5p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A brit adatok alapján ott már tetőzhetett a járvány, és a kórházban ápoltak aránya sem vészes. Fontos inflációs adat és jegybankelnöki beszéd vár ránk a héten, ami előtt óvatosak a tőzsdék. Szépen emelkedik viszont a forint és erősödik a BUX index is. Mitől esett a múlt héten akkorát a bitcoin?

Óvatosak a tőzsdék a héten várható kulcsfontosságú amerikai makrogazdasági adatok miatt, no meg az európai járványhelyzet sem túl rózsás. Az európai indexek estek az első órában, majd ebből ledolgoztak valamennyit, így most csak 0,1 százalékos mínuszban van a német DAX és 0,2 százalékosban a francia CAC.

Londonban csak stagnálás látható. Az amerikai határidős indexek is alig mozdulnak, a japán Nikkei sem változott, Hong Kong és Shanghai viszont szépen emelkedett reggel.

Itthon a BUX index 1,1 százalékkal megy fel, mindhárom vezető részvényünk szépen teljesít. Az OTP 1,3, a Mol 1,1, a Richter 0,9 százalékkal drágul, kissé az Opus és a Telekom is javít, 0,2 százalékkal, a 4iG ára változatlan.

Árfolyam

Az olaj szerény, fél százalék körüli pluszban várja a fontos heti fejleményeket.

Korrekció jön a forint árfolyamában?

A forint a múlt hét végén alaposan beerősödött végre, annak ellenére, hogy az MNB csütörtökön nem emelt tovább az egyhetes kamaton. Ma is kissé tovább erősödik, az euró kicsivel 358 alá süllyedt.

Meghatározó támaszhoz közelít az euró/forint árfolyam az Equilor Befektetési Zrt. szerint. A 200 napos mozgóátlag 357,40-nél található. Ott megtorpanhat a mozgás, és korrekció indulhat, az RSI indikátor már a túladott tartományban mozog. A korrekciós hullámot követően azonban ismét érdemes lehet a forintvételi lehetőségeket keresni.

Az euró/forint árfolyam egy éve (Tradingview.com)
Az euró/forint árfolyam egy éve (Tradingview.com)

Biztató trendek a vírusstatisztikában?

Pozitív jeleket lát a vírusszámokban az Erste Befektetési Zrt. A múlt heti 218 ezres csúcs után ugyanis erőteljes csökkenést láthattunk az esetszámokban az Egyesült Királyságban.

Tegnap már „csak” 141 ezer új fertőzöttet találtak , ami persze még mindig jóval magasabb, mint az előző hullámokban mért 50-70 ezer fős csúcsértékek, de biztató trend kezd kialakulni.

A kórházba kerülők száma (egymillió lakosra 264 fő) csak mintegy fele a delta variáns esetében mért 560 főnek. “Úgy tűnik, hogy Nagy Britannia már túl van a nehezén” – teszik hozzá. Kínában viszont még problémák lehetnek, ami kihathat az EU és az USA növekedésére is.

Lengyel kutakat vesz a Mol?

Lengyel sajtóértesülések szerint a Mol megveszi a Lotos lengyelországi benzinkútjainak nagy részét – írta laptársunk, az mfor.hu az MTI alapján. A PKN Orlennek ugyanis csak úgy engedélyezi az Európai Bizottság a Lotos felvásárlását, ha a töltőállomások 80 százalékát értékesítik.

Mol-kút (MTI/Koszticsák Szilárd)
Mol-kút (MTI/Koszticsák Szilárd)

A Lotos jelenleg több mint 700 benzinkutat üzemeltet Lengyelországban, a hivatalos bejelentésre a héten sor kerülhet. Becslések szerint nagyjából 600 benzinkút megvételéről lehet szó, az értékük egyenként nagyjából 1,5-2 millió dollár lehet.

Három fontos esemény a héten

Legalább három lényeges hír várható a héten, amire a tőkepiacok figyelni fognak az Investing.com szerint – és ami miatt idegesek, nagy lehet a volatilitás. A fókusz főleg az infláció és a múlt heti erős munkaerő-piaci adatok fényében a Fed kamatpolitikáján lesz. Emiatt az amerikai állampapír-hozamok is magasan állnak.

  1. Szerdán amerikai fogyasztói árakról szóló adatokat tesznek közzé. Ennek mértéke évi hét százalék fölé emelkedhet, négy évtizedes csúcsot döntve meg. A maginfláció pedig öt százalék fölé mehet. Ez a Fed kamatdöntéseiben fontos szerepet játszhat.
  2. Kedden, illetve csütörtökön Jerome Powell Fed-elnök és Lael Brainard alelnök beszélnek majd.
  3. Pénteken beindul az amerikai gyorsjelentési szezon, a JPMorgan Chase (JPM), a Citigroup (C) és a Wells Fargo (WFC) nagybankok indítják a fontosabb cégek sorát.

A bitcoin-trend lefelé mutat

Rosszul indult az év a kriptodevizák számára, a lecsorgás a hétvége nagyobb részében is folytatódott. A bitcoint a 40-41 ezer, az ethert nagyjából a 3000 dollár állította meg. Vasárnap délután némi élénkülés kezdődött, jelenleg 41 860, illetve 3150 dollár a két vezető kriptodeviza. Év/év alapon a bitcoin már csak tíz százalék alatti nyereséget mutat, szemben az ether 150 százalékával.

A bitcoin és az ether átváltozása egy év alatt (Tradingview.com)
A bitcoin és az ether átváltozása egy év alatt (Tradingview.com)

Az esés egyértelműen nagy lendületet kapott a múlt héten, a részvénypiaccal egy időben éppen akkor, amikor a Fed ülésének aktáit szerdán közzétették. Egyre gyakoribbnak látszik, hogy a kriptovilág a többi tőkepiaccal együtt mozog. Így az említett szerdai amerikai inflációs adat is hatást gyakorolhat rá.

Az adózás nyomja le a kriptók árát?

Az év végi és év eleji árváltozásokat sokan az amerikaiak adózási kötelezettségeivel (is) magyarázzák, miután e téren nagy lett a kormányzati szigor.

  • Akik tavaly veszteségeket értek el kriptodevizájukon, inkább eladtak az év végén, hogy ezt realizálják, a veszteséggel csökkentsék az adójukat. (Egy részük esetleg utána újra megvéve az adott kriptót.)
  • Akik tavaly nyereséget értek el – és ezek lehetnek többen – , de már egyébként szerettek volna eladni, azok inkább ez év elejére halasztották ezt, hogy később kelljen leadózniuk, ne 2021 után.

De ez csak egy lehetséges magyarázat a sok közül, amelyekből naponta akár fél tucatnyi is kering a médiában.

Félmilliárdos kötvénykibocsátás a Wizzairnél

Félmilliárd euróért készül négy éves kötvényt kibocsátani a Wizzair, egy nagy bankkonzorcium közreműködésével. Erről ma befektetői telefonkonferencia lesz magyar idő szerint délután kettőkor. A londonban tőzsdén levő közép-európai légitársaság részvénye ma jelentősebb, 3,5 százalékos pluszban van, bár ebben a járványstatisztika javulása is szerepet játszhat.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46130 46010 46500 -0,28% 0 0 8 274 319 220 HUF 2026-08-11 17:05:17
MOL 4844 4708 4860 +2,98% 0 0 5 679 393 868 HUF 2026-08-11 17:07:50
MTELEKOM 2620 2610 2670 +0,15% 0 0 1 186 392 528 HUF 2026-08-11 17:07:33
RICHTER 13040 12610 13040 +1,95% 0 0 5 165 217 950 HUF 2026-08-11 17:05:03
OPUS 362 350 372 -1,63% 0 0 45 291 651 HUF 2026-08-11 17:05:09
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szívhatja a fogát: nem okozott örömöt a forint
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 19:27
Többségében gyengült kedden a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Európában is kiemelkedő volt a budapesti piac
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 18:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1316 pontos, 0,89 százalékos emelkedéssel 149 903,82 ponton, új történelmi csúcson zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Kiemelkedik a Mol a mezőnyből Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 14:43
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,44 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Sikeres volt a duzzasztás Budapesten – ez folyik a börzén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 12:08
Határozottabbá vált a nyitáskor még visszafogott növekedés a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Fér még pénz a világ legnagyobb cégébe – alig győzik fizetni az AI-t
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 10:58
Ép ésszel felfoghatatlan tőkére tettek szert, megint.
Részvény / Deviza / Áru Valami új kezdődik? Ha ez igaz, sokakat gazdaggá tehet az űrtakarítás
Czwick Dávid | 2026. augusztus 11. 10:41
A jelenlegi tendenciák alapján könnyedén beletenyerelhet a jóba az, aki stratégiájában komolyan számításba veszi az űripart. Na, nem a ma már klasszikusnak nevezhető, rakétákat építő vállalatokat, hanem azokat, amelyek hajlandók, és képesek lesznek feltakarítani a Föld körül keringő tengernyi mocskot. A most beinduló, meglehetősen új piaci szegmens előtt áll még néhány – a bevételi oldalt is érintő – kihívás, de a jelenlegi, a fejünk felett kibontakozó kozmikus káosszal valamit tenni kell. Ez jelenleg mindenki számára teher. Éppen ebből kovácsolhat masszív előnyt egy profitorientált vállalat, melyet egyre több cég követhet. Íme, a részletek.
Részvény / Deviza / Áru Véget értek a szép napok a tőzsdén? Ezt árazzák a kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 09:46
Tulajdonképpen csak a toporgás volt biztos induláskor az európai tőzsdéken.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik a forinttal? Ennyiért vehet egyetlen eurót
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 07:18
Kitehette az irányjelzőt a magyar fizetőeszköz?
Részvény / Deviza / Áru Újra felbukkant a mumus – agyon is csapta a kereskedők hangulatát
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 06:56
Megint meghintáztatta a tőzsdéket a vezető politikus.
Részvény / Deviza / Áru Elgyengült a forint az újra támadó hőségben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 18:16
Gyengült hétfőn a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG