3p
Az EKB mai megnyilatkozásai nyomán az európai részvénypiacon kedvező volt a hangulat, az amerikai börzék nehezebben találják az irányt. Két hatás feszül egymásnak, a rosszabb makrogazdasági kilátások és a jó vállalati eredmények. Itthon kissé emelkedett a BUX, de gyengült a forint.
(Fotó: 123rf.com)

Az EKB rekord alacsonyan hagyta a kamatait, igaz, nem is igen vártak tőle mást a piaci szereplők. Ez pedig várhatóan legalább őszig így is marad. A bizonytalanságot azonban minden ilyen bejelentés csökkenti, így a hír hiánya is viszonylag jó hír lehet.

Arról is beszéltek, hogy bár a kötvényvásárlásokat ez év elejével befejezték, a lejáró kötvényeket az EKB portfóliójában még pótolni fogják a piacról. Ez a becslések szerint 200 milliárd eurónyi újra befektetést jelenthet az idén.

A részvénypiacoknak persze jó a szuper alacsony kamat. Európában így a részvényárfolyamok inkább felfelé tartottak, a német mutató fél, a francia 0,7 százalékkal ment fel, a brit 0,3 százalékkal esett. Az amerikai indexek viszont nehezen találják az irányt.

A Mol megugrott

A Nasdaq technológiai mutató 0,3 százalékos pluszban van, de az S&P 500 és a Dow Jones hasonló mértékben esik. A befektetők félnek a világgazdaság, az amerikai gazdaság lassulásától, a hosszúra nyúló Trump-féle költségvetési válságtól. (A Hold Alapkezelő menedzserei is hasonló témákról beszéltek ma.) Ugyanakkor számos gyorsjelentés kedvező lett, ami felfelé vitte az árakat.

https://privatbankar.hu/befalap/kidurrant-a-mindenbuborek-mibol-lehet-itt-penzt-csinalni-324179

Itthon a BUX index 0,2 százalékkal emelkedett, ugyanennyivel ment fel az OTP is, 11 650-re. A Mol 0,7 százalékkal emelkedett 3280-ra, a Richter 0,6 százalékkal esett, a Telekom 0,4-el emelkedett. Az Estmedia ma a húsz százalékos limittel drágult.

További árfolyamok itt láthatók https://privatbankar.hu/arfolyamok/

Gyengébb a forint

Az euró/forint kilencven fillérrel ment fel, 318,70 az euró ára. A napokban 318 körül ingadozott az árfolyam, ehhez képest csekély a gyengülés.

A hétfői szünnap miatt egy nappal később tették közzé az amerikai olajkészlet-adatot, ami sokkal rosszabb lett a vártnál, megugrott a tárolókban levő olaj mennyisége. Az olaj ennek ellenére már emelkedni is képes, a WTI egy százalékos pluszban van.

Visszavont Bitcoin-kérelem

A német tíz éves államkötvények hozama a decemberi pánikhangulat óta nem látott alacsony szintre esett az EKB kommunikációja nyomán. A dollár pedig nagyot erősödött az euróhoz képest, ahogy egy magasabb kamatú devizához a tankönyvek szerint illik. Az euró/dollár ezzel 1,3 alá süllyedt.

A kriptodevizák alacsony szinten stagnálnak, a bitcoin 3550-3600 dollár között. Biztosan nem tett jót nekik, hogy a CBOE tőzsde (Chicago Board of Exchange) visszavonta a bitcoin-ETF kibocsátásra vonatkozó kérelmét a hatóságoknál. Van, aki ezt az amerikai államigazgatás kényszerű leállásával hozza összefüggésbe.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG