is, ahol egyetlen nap fizetett szülési szabadság sincsen. Ezzel kapcsolatban a szakértő elmondta, hogy a nemi sztereotípiák miatt a munkaerő-piaci méltánytalanságok Amerikában is megvannak, de ott ez legalább téma, erős civil és akadémiai mozgalmak jöttek létre azért, hogy az igazságtalanság megszűnjön, kutatják és beszélnek róla, igyekeznek felszámolni a diszkriminatív környezetet. Miközben próbálják helyzetbe hozni a nőket, támogatják őket abban, hogy olyan foglalkozásokat válasszanak, amelyek magasabb presztízsűek. Ennek ellenére ezek a jelenségek Amerikában is problémát jelentenek.

„A nemi sztereotípiáknak jelentős szerepük van; például sokszor lehet hallani, hogy egy nőnek olyan kis keze van, amivel jobban tud varrni, vagy megvan a türelme ahhoz, hogy a gyerekekkel foglalkozzon, megvan az érzéke ahhoz, hogy kiszolgáljon gondozásra szoruló betegeket a kórházban. Ezekkel az a gond, hogy olyan esszenciális női illetve férfi tulajdonságokat feltételeznek, amelyeknek nincs valós alapja. Azt is mondhatnám, hogy nő és nő között nagyobb különbség van, mint férfi és nő között” – mondta a szakértő. Vagyis vannak türelmes és gondoskodó nők, ahogy vannak ilyen férfiak is, és vannak türelmetlen és önző nők, ahogy vannak ilyen férfiak is. A nemek tehát nem határozzák meg a személyiséget, a tulajdonságokat, amikkel az egyén rendelkezik.

„A társadalmi sztereotípiák azonban dobozokba zárnak minket, például hogy a nők tudnak gondoskodni, ők tudnak istenien főzni – mindaddig, amíg nem mesterszakácsokról van szó – nagyon szót tudnak érteni a gyerekekkel – mindaddig, amíg nem matektanárokról meg egyetemi tanárokról van szó. Ezeket a sztereotípiákat megerősíti a szexista hozzáállás azzal kapcsolatban, hogy a nőnek mi a dolga. Például az, hogy csinos legyen, kedves, gondoskodó, sokat mosolyogjon és legyen barátságos. De amikor egy kompetitív területről, például a munkaerő-piacról van szó, akkor nem a kedves mosolygásra van szükség, hanem arra, hogy mondd el az érveidet, legyenek ötleteid. Tehát ezek a sztereotípiák, elvárások nagyon aláássák a nők kilépési lehetőségeit” – mondta a szakértő.

De milyen áron?

Az amerikai problémához egyébként az is hozzátartozik, vajon hogyan oldják meg az anyák azt, hogy hamar visszamennek dolgozni. „Hát úgy, hogy importálnak rengeteg bevándorló nőt bébiszitternek” – mondta a kutató. Más szóval, ahhoz hogy a középosztálybeli amerikai nők dolgozni tudjanak, az kell, hogy bébiszitter-seregek érkezzenek külföldről ellátni a gyerekeiket, és azok a bébiszitterek hátra hagyják a saját gyerekeiket. Ez a rendszer tulajdonképpen globális bébiszitter hálózatot hoz létre, ahogy erről az amerikai szakirodalmak is beszámolnak. „Nagyon leegyszerűsítve: mivel az állam nem ad támogatást, annak, hogy egy amerikai nő vezető pozíciót tudjon vállalni, az az ára, hogy a Fülöp szigeteki gyerek magára marad” – mondta Nagy Beáta.

Mi lenne az ideális?

A támogatott szülési szabadság hiánya tehát nemzetközi ellentétekhez vezet, míg a hosszú és az egyik szülőt (anyát) érintő szülési szabadság munkaerő-piaci egyenlőtlenségekhez. Nagy Beáta szerint azonban van jó megoldás: „Először is tanítani kell azt, hogy a nemek közötti egyenlőség jó. Jó a férfiaknak, jó a nőknek, jó a társadalomnak. Azt már tudjuk, hogy ahol kisebb az egyenlőtlenség, ott több gyerek születik. És, hogy a kisebb egyenlőtlenséget hogy lehet elérni, arra jó példa, amit a skandináv országokban csinálnak: ott megosztják a szülési szabadságot férfiak és nők között.” Igaz ugyan, hogy erre Magyarországon is van lehetőség, de amíg ez nem kötelező, nem lesz változás, hiszen a nőkön ott van a stigma, hogy maradjanak hosszan otthon, a férfiakon pedig, hogy dolgozzanak. Ráadásul a fent jelzett fizetési aránytalanságok miatt a családoknak jellemzően az a gazdasági érdekük, hogy inkább a férfi dolgozzon, hiszen ő keres többet.

Nagy Beáta szerint a hosszú szülési szabadság nagyon erős ellenösztönző, és az inaktivitás felé tereli a nőket. A magyar gyereknevelési szabadság a maga három évével önmagában nagyon hosszú, és ha jön egy-két kistestvér, akkor azt látjuk, hogy a nők 6-8 évet is otthon maradnak, és egyre távolabb kerülnek a munka világától – magyarázta a folyamatot a szakértő. A KSH adatai szerint a szülési szabadság után a nők fele tér csak vissza arra a munkahelyre, ahonnan szabadságra ment. A többiek részben nem akartak visszamenni, részben elveszett a kapcsolat és a tudás – tette hozzá.

„Vegyük mindehhez hozzá, hogy Magyarországon milyen a munka világa: akinek van munkája az teljes állásban dolgozik, nagy munkaidő-elvárás és stressz mellett. Akinek azonban kisgyereke van, az nem ilyen körülmények közé szeretne visszamenni, a cégek a legtöbb embernek azonban ezt nem adják meg. Sokszor olyan feltételeket kínálnak a munkaadók, amiket nem tudnak vállalni a kisgyerekesek. Az ideális dolgozó képébe így a kisgyerekes anyák nem illenek bele. Így válnak a kisgyerekes nők áldozattá” – mondta a szakértő.