4p
Július eleje óta nem látott szintre gyengült ma a forint, viszont új rekordot döntött a BUX index az erős Molnak köszönhetően. Az Apple tegnapi bemutatója nem győzte meg teljesen a befektetőket, a részvény mínuszban van és másokat is magával húz. Nap közben nagyot fordult a dollár, mínuszból jelentős pluszba az amerikai makroadatok nyomán.
MTI Fotó: Varga György

Újabb impulzusra várnak a piacok? Túlértékeltek a részvények és csak vihar előtti csend van? Mindenki annyira fél a rég nem látott korrekciótól, hogy az sokáig nem fog bekövetkezni? – csak három vélemény a sok közül a mai sajtóból.

Az Apple tegnapi bemutatója új termékeiről, fejlesztéseiről mindenesetre nem mindenkit győzött meg, van, aki szerint az újdonságok, innovációk nem elegendőek a régi készülékek cseréjéhez, mások azért aggódnak, hogy tud-e még az év végéig eleget gyártani a karácsonyi szezonra. A részvény így 1,2 százalékos mínuszban van.

A részvénypiacok ma viszonylag csendesnek mondhatóak, az európai indexek feljebb, végeztek, az USA-ban inkább stagnálás van. A német és francia mutatók 0,2 szézalékkal erősödtek, a brit FTSE 100 0,1 százalékkal esett. Az amerikai S&P 500 és a Nasdaq technológiai index kevesebb mint 0,1 százalékkal esnek, a Dow Jones ipari átlag minimális mértékben emelkedik. De még nincs vége, lehet, hogy a nap végére összejön még egy amerikai csúcsdöntés, a keddi után.

A Mol húzta

Itthon a BUX index 0,1 százalékkal 38 119 pontra ment fel, ezzel kissé túlszárnyalta korábbi, záróáron vett csúcsát. Nap közben volt feljebb is, 0,3-0,4 százalékos pluszban, főleg a Mol miatt. Az olajrészvény délután 24 225 forint is volt, majd 24 065 forinton zárt, 0,7 százalékos pluszban.

A többi nagy részvényünk esett, az OTP 0,1 százalékkal 10 375-re, a Richter 0,3 százalékkal 6718-ra, a Telekom két forinttal 476-ra. Ismét felfedezték a „Mészáros-papírokat”, az Appeninn 15, a Konzum 8, az Opimus 4 százalékkal ment fel.

Felbolyduló devizapiacok

Az amerikai termelői árak közzététele okozhatta elsősorban, meg ezzel összefüggésben a kamatemelési várakozások emelkedése, hogy a dollár a nap eleji gyengülésből erősödésbe váltott, vagy egy százaléknyit fordult nap közben. Este 0,6 százalékos erősödésben volt a dollár, 1,1890 volt az euró.

Mihez kezdjünk a megtakarításunkkal a minikamatok világában?

Meddig emelkednek még a részvénypiacok?

Hogyan spórolhatunk a befektetési költségeken?

Ingyenes befektetői szeminárium szeptember 25-én - a helyek száma korlátozott, regisztráljon most! >>>

Ez alaposan felkavarta a többi deviza piacát, köztük a forintét is. Az euró/forint július eleje óta nem látott szintre emelkedett, 308,40 is volt, este 308,20, ami 1,1 forintos emelkedés. A lengyel zloty, a török líra, a jen is gyengült. A dollárral együtt fordult az arany is, fél százalékos mínuszba, 1326 dollár. Csütörtökön a termelői árakat követik a fogyasztói árak az USA-ban, ez újabb ármozgásokat okozhat.

EIA és IEA

Az amerikai nyersolajkészletek a várt 3,2 millió hordóval szemben 5,9 millió hordóval emelkedtek az EIA nevű szervezet szerint, az árfolyam bimbózó emelkedése azonban nem tört meg. Már csak az ért sem, mert az IEA nevű másik szervezet viszont a globális olajkészletekről tett közzé biztató adatot. A WTI 1,6 százalékkal 49 dollárra emelkedett, a Brent 1,3 százalékkal 54,90-re ment fel, de volt 55 is.

Az OPEC nemsokára összeül, komoly körülötte a diplomáciai mozgás, egyeztetések, igazi előrelépést az jelentene, ha Líbiát vagy Nigériát rá lehetne venni a kitermelés csökkentésére. Bár a Szaúd-Arábia, Irak, Irán és Ecuador felől érkező kijelentéseket is figyelni fogják a befektetők a következő két hónapban – írta az Investing.com elemzője.

Bitcoin a lejtőn

A bitcoint csalásnak nevezte a JP Morgan főnöke, a kínai bitcoin-tőzsdék bezárásának ígérete miatt amúgy is lefelé tartó árfolyam tovább zuhant. Jelenleg nyolc százalékos mínuszban van 3830 dolláron. Amit egy éve egyébként még a fantázia világába soroltak volna. Az ethereum kilenc százalékos esés után 267 dollár.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási balhé tört ki a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:39
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A munkások a milliárdosok ellen tüntettek.
Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG