7p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Németországban és Magyarországon esik, másutt emelkedik a tőzsdeindex, miközben London és New York zárva. Több optimista adat érkezett, de a briteknél ismét nő a fertőzések száma, Németországban pedig az infláció. Megállni látszik a ródium száguldása, amely eddig az árupiacok titkos sztárja volt.

Mivel Amerikában és Londonban zárva tartanak ma a tőzsdék, eléggé csendes napnak ígérkezik a mai, de távolról sem eseménytelennek. Az európai parketteken a DAX 0,2 százalékos esését Párizs 0,1 és Milánó 0,4 százalékos emelkedése semlegesíti, így a Stoxx 600 nem változik.

Ázsiában részvénypiaci eséssel indult a hét, vélhetően azért, mert a kínai feldolgozóiparból gyenge adat érkezett, a növekedés lassul. Előzetes német inflációs adatokat tettek közzé, több tartományban évi 2,4-2,6 százalék volt a pénzromlás, ami 2018 óta nem fordult elő.

Itthon a BUX index 0,4 százalékkal süllyed, az OTP 1,2, a Mol 0,6 százalékos esése húzza le. A Richter 1,1 százalékkal emelkedik, a Telekom 0,4 százalékkal lett olcsóbb. A forint kissé gyengül, 348,20 az euró ára.

Árfolyam

Egy százalék körüli pluszban van az olaj az OPEC holnap kezdődő tanácskozása előtt. Eközben állítólag Iránnal is a végéhez közelednek a tárgyalások egy új atomalkuról. (Egy megegyezés az iráni export beindulása miatt leviheti az árat – hacsak nem árazta már be a piac.) A nemesfémek és a réz szerényen drágulnak.

Az OECD optimistább lett

Pozitív impulzust jelent, hogy az OECD emelte globális növekedési várakozásait, mivel kilátások az oltóanyagok terjedése révén javulnak. A vállalkozások folytathatják tevékenységüket, miközben az Egyesült Államok dollármilliárdokat pumpál a világ legnagyobb gazdaságába – írta a Reuters.

A világgazdaság ebben az évben 5,8, jövőre pedig 4,4 százalékkal fog növekedni a szervezet szerint. (Márciusban ez 5,6, illetve 4,0 százalék volt.)

Ünnepelnek az amerikaiak, London is zárva

Hosszú hétvégét tartanak ma az USA-ban, a fegyveres erőknél elhunyt hősök emléknapja (“memorial day”) miatt nincs kereskedés a részvénytőzsdéken. Az amerikai munkaszüneti napok rendszerint az egész világ tőkepiacain csökkentik a forgalmat és az árfolyam-mozgásokat, ez ma is érezhető.

Ráadásul London is zárva, bankszünnap (“bank holiday”) miatt. Rövidített, félnapos kereskedés van azonban néhány amerikai részpiacon, mint a Comex és a New York Mercantile Exchange árupiacán.

Bemutatták a hatalmas Biden-tervet

Joe Biden 6000 milliárd dolláros költségvetési terve erősen felpörgetheti a belföldi fogyasztást, de az adóemelések hátrányosan érinthetik a vállalatokat és a gazdag amerikaiakat – írja az Equilor Befektetési Zrt.

A belengetett csomag tartalma alapvetően nem okozott meglepetést, hatalmas infrastruktúra és klímavédelmi beruházások, jelentős egészségügyi kiadások és a szegényeket támogató programok találhatóak benne többek között. Donald Trump utolsó költségvetési javaslata még a pandémia kirobbanása előtt 4800 milliárd dolláros volt.

Van két jó és egy rossz hírük

Két jó és egy rossz hírt tartalmaz az Erste Befektetési Zrt. mai hírlevele.

  1. A Lloyds Bank üzleti hangulatindexe öt éves csúcsra ugrott a járványügyi korlátozások feloldásának hatására. A feldolgozóipar a legoptimistább, de az építőiparban, a kiskereskedelemben és a szolgáltatószektorban is javult a hangulat.
  2. Az Európai Bizottság hangulatindexe 2018 eleje óta a legmagasabb értékre ugrott, felülmúlva a konszenzust is. Ez is elsősorban a járványügyi korlátozások feloldásának köszönhető.
  3. Az Egyesült Királyságban feltételezhetően az indiai mutáns megjelenése miatt megtört az eddigi kedvező tendencia, és az új megbetegedések száma ismét emelkedni kezdett.

OTP-meccs egy majálison (E. J.)
OTP-meccs egy majálison (E. J.)

Kilőtt az OTP-célár, de levitték a Telekomét

Jelentősen emelte az OTP-részvényre vonatkozó célárát a Wood, 11 623 forintról 18 118 forintra – írja a KBC Equitas. A korábbi tartási ajánlást is vételre módosította.

Jelenleg az OTP-re vonatkozó célárak átlaga a Bloomberg konszenzusa alapján 16 365 forint, ami öt százalékkal magasabb a jelenlegi árfolyamnál.

A Goldman Sachs viszont a korábbi 456 forintról 432 forintra vitte le a Magyar Telekomra vonatkozó célárát, ami a jelenlegi árfolyamhoz viszonyítva 6,6 százalékos felértékelődési potenciált jelentene. Az ajánlás továbbra is tartás.

Megvannak a Telekom-aukció részletei

A Magyar Telekom a 2020-as eredményéből kevesebb osztalékot fizetett, de sajátrészvény-visszavásárlási programot indított. Ehhez egy aukciót hirdettek meg, ennek részleteit tették most közzé.

A június 10-i aukció maximális keretösszege 10,2 milliárd forint. Az ajánlatgyűjtési szakasz 10.00-től 12.30-ig, az ügyletkötési szakasz 12.30-tól 16.00-ig tart. A maximális árfolyam nem haladhatja meg a 2020-as mérlegben szereplő, egy részvényre jutó saját tőke értékét, ami részvényenként 594 forint. A részvény ma 405 forint (az osztalékszelvény nemrég esett ki az árból, az 15 forint volt).

Hitelboom-ot vár a Duna House

A Duna House Group első negyedéves “tisztított core EBITDA-ja 471 millió forintot tett ki, 27 százalékkal meghaladva 2020. első negyedévét” – írja a cég. A konszolidált EBITDA 18 százalékkal nőtt. Konszolidált adózott eredménye pedig kilenc százalékkal növekedve 289 millió forintra emelkedett. Deviza-árfolyamveszteség és a fizetett kötvénykamatok miatt a pénzügyi eredmény közel 90 millió forinttal csökkent.

A növekedés motorja az ingatlanközvetítő tevékenység volt, amelynek jutalékvolumene Magyarországon 30, Lengyelországban 60 százalékkal bővült. Magyarországon a lakóingatlan-piac tíz éve nem látott szinteken kezdte az évet. Ez részben az állami családtámogatási programoknak, részben a COVID-19 miatt átalakuló keresletnek köszönhető.

Magyarországon a hiteligénylések elhúzódtak, de jelentősen meghaladták a 2020-as szinteket, így a következő negyedévben volumennövekedés várható – írta a cég közleménye.

Hétvégén is süllyedtek a kriptodevizák

A kriptodevizák a hétvégén is estek, a bitcoinnál 33 700, az ethernél 2200 dollár körül volt az alja. Ma emelkedés látható, 36 ezer, illetve 2500 dollárra. Hosszabb táv átlagában egyébként heti szezonalitás is tapasztalható, a vasárnap reggel a legrosszabb, a hétfő a legjobb nap szokott lenni.

Van egy mondás, miszerint mindenkinek olyan áron lesz bitcoin, amilyenen megérdemli írja az Alapblog. A 2021-es vevők egyelőre nagy eséllyel éppen buknak, akár 50 százalékot is. Aki azonban bármikor máskor vett, akár a 2017 végi buborék legtetején is, az bizony jócskán nyerőben van. A hosszú távú befektető nagy előnyben volt a rövid távon kereskedőkkel szemben az elmúlt 11 évben.

Lesz-e újabb ródium-rodeó?

A ródium egy kevéssé ismert és nagyon ritka nemesfém, valamint rendkívül drága, egyetlen uncia több mint 25 ezer dollár. Viszont a palládiumhoz és a platinához hasonlóan a robbanómotorok katalizátoraiban fontos szerepe van.

Fizikai ródiumra szóló tőzsdén kereskedett termék (DB Physical Rhodium, XRH0) (Tradingview.com)
Fizikai ródiumra szóló tőzsdén kereskedett termék (DB Physical Rhodium, XRH0) (Tradingview.com)

A járműipar kereslete és a rendkívül szűk kínálat az utóbbi években sokszorosára hajtotta az árat, de az utóbbi időben a trendben törés látszik. Amint a grafikonon látható, az egyetlen, fizikai ródiumot vásároló tőzsdén kereskedett termék, a Deutsche Bank-féle “DB Physical Rhodium” (XRH0) pár nap alatt mintegy húsz százalékot esett. Azután két nap alatt ledolgozta az esés felét.

A másik alternatíva egy esetleges további ródium-emelkedés kihasználására, ha bányászati vállalatok részvényeit vásároljuk. Ezeknek azonban csak az árbevételük kisebb részét adja a ródium, amely mindig más, a platina-csoportba tartozó nemesfémekkel együtt fordul elő.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45960 45710 46640 -0,13% 45950 45960 4 952 115 680 HUF 2026-07-24 16:13:01
MOL 4466 4416 4468 +0,40% 4462 4466 2 202 892 584 HUF 2026-07-24 16:12:31
MTELEKOM 2634 2610 2674 +0,77% 2634 2640 444 255 862 HUF 2026-07-24 16:12:59
RICHTER 11650 11630 11820 0,00% 11640 11650 930 544 030 HUF 2026-07-24 16:13:14
OPUS 367 358 367 +2,23% 363 367 11 349 376 HUF 2026-07-24 16:10:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:00
Szerény elmozdulással, felemás irányban indult a kereskedés a New York-i tőzsdén pénteken. Míg az európai piacok határozott emelkedést mutattak, a nyersolaj ára számottevően csökkent, az európai gázár pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Kiadták a végső számokat – ezért pattanhat fel a földbe döngölt IBM
Czwick Dávid | 2026. július 24. 15:10
Kevesen számítottak erre az újabb fordulatra az amerikai tech óriásnál. A cég rászolgált ugyan némi dorgálásra, de továbbra is úgy látszik: hiába a némileg visszaeső bevételek és a vártnál valamivel rosszabb egy részvényre eső profit, a sűrű, sötét fellegeket hamar kisöpörheti a nagy múltú IT-vállalat. 
Részvény / Deviza / Áru Péntek délutáni fordulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:49
Kicsit alacsonyabb forgalom mellett széttartanak a blue chipek.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált a Telekom a tőzsdén, emelkedett az OTP is
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:59
A csütörtöki visszaesés után 2,22 százalékkal emelkedett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
Részvény / Deviza / Áru Nem ez volt Elon Musk napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 06:23
Mindhárom irányadó New York-i tőzsdeindex gyengült, a Tesla pedig különösen nagyot zuhant csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Trump gátlástalanul becsomagolta, majd egy kövér árcédulával piacra is dobja hatalmi játszmáit
Czwick Dávid | 2026. július 23. 19:46
Donald Trump amerikai elnök még a másodperc törtrészét is méregdrágán méri. Saját médiavállalata ugyanis kitalálta, hogyan lehetne még több pénzt kisajtolni a regnáló elnök kedvencévé vált közösségi oldalból. Ezt a felületet eleve a kényszer szülte, miután sorozatos, kétes megnyilvánulásai után annak idején Trumpot és fiókját korlátozták az X-en, vagyis az akkori Twitteren. A mostani „fejlesztés” viszont nem egyszerűen egy új termék, hanem egy eddig példátlan lépés egy végtelenül aggasztó irányba, mely a klasszikus tőzsdei működést és a kisbefektetők profitábilitását is zárójelbe teheti, a morális vetületről nem is beszélve.
Részvény / Deviza / Áru Nem tett csodát a forint, ennyit ér az euró csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:24
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A dráguló olaj mentette meg a Mol napját
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:51
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 589,38 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel 144 176,03 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG