Az olaj árfolyama nagyjából 2016 tavaszától, a tavaly februári nagy zuhanás utáni hetektől mostanáig egy sávban mozgott. A WTI nagyjából 40 és 54 dollár, a Brent 42 és 59 dollár között ingadozott, így lehetett arra játszani, hogy a 40-45 dollárhoz közelítő olajárak esetén vásárolt, 52-57 dollár körüli áraknál eladott valaki.
Erre a sávos mozgásra ráadásul volt is nagyon jó és logikus magyarázat: ha nagyon lemegy az olaj ára, akkor az OPEC lép valamit, mert elemi érdeke. Először megpróbálták csak belengetni, hogy csökkentik a kitermelést, azaz felbeszélni az árat. Később, amikor ez már egyre kevésbé működött, valóban cselekedtek is, tavaly november végén tényleg megjött a korlátozás.
A contango is húzta
Ha pedig nagyon felmenne az olaj ára, akkor a rugalmas amerikai palaolaj-termelők lépnek be, növelik termelésüket, új kutakat nyitnak, kifúrt, de üzembe nem helyezett kutakat indítanak be – hallhattuk sokáig. Ez az olaj túlzott drágulásának látszott határt szabni. Az is a shortosoknak (az eladási oldalon állóknak) kedvezett, hogy az olaj ára erősen a contango állapotában volt, azaz a távolabbi határidők sokkal drágábbak voltak a közelieknél. (Erről írtunk korábban részletesen itt>>> és itt>>>.)
Manapság egyre több jel utal arra, hogy mindez megváltozik.
1. Vannak jelei annak, hogy az amerikai olaj már kevésbé tölti be azt a szerepet, mint korábban: a működő kutak száma annak ellenére sem nő számottevően, hogy az olajár viszonylag magas, sőt néha már csökken is. Az amerikai kitermelés bővülése lassabbnak, a termelők alkalmazkodás rugalmatlanabbnak látszik. Vannak, akik szerint nem fogja tudni az USA pótolni a világszinten csökkenő termelést (miközben a kereslet tovább emelkedik).
2. Az amerikai olajkitermeléshez szükséges különböző szolgáltatások, amiket a kutak üzemeltetői igénybe vesznek, állítólag nagyon megdrágultak, a szakemberek például ritkák, bérük magas. Ez drágává és lassabbá teszi a termelésbővítést.
3. A korábbi, növekedés-orientált modell helyett, amikor a minél nagyobb termelés, minél több kút, minél nagyobb készlet volt az előtérben, az amerikai olajcégek már inkább a gazdaságos kitermelésre koncentrálnak. (Részben tulajdonosi, részben banki nyomásra.) Vannak, akik emiatt már egyenesen „paradigmaváltásról” beszélnek az olajiparban.
4. Az olajipari beruházások az utóbbi években visszaestek világszerte, ami a kitermelés gyorsuló eséséhez vezet. Sok régi kút merül ki, kevés új indul.
5. A Brent-nél ráadásul a contango átváltozott szerény backwardation-né, azaz a távolabbi lejáratokkal olcsóbbodnak az árak, ez a vevőknek kedvez. (A WTI-nél pedig sokat csökkent a contango a közelebbi futamidőknél.) Ez annak a jele, hogy a túltermelés megszűnőben van, és hosszabb távon sokakat arra késztethet, hogy inkább vegyék, mit adják (shortolják) az olajat.
6. Az OPEC novemberben ismét össze fog ülni, és sokan arra számítanak, hogy majd kiterjeszti a kitermelési kvótákat. (Igaz, mások viszont attól tartanak, hogy ha ez be is következik, már beépült az árakba, hiszen mindenki tud az ülésről.)
7. Az utóbbi években az olaj eléggé immunisnak bizonyult a kisebb-nagyobb politikai feszültségekkel szemben, de egy igazán nagy vihar ezt felülírhatja. Az USA és Irán (valamint a szaúdiak) ismét elmérgesedő viszonya, az észak-iraki Kurdisztán körüli feszültség könnyen politikai válságot, olajpiaci robbanást idézhetnek elő. Venezuela is összeomolhat. Az olaj árát a múltban a politika, a háborúk gyakran repítették az egekbe, az „olajválságok” is így indultak.
Határozatlan időre befagyasztják az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti, tavaly júliusban nyélbe ütött kereskedelmi megállapodás végrehajtását. 
