4p
Az USA és Kína között egyre eszkalálódó hadviselés miatt a tőkepiacok továbbra is borús összképet mutatnak. Persze egy-egy részvényt ki lehet halászni a zavarosból, e célból szerdán is érdemes figyelni a változatlanul ezerrel zúduló gyorsjelentéseket.
Fotó: MTI/AP

Piros, piros, piros ­– meglehetősen egyhangú képet mutattak a világ tőzsdeindexei az elmúlt huszonnégy órában. Az amerikai börzék kedden még az előző napinál is nagyobb, 2 százalékot közelítő mínuszokkal zártak, az ázsiaik magyar idő szerint ma hajnalban valamennyivel kevesebbel megúszták, s a szerdai napot az európai tőzsdebarométerek csak azért nyitották mérsékeltebb veszteséggel – sőt a frankfurti DAX már zöldben –, mert az előző nap letudták a maguk 1,5 százalék feletti eséseit.

Az áruk közül az olaj ára alig mozdult az előző naphoz képest, a Brent hordója 70, a WTI-é 62 dollár körül mozgott szerda délelőtt, a vészhelyzetekben befektetői menedéknek számító arany viszont tovább araszolgatva felfelé már az 1290 dolláros szinttel kacérkodik.

Továbbra sem néz ki jól a forint, az euróval szembeni jegyzése 324 felett tartózkodik, s az Equilor Befektetési Zrt. elemzői úgy vélik, jelentősebb magyar makrogazdasági adat hiányában heteken belül egészen a 330-as szintig gyengülhet.

Ám ez még arrébb van, addig is lássuk, mire érdemes figyelnünk szerdán.

1. USA-Kína kereskedelmi saga

Copy paste, vagyis gyakorlatilag megismételhetjük az egy napja írottakat. Legalábbis általánosságban. A helyzet ugyanis annyit rosszabbodott a tegnaphoz képest, hogy Washington főtárgyalója megerősítette, péntektől, ha törik, ha szakad, mindenképpen megemelik a kínai termékekre kivetett amerikai vámtarifa mértékét. Ez a kijelentés változtatta meg a vihar előtti csendet váró tegnapi általános piaci hangulatot, mivel egyértelműnek látszik, Trump nem blöffölt a szigorítást hétvégén kilátásba helyezett tweetjében. Amire csak rátett egy lapáttal, hogy a kereskedelmi háború és a belső kereslet jelentős bővülése miatt a kínai külkereskedelmi többlet áprilisban csökkent.

2. Vegyes gyorsjelentési összkép

A január-márciusi adatait publikáló nyolc cég közül enyhe többségben voltak azok, amelyek kellemes meglepetést okoztak. Közülük is kiemelhető az amerikai Allergan gyógyszercég, már csak magyar érintettsége okán: a Richter termékének az értékesítéséből 70 százalékkal több bevétele származott az előző év azonos időszakához képest. Mivel a negyedéves eredménye is a vártnál magasabb lett, menedzsmentje emelte az idei előrejelzéseit.

Száguldott az olasz Ferrari is az első negyedévben, főként a Portofino és a 812 Superfast modellek kimagasló értékesítési volumenének köszönhetően.

A német cégek közül a Siemens vezetősége megerősítette, hogy 6,3-7 euró nyereség juthat a most 123 euró körül forgó részvényére. Az integrált gépjárműipari és ipari beszállító Schaeffler kilátásait azt teszi bíztatókká, hogy készpénztermelő képessége 2019-ben 400 millió euró lehet. Vegyesen zárt a Commerzbank: bevételei az egy évvel korábbinál alacsonyabbak lettek az idei év első negyedében, mint a tavalyiban, azon belül azonban a nettó kamatbevételei két számjeggyel bővültek, alapvetően annak köszönhetően, hogy több mint százezer új ügyfelet sikerült szereznie. Nettó profitja viszont a piaci várakozásoknál valamivel halványabb lett. Nagyot esett a Münchener Rück biztosító működési profitja, a nettó viszont a vártnál magasabb lett, így a menedzsment meg is erősítette a 2,5 milliárd eurós éves nyereség-előrejelzését. Az Osram sem villogott, ami azonban már nem volt meglepő annak fényében, hogy márciusban az autóipar, a világítástechnika és a mobil eszközök piaci gyengélkedésére, valamint a gazdasági lassulásra tekintettel mérsékelte az idei évre szóló prognózisát.

Ma három magyar cég – a Magyar Telekom, a Graphisoft Park és a Waberer’s – is publikálja első negyedéves adatait, míg a tengerentúlon a magyar idő szerint este 10 órás amerikai tőzsdezárás után jelentő Walt Disney-re vetülhet a világ szeme.

3. Hazai osztalékok

A Graphisoft Park-, az Elmű-, az Émász- és a BIF-részvények már osztalékszelvény nélkül forognak, a Rábáé azonban e tekintetben még szabad préda. A győriek tegnapi közlése szerint a legkésőbb május 17-éig megvásárolt részvények gazdái kaphatják meg az ezer forint névértékű papírokra járó 17,96 forintos nyereségrészesedést, ami a szerda délelőtti 1180 forintos tőzsdei árhoz képest 1,5 százalékos osztalékhozamot garantálhat.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG