4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Nem volt jó hangulat hétfőn az európai tőzsdéken, főleg a Görögországgal kapcsolatos aggodalmaknak lehetett ebben szerepe. A magyar részvények is vegyesen teljesítettek, mintha megszűnt volna a korábbi felülteljesítés. Gyengült a forint.

A nyugat-európai rossz hangulat gyűrűzött be a magyar tőzsdére, is, főleg a görögök fizetőképességével kapcsolatos aggodalmak miatt – mondta a Privátbankárnak Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. A múlt heti emelkedésnek is ideje volt, hogy legyen egy kis korrekciója. A forgalom mindenütt nagyon alacsony volt, így Budapesten is.

Minden csoda rövid ideig tartott

A Mol kapott egy kis „utógyújtást”, a nap nagy részében szépen teljesített – tette hozzá a szakember. Céges hírek nem jöttek, így az érdektelenség volt a jellemző. Egyébként a gyorsjelentéseknél is az volt megfigyelhető, hogy minden csoda csak egy-másfél napig tartott, nem tudta sokáig foglalkoztatni a hazai részvénypiac szereplőit. (További árfolyamok a grafikonra kattintva.)

 

A magyar részvénypiacot ebből az apátiából hazai céges hírek is kimozdíthatnák, de úgy látszik, csak rövid időre. A külföldi piacok fejleményei már inkább lehetnek hatással. Például ha a DAX index fontos technikai szintet törne át lefelé, megszaporodnának az eladók.

Sávozik a forint, de erősödhet

A forint is inkább sávozik, ma ugyan kissé gyengült, de ez nem tért el soknak az utóbbi napok értékeitől. Baráth Tibor szerint inkább forinterősödés várható, a nyár nagy részét inkább 300 forint alatt fogja tölteni az euró, bár 295 alatti árfolyamot sem nagyon tart valószínűnek. (További árfolyamok a grafikonra kattintva.)

 

Úgy tűnik, a magyar piac megszűnt felülteljesítő lenni. Amíg az európai tőzsdék egyre feljebb kapaszkodtak, addig a külföldi befektetők hajlamosak voltak olyan részvényeket keresni, amelyek lemaradtak az árazásban, és így gyakran rátaláltak a magyar papírokra.

 

Hideg zuhany lett a felminősítésből

Amióta azonban a főbb európai tőzsdéken megtört az emelkedés, azóta a magyar részvényeket is kevésbé keresik. Ehhez járul még, hogy sokan az ország felminősítésére számítottak, de nemrég hideg zuhany érte őket, kiderült, hogy ez rövid távon nem várható.

A kötvénypiacon is hasonló a helyzet, korrekciók figyelhetők meg, a magyar államkötvények rövid hozamai ugyan csökkennek, de a hosszúak nem feltétlenül. Baráth szerint a hosszú kötvényeink hozamai már nem feltétlenül fedezik a kockázatokat, egy három éves papír évi 2,5 százalékos hozama például. A tapasztalatok szerint a devizaárfolyamon is bekövetkezhet ekkora veszteség akár egy nap alatt is – fejezte be a szakember.

Olcsóbb olaj olcsóbb ezüst

Az amerikai tőzsdék is vegyesen nyitottak, stagnáltak, amit a görög problémákon kívül a kínai gazdaság lassulásával is magyaráztak. Az olajtársaságok részvényei pedig az ismét lefelé csorgó olajár (WTI) miatt süllyedtek. Lassan tovább erősödött a dollár a múlt heti gyengülés egy részét korrigálva, ami a nemesfémeket is lefelé vitte, főleg az ezüstöt.

A hatékony működés következtében eredményes negyedéven van túl az ANY Biztonsági Nyomda. Az egy évvel ezelőtti választáshoz kapcsolódó tételek kiesése miatt jelentősen csökkent az árbevétel, ugyanakkor a költségek kordában tartásával üzemi eredmény szinten szép növekedést produkált – írja a KBC Equitas. „Továbbra is optimisták vagyunk az ANY részvényére, így egyelőre nem is módosítanánk kereskedési ötletünk stratégiáján” – írják. A brókercég a részvényt korábban vételre ajánlotta.

A Telekom kedden, piaczárás után 18:00-kor publikálja negyedéves beszámolóját, míg az OTP péntek hajnalban – írja az Equilor hírlevele.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42660 41700 43450 +2,18% 0 0 20 072 572 880 HUF 2026-11-04 17:06:57
MOL 5100 5040 5140 +0,99% 0 0 4 208 644 465 HUF 2026-11-04 17:06:35
MTELEKOM 2920 2886 2950 -0,34% 0 0 1 202 301 548 HUF 2026-11-04 17:05:15
RICHTER 12900 12890 13120 -0,77% 0 0 2 344 362 020 HUF 2026-11-04 17:10:18
OPUS 215 194 215 +9,25% 0 0 51 119 560 HUF 2026-11-04 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG