5p

Aggódnak a kamatemelés miatt, aggódnak Ukrajna miatt, aggódnak a járvány miatt, és még néhány rossz gyorsjelentés is érkezett. A tőzsdei befektetők hangulata olyan rossz, hogy abból akár emelkedés is lehet. A forint gyengül, de a cseh, lengyel pénzekkel együtt. A kriptodevizák is a tőzsdéket követik.

A tegnapi jól kezdődő, majd csúnyán végződő tőzsdenap, az egy százalék körüli mínuszban záró amerikai indexek után ma sincsenek jó hangulatban a piacok. Reggel Ázsiában is az esések domináltak, majd Európa folytatta. A német vezető tőzsdemutató 1,3, a francia és a brit 1,0 százalékkal veszített értékéből késő délelőttre.

Az eséseket részben néhány kiábrándító gyorsjelentéssel magyarázzák, tegnap a Netflix tett közzé a várakozásoktól csúnyán elmaradó előrejelzést. De a kamatemelési várakozások is döntő fontosságúak, és az Ukrajna körüli feszültség is rosszat tesz a piacok hangulatának.

A zlotyval gyengül a forint

Itthon a BUX index 0,6 százalékos eséssel kicsivel jobban teljesít az európai átlagnál. Az OTP másfél százalékos esését ellensúlyozza a Mol 0,1 százalékos és a Richter 0,4 százalékos javulása. A Telekom 0,8, az Opus 1,8, a 4iG 1,2 százalékkal olcsóbb lett.

Árfolyam

A forint gyengül, 357,70 az euró, 1,4 forinttal van a tegnap esti ára felett. Hasonló mértékben, 0,4 százalékkal esik azonban a lengyel és a cseh fizetőeszköz is az euróval szemben. Térségünkben az ukrajnai feszültség nyilván növeli a kockázatkerülést, gyengíti a devizákat.

Az euró/forint fél éve (Tradingview.com)
Az euró/forint fél éve (Tradingview.com)

Ezúttal másfél százalékkal esik az olaj ára, amit egy vártnál nagyobb növekedést jelző amerikai olajkészlet-adat válthatott ki. Két nap száguldás után esnek az ipari fémek és az arany is.

Kamathullám + omikronhullám = cunami?

A kamatemelési hullám és az omikronhullám kombinációja egyre inkább cunamira emlékeztet a tőzsdéken – idéz piaci szereplőket az N-Tv.de. (Európai körképünkből ugyanakkor az derül ki, hogy az omikron kevésbé okoz súlyos megbetegedést a korábbi variánsokhoz képest - a szerk.) A befektetők attól tartanak, hogy az amerikai monetáris politika túl agresszív szigorítása megállíthatja a gazdasági növekedést. A Federal Reserve vezetése jövő szerdán ülésezik, sokan negatív meglepetéstől, a szigorítások szigorításától, gyorsításától tartanak.

Akkora a pesszimizmus, hogy akár emelkedés is jöhet

Egyre több híres befektető nyilatkozza azt, hogy eljött az ideje a piaci lufi régen várt kipukkadásának, ami valószínűleg a Fed gyors kamatemelésével fog igazán beindulni – írja az Erste Befektetési Zrt.

Viszont mégis azt gondoljuk, hogy a kereskedők látják a fényt az alagút végén, és olyan fogadásokat tesznek, amik azt mutatják, hogy a koronavírus hamarosan kisebb gondot okozhat a vállalatok számára.

A Bank of America által végzett felmérés szerint 2008 óta nem voltak ennyire pesszimisták a technológiai papírokkal kapcsolatosan az alapkezelők, és inkább az energia- és pénzügyi szektortól várják a fellendülést.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a parkett csak a bikáké, számtalan kockázat fenyeget, de ez az év mégis a normalizálódásról szólhat – véli a brókercég.

(A kontrariánus elméletek szerint, ha már szinte mindenki pesszimista a piacokon, akkor gyakran alakul ki emelkedés. Ekkorra ugyanis már a legtöbben eladtak, akik akartak, tehát elfogynak az eladók.)

Vihar közeleg? (Pixabay)
Vihar közeleg? (Pixabay)

Borúsak a Netflix kilátásai

Eddig hozta a számokat, de az idei első negyedévben a vártnál gyengébb ütemben nőhet a Netflix előfizetőinek a száma – írja a gyorsjelentésről az Equilor Befektetési Zrt.

  • Az árbevétel 16 százalékkal 7,71 milliárd dollárra nőtt, ami megegyezik a Wall Street által előrejelzett szinttel.
  • Az egy részvényre jutó eredmény (EPS) a tavalyi 1,19 dollárról 1,33 dollárra nőtt, jelentősen felülteljesítve a 81 centes prognózist.
  • Az előfizetők száma is 8,3 millióval nőtt, ami 150 ezerrel haladja meg az elemzői előrejelzést.

A menedzsment első negyedévre vonatkozó előrejelzése azonban elrontotta a részvényesek jókedvét, a lassabb előfizetőszám-növekedés miatt az eredmények mérséklődhetnek majd. A negyedévben mindössze 2,5 millióval nőhet az előfizetők száma, szemben a Wall Street által jósolt 6,3 millióval. A zárás utáni kereskedésben húsz százalékot esett a papír.

A Netflixen. Fotó: depositphotos
A Netflixen. Fotó: depositphotos

A kriptók már a részvénypiacot követik?

Feltűnően az amerikai részvénypiaccal egy időben ment fel, majd esett le tegnap délután, este, majd éjszaka a főbb kriptodevizák árfolyama is. Az együttmozgás egyre gyakoribbnak tűnik, persze a kriptók nagyobb mozgásokat produkálnak, mint mindig. A bitcoin hét, az ether kilenc százalék körüli mínuszban van jelenleg (39 000, illetve 2870 dollár körül.)

Az oroszok teljesen betiltanák a kriptodevizákat

Az orosz nemzeti bank a kriptodeviza-befektetések és -bányászat teljes betiltását javasolta. A bank a környezetvédelmi, pénzügyi stabilitási, monetáris biztonsággal és a tiltott tevékenységekkel kapcsolatos aggályokat jelölte meg indokként. Oroszország jelenleg a harmadik legnagyobb szereplő a kriptodeviza-bányászati iparágban a világon, az Egyesült Államok és Kazahsztán mögött. (Korábban Kína volt a piacvezető, de az ottnai tiltás miatt a legtöbb bányász tavaly más országokba költözött.)

A kriptovaluták nagyon népszerűek Oroszországban, a bank jelentése szerint az évi kriptodeviza-tranzakciók volumene körülbelül ötmilliárd dollár.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45970 45320 46090 +1,48% 45900 46000 3 387 434 700 HUF 2026-09-25 13:17:05
MOL 5180 5175 5260 -1,33% 5175 5180 741 998 210 HUF 2026-09-25 13:19:15
MTELEKOM 2550 2536 2558 +0,24% 2550 2552 205 262 976 HUF 2026-09-25 13:18:11
RICHTER 12550 12520 12690 -0,79% 12540 12560 578 516 160 HUF 2026-09-25 13:14:02
OPUS 277 275 284 -1,07% 278 278 5 868 769 HUF 2026-09-25 12:57:41
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG