5p

Kiváló a hangulat a világ fontosabb tőzsdén ma is, aminek részben a Kínához, a kínai gazdasághoz fűzött remény, részben egy jó amerikai szolgáltatóipari adat lehet az oka. Egy német kutatóintézet szerint a cégek 21 százaléka csődtől tart, de a turizmusban ez az arány inkább 60-90 százalék közötti. A BUX is emelkedett, főleg az OTP négy százalékos ugrása vitte fel. A forint stabil, megindultak viszont a nemesfémek.

Az amerikai szolgáltató-szektorban júniusban a vártnál nagyobb volt a növekedés, az ISM index 57,1 re emelkedett, kevés híján visszatért a járvány előtti szintekre. Ez volt az egyik tényező, amely ma jó kedvet okozott a tőzsdéken. A másik hír még reggel jött, a kínai pénzügyi szaksajtó pozitív becslésekbe bocsátkozott a gazdaságuk és a tőzsdéjük alakulásáról. Igaz, ez részben kincstári optimizmusnak tűnik (erről itt írtunk).

Az amerikai tőzsdeindexek a három napos hétvége után nagy lendülettel indultak újra felfelé. Az S&P 500 index 1,6 százalékkal, a Nasdaq Composit 2,4 százalékkal, a Dow Jones ipari átlag 1,5 százalékkal ment fel. A Nasdaq ezzel új történelmi csúcsra emelkedett, bár ez az utóbbi napokban már jó párszor előfordult vele.

OTP fel, Opus le

Az európai tőzsdék is hasonlóan remek zárást produkáltak, a német, francia indexek másfél százalék körüli, a brit pedig 2,1 százalékos emelkedéssel. Itthon a BUX is 1,6 százalékkal emelkedett, főleg az OTP 4,2 százalékos ugrásának köszönhetően, ami 11 210 forintra repítette. A Mol lényegében stagnált, a Richter csak 0,4 százalékkal ment fel. A Magyar Telekom fél százalékkal süllyedt, az Opus 1,7 százalékkal esett. A forint is erősödni tudott, mintegy ötven fillérrel 342,50-re esett az euró.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Megint megindultak a nemesfémek, az arany csak negyed százalékkal, az ezüst, platina és palládium viszont egy százalék fölötti mértékben drágult. A Brent típusú olaj is egy százalékkal feljebb van, átlépve ezzel a 43 dolláros szintet, a WTI alig mozdult. A Tesla minden elképzelést felülmúló szinteken forog, újabb tíz százalékkal 1330 dollárra ment fel. A csúcs 1342 dollár volt, Elon Musk új tréfájáról délelőtt itt írtunk.

Épp a rossz helyzet miatt jöhet a bika?

Eközben a vírus hírek nem túl jók, most Dél– és Délkelet-Ázsiában nő nagyon az esetek száma. De az USA-ban sem javult a helyzet. Azokban az államokban, ahol nagyon sok a fertőzött, az elnök népszerűsége is rohamosan csökken – írta a Bloomberg.com. (Donald Trump népszerűségéről délutáni cikkünkben is írtunk.)

Reggel még arról írhattunk, hogy a Goldmann Sachs Group közgazdászai lefelé módosították a 2020-ra való növekedési, pontosabban inkább csökkenési előrejelzésüket. Most a JPMorgan Chase is megszólalt. A befektetési bank a globális adósság mértéke miatt aggódik, ami 16 ezer milliárd dollárral emelkedhet ebben az évben. Ezzel a közszféra és a magánszektor együttes adóssága a történelemben először meghaladhatja a 200 ezer milliárd (az angolban: 200 trillió) dollárt. A cég stratégái azonban éppen emiatt optimisták, a bikapiacban hisznek. Ennek a hatalmas pénzösszegnek, likviditásnak egy jelentős része szerintük ugyanis részvényekben köthet ki.

A Blackrock is Kínára szavaz

Ami Kínát illeti, a Bloomberg szerint a kínai részvények befektetői újabb költségvetési kiadáscsomagra várnak.

A CSI300 index 14 százalékkal emelkedett öt nap alatt, amire 2014 decembere óta nem volt példa. Az akkori rali azonban 2015-ben elég nagy visszaesésbe torkollott. De nemcsak a magánbefektetők vásárlásai hajtják fel a kínai részvényárakat. A Blackrock Inc., a világ legnagyobb vagyonkezelő társasága is azt mondja, hogy a részvények és a kötvények Kínában felülteljesíthetik majd a globális feltörekvő piacokat a következő 12 hónapban.

Reggel egyes ázsiai piacok nagyon szép, 4-6 százalékos emelkedést értek el. Ezt akkor azzal magyarázták, hogy a kínai, a vezetés által befolyásolt média a pozitív részvénypiaci kilátásokat taglalta.

Csődhullámtól félnek Németországban

Azért van még helye a pesszimizmusnak is, a müncheni Ifo Intézet attól tart, hogy Németországban csődhullám készül. A német vállalatok bő ötöde, 21 százaléka ugyanis veszélyeztetve látja a túlélését a koronavírus-válság miatt.

Az intézet új körkérdése szerint a szolgáltató-iparban tevékenykedő cégek 27 százaléka érezte magát veszélyben. A kereskedelemben csak 18 százalék, az iparban 17 százalék, az építőiparban viszont csak 2 százalék. Különösen labilisnak érzék helyzetüket az utazási irodák és utazásszervezők, itt 85 százalék tart a csődtől. A szállodák 70 százaléka és az éttermek 67 százaléka is pesszimista.

Bevásárolna az Uber

Az Uber 65 milliárd dollárért vásárolná meg a Postmates nevű élelmiszer-kiszállító vállalatot, ezzel tovább terjeszkedne az iparágban – írta a Reuters. A koronavírus-járvány miatt halódó fő tevékenységi területét ezzel ki tudná egészíteni. Néhány héttel ezelőtt az Uber visszakozott a GrubHub online élelmiszer-rendelő társaság megvásárlásáról, amely hasonlóan kiegészítette volna a profilját. Végül az európai Takeaway.com volt a befutó a GrubHub-nál, 7,3 milliárd dollárért.

A koronavírus-válság miatt az élelmiszer-kiszállítás virágzik, sok millió amerikai marad inkább otthon és rendel. Az Uber részvénye majdnem hét százalékkal ugrik ma.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46280 45520 46380 +3,42% 46280 46300 10 941 982 810 HUF 2026-07-21 11:34:36
MOL 4316 4184 4324 +2,18% 4314 4318 2 795 744 586 HUF 2026-07-21 11:33:41
MTELEKOM 2662 2622 2674 +0,99% 2662 2670 409 235 044 HUF 2026-07-21 11:33:39
RICHTER 11920 11880 11990 -0,08% 11910 11920 353 919 170 HUF 2026-07-21 11:34:35
OPUS 366 360 372 -1,35% 366 368 11 219 135 HUF 2026-07-21 11:23:48
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
Részvény / Deviza / Áru Mire várnak? Ténferegnek az európai pénzgyárak
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 09:41
Nem igazán találják az irányt Európa főbb piacai a keddi nyitáskor.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik? A forintot mintha satuba fogták volna
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:33
Nincs sok jó abban, ahogy az újabb keddi napon rajtolt a magyar fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak ezek az amerikai cégek a baljós árnyakra
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:02
A hétfői kereskedésben ennek a szektornak a képviselői minden rossz hírt le tudtak rázni magukról a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Szépen végigmasírozta a napot a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:15
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére reggelhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Pörögtek a dollártízmilliárdok a világbajnokság alatt
Eidenpenz József | 2026. július 20. 19:02
A Polymarket és a Kalshi forgalma a világbajnokság miatt rekordokat döntött, ez volt a legnagyobb profitot hozó sportesemény eddig. A világbajnok csapatra 4,3 milliárd dollárnyi tipp született, de ezen kívül külön az egyes meccsekre, gólarányokra, góllövőkre és számos más dologra kötött üzletek értéke is hatalmas. Pedig csak a világbajnokság alatt két újabb országban tiltották le ezt a típusú fogadást.
Részvény / Deviza / Áru Nap végére elnyugodott a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 619,56 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 141 600,83 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Nem érződik a BÉT-en, hogy hétfő van
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 15:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,75 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Vajon miért lőtt ki hétfőn a budapesti tőzsde?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:04
Mert ez történt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG