5p

Folytatódik a tegnap kezdődött forinterősödés, a részvénypiac emelkedése azonban megtorpant. Az európai autóipar jól teljesített, az amerikai gazdaságban viszont a lassulás jelei látszanak. Megugrott a bitcoin, mi lesz a túlárazott részvények és ingatlanok sorsa?

A nyugat-európai tőzsdeindexek ma fél százalék körüli mínuszban vannak, és az amerikai határidős mutatók is csökkennek kissé. Ez azonban egyelőre a keddi emelkedés enyhe korrekciójának tűnik.

Tegnap ugyanis nagyot ugrottak az amerikai részvények, főleg a technológiai szektor, miután a vártnál rosszabb foglalkoztatási adatok jöttek az USA-ból. A Nasdaq indexe 2,2 százalékkal ment fel. A heti makrogazdasági naptár eléggé sűrű. Ma az USA-ban a magánszektorból bérstatisztikák, valamint német és spanyol inflációs adatok érkeznek.

A BUX index is hasonlóan, 0,4 százalékkal süllyed, főleg a Richter másfél százalékos esése húzza le. A Mol csak 0,2 százalékkal van lejjebb, az OTP pedig fél százalékkal emelkedik, 14 560 forintra. A Telekom is javít 0,7 százalékkal. Az Opus jogszabályi okokból egy időre leállította a sajátrészvény-vásárlásait, ma hét százalékkal zuhan a papír.

Nem volt meglepetés az MNB döntése

A forint tegnap szépen erősödött, amit a dollár gyengülése is támogatott. Ma pedig újabb két forinttal esik az euró, 379,20-ra. Nagy meglepetést nem okozott az MNB keddi kamatdöntése az elemzőknek, az alapkamathoz most sem nyúltak, az irányadó egynapos betéti kamatot pedig a vártnak megfelelően ismét száz bázisponttal csökkentették.

Árfolyam

A földgáz ma alig mozog, az olaj az amerikai készletadatok nyomán 0,7 százalékkal megy fel. Az olajpiac az amerikai időjárást is figyeli a hurrikánszezon miatt.

A rossz hír volt a jó hír

Első pillantásra paradox módon a Wall Street gyenge gazdasági adatok ellenére ugrott nagyot tegnap, a kötvényárak is felmentek. Az augusztusi amerikai fogyasztói bizalmi index nemcsak a vártnál jóval gyengébb lett, de még az előző havi adatot is lefelé módosították. Emellett júliusban az USA-ban az álláslehetőségek száma is az előrejelzéseknél nagyobb mértékben csökkent, 2021 márciusa óta a legalacsonyabb szintre esett.

Az egyébként nem ritka jelenség magyarázata, hogy a gyenge makrogazdasági adatok a csökkenő bérinfláció reményét is magukban hordozzák. Növelik annak valószínűségét, hogy az amerikai jegybank visszafogja magát a további kamatemeléseknél, hogy elkerülje a gazdaság kemény landolását (erősebb visszaesését).

További adatok jönnek

A határidős kamatpiac árazása szerint is jelentősen csökkent a közelgő kamatemelések valószínűsége. A kétéves amerikai államkötvények hozama például 16 bázisponttal, 4,90 százalékra csökkent, újra öt alá – írta a német N-Tv.de. Pénteken újabb fontos amerikai foglalkoztatási adatok jönnek.

Jól teljesített az európai autópiac

Még mindig javulást mutatnak az európai újautó-értékesítések a KBC Equitas szerint, júliusban 17 százalékkal nőtt éves alapon a regisztrációk száma. Az elektromos autók terén még erőteljesebb növekedés látható, míg a dízeles modellek kapcsán már visszaesés figyelhető meg.

A Volkswagen-csoport adta el a legtöbb járművet, több mint 280 ezer autót, de a Stellantis is 160 ezer darab feletti számot tudott felmutatni.

Grayscale-SEC 1:0

Alaposan, 7-8 százalékkal megugrottak a főbb kriptovaluták kedd este arra a hírre, hogy a Grayscale Investment kriptoeszköz-vagyonkezelő cég pert nyert a SEC amerikai tőzsdefelügyelettel szemben. (Ma már a bitcoin csak hat, az ether négy százalékos pluszban van.) A kriptókkal szemben ellenséges szervezetet a cég azért perelte, mert az nem engedélyezte neki egy spot bitcoin ETF létrehozását.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Amint azonban elemzők rámutatnak, ez csak egy újabb csata volt egy hosszú háborúban, ami a SEC és az iparág között folyik. A szervezetet nem arra kötelezték, hogy engedélyezze az alapot, hanem csak arra, hogy újra vizsgálja meg az ügyet. Fellebbezhet is a döntés ellen és újra el is utasíthatja a kérelmet, ezúttal esetleg más indokkal.

A Grayscale Bitcoin Trust (GBTC) és a bitcoin árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A Grayscale Bitcoin Trust (GBTC) és a bitcoin árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Hatalmasat ugrott a kriptós alap árfolyama

A hírre az ETF-fé alakításra váró Grayscale Bitcoin Trust (GBTC) befektetési társaság árfolyama mindenesetre nagyot ugrott, húsz százalékos pluszban is volt. A kriptós ágazat nagy reményeket fűz ahhoz is, hogy a piacvezető Blackrock bitcoin ETF engedélyezése iránti kérelmet nyújtott be. A nagyágyú kérelmeit ugyanis eddig túlnyomórészt elfogadták.

Szertefoszlanak majd a részvény- és ingatlanvagyonok?

Az elmúlt két évtized eszközár-inflációja mintegy 160 billió dollárnyi "papírvagyont" hozott létre – állítja a McKinsey Gobal tanulmánya. A gazdasági növekedés ugyanis lassú volt, a részvények, ingatlanok ára viszont elszállt. Ráadásul minden egy dollárnyi befektetés 1,90 dollárnyi adósságot generált.

A cég négy forgatókönyvet modellezett, ebből három is fájdalmas folyamatokkal járna. A legrosszabb eset Japán 1990-es évekbeli ingatlan- és részvénybuborékának a kipukkadásához hasonlítana, elhúzódó hitelállomány-leépítéssel és az eszközárak erőteljes csökkenésével.

A legkívánatosabb forgatókönyv a termelékenység felgyorsulása, amikor a gazdasági növekedés utoléri a befektetéseket. Nagy a gazdasági döntéshozók felelőssége is.

A kocka még nincs elvetve foglalják össze.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Részvény / Deviza / Áru Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG