1p
A lengyel jegybank vezetője szerint a jelenlegi válság okaitól függetlenül is megállapítható, hogy a hitelekből táplált, eladósodottsághoz vezető korábbi növekedési modell időszaka véget ért. Marek Belka szerint a növekedés finanszírozásának forrását a hazai magánmegtakarítások jelentik.

Marek Belka, a lengyel jegybank vezetője az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) rendezvényén kijelentette: a külföldi megtakarítások bizonyos formáit korlátozott mértékben továbbra is biztonságosan be lehet vonni növekedésösztönző forrásként, ám a növekedés finanszírozásának legbiztonságosabb forrását a hazai magánmegtakarítások jelentik.

A lengyel jegybank elnöke ezzel kapcsolatban megjegyezte: a modern piacgazdaságban, "legalábbis annak tankönyvi mintaváltozatában" a pénzügyi közvetítő intézmények hatékonyan mozgósítják és terítik e megtakarításokat, ám a mostani válság nyomán "nehéz fenntartások nélkül elfogadni ezt a nézetet".

Belka szerint a válság egyik fő tanulsága inkább az, hogy a határokon átnyúló, bankok által közvetített tőkemozgások széttartó eredményeket produkálhatnak. A lengyel központi bank elnöke szerint ha e tőkemozgások a termelőtevékenységhez szükséges tőkét gyarapítják, "az rendben van", ám a tőkeáramlások súlyos kockázatokat is teremthetnek, ha a fogyasztáshoz és a devizaalapú ingatlanhitelek kiáramlásához szolgáltatnak hajtóerőt.

Marek Belka szerint e tőkemozgások kezelésére nem alkalmazhatók tőkekorlátozások az EU-tagállamok esetében, ezért fontos a belső, saját tőkepiacok és a hazai finanszírozási források fejlesztése. A lengyel bankvezető ennek szükségességét azzal az érvvel is illusztrálta, hogy a változatlanul ingatag nemzetközi pénzügyi helyzetben a bankok igen erőteljesen törekszenek a mérlegalkalmazkodásra, vagyis a hitelforrásokat is szűkítő eszközleépítésre.

Véleménye szerint ez a folyamat azokban az országokban jelent potenciálisan nagyobb veszélyt, amelyekben magas a külföldi bankok piaci részaránya, különösen akkor, ha a helyi bankok üzleti modellje erősen függ a tulajdonosi devizafinanszírozástól. Ezekben az országokban ugyanis a mérlegalkalmazkodás - vagyis a "deleveraging" folyamata - a helyi bankrendszer és az általa támogatni hivatott szélesebb nemzetgazdaság fejlődését is akadályozza.

Belka szerint a másik, ehhez kapcsolódó veszély az egyes tulajdonos bankok "részrehajlása" saját anyaországuk iránt, vagyis az, ha a nemzetközi bankcsoportok elsősorban a hazai piacukon kívüli tevékenységüket építik le. Az anyabankok helyzetének javítását nem lenne szabad úgy végrehajtani, hogy az károkat okozzon a fogadó országok gazdaságában - mondta a lengyel jegybanki vezető a pénteki EBRD-rendezvényen.

A lengyel jegybank vezetőjéhez hasonlóan vélekedik Simor András is. Véleménye szerint a tulajdonos bankok számára a külföldi eszközök, így a közép-kelet-európai leánybankokban lévő eszközök is "viszonylag előkelő helyet" foglalhatnak el az eszközleépítési rangsorban, különösen akkor, ha az anyabank számára a hitelezés csökkentése saját országában "politikailag kevésbé kényelmes". Részletek>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG