1p
Hamar kifutott a hajnali lendület a piacokon. A görög megállapodás hírét eleve passzívan fogadták a tőzsdék, azonban az euró és a forint is ralizott kora reggel. Mostanra mindennek vége szakadt. Az olaj ára viszont tartja magát. A piac nyugtázta a görög híreket és ismét pesszimista. Az amerikai kiskerhírek kerülhetnek a fókuszba. (A cikk frissül.)

17:10

Mínuszban zárt a budapesti tőzsde. A BUX 0,8 százalékkal gyengült, 19192 pontra, a vezető részvények a Richter kivételével veszítettek az értékükből. Az OTP 0,7 százalékkal gyengült, 3975 forintra, a Mol 1,7 százalékkal, 19010 forintra, a Magyar Telekom 1 százalékkal, 574 forintra, a Richter részvények pedig 0,5 százalékkal drágultak, 38170 forinton fejezve be a kereskedést.

A forint piaca továbbra is ingatag, az eurót késő délután is a 286 - 288 forint közötti sávban jegyezték.

16:40

Úgy tűnik, hogy az amerikai befektetők rövid tétovázás után megtalálták maguknak az energiaárakat és újabb lendületet adtak a kőolajnak, ezzel együtt az energetikai cégek részvényeinek. A Wall Street a tegnapi záróértéke körül ingadozik, plusz-mínusz 0,5 százalékos sávban. Az amerikai WTI kőolaj ismét 105 dollár fölé került.

A forint lassan, de folyamatosan gyengül, az eurót 288 forint körül jegyzik.

15:30

Kisebb emelkedéssel nyitott a New York-i tőzsde, a vezető indexek 0,3 százalék körüli pluszt mutatnak a kereskedés elején. Az amerikai piacok tegnap zárva voltak, így kimaradtak az általános emelkedésből, ehhez képest elenyésző a nyitásbeli plusz. Az S&P500-as index legrosszabbul teljesítő részvénye a nyitásban a Wal-Mart, amely csaknem 4 százalékkal esett, miután javuló eladási számokat, viszont csökkenő profitot közölt az előző negyedévről. A másik kiskereskedelmi óriáslánc, a Home Depot eredményei viszont felülmúlták a várakozásokat.

Az EUR/USD 1,3240 körül maradt. Nem változott érdemben az európai tőzsdék helyzete sem, ahogy nem volt változás a forint piacán sem.

A görög mentőcsomagról sorra jönnek ki az elemzői és politikusi vélemények, amelyek csaknem mind egy irányba mutatnak: mindenki üdvözli a fejleményeket, ugyanakkor kétségeket fogalmaznak meg a jövőt illetően és az eddiginél szigorúbb gazdaságpolitikát sürgetnek Görögországban.

14:15

A görög megállapodás hajnali bejelentése azonnali hatással volt az euró árfolyamára, az EUR/USD nagyot ugorva megközelítette az 1,33-at, azonban a forduló közeléből hirtelen lefordult az árfolyam és az 1,32-es szint alá került, majd innen folyamatosan gyengült tovább, amíg mostanra az 1,32 felé közelít.

A forint piacán is éles reakció volt az euró ugrásával és gyengülésével párhuzamosan. A eurót kora reggel jegyezték 286,40 forinton, azonban erről a szintről hamar visszakerült a jegyzés 287 forint fölé, aztán elkezdett csúszkálni a napok óta megszokott 287-288-as sávban. Segítette a forintot, hogy jól sikerült a diszkont kincstárjegy-aukció, csökkentek a hozamok.

 

Sokkal borúsabb volt a reakció a részvénypiacokon. Az ázsiai tőzsdék nagyon lassú emelkedéssel, majd inkább stagnálással nyugtázták, hogy megszületett a megegyezés a harmadik görög mentőcsomagról. Az európai részvénypiacok gyengüléssel nyitottak és mostanra is maradt a 0,5 százalék körüli veszteség a tőzsdéken. Az amerikai határidős indexek is alig mozdulnak, bár az amerikai piac tegnap zárva volt ünnep miatt.

A BUX teljesen együtt mozog az európai hangulattal, a vezető részvények nem mozdultak nagyot és nincsen határozott irány sem, a forgalom is alacsony. Megállt a Magyar Telekom szárnyalása, ami szintén a bizonytalanságot jelzi. A Magyar Telekom nagy mozgásait elsősorban az okozhatta az elmúlt napokban, hogy a befektetők főleg osztalékpapírnak tartják, így ha csökkennek az állampapír-hozamok, vagy a piac arra számít, hogy csökkenni fognak, akkor hagyományosan elkezdik venni a biztos osztalékot fizető távközlési részvény. A Magyar Telekom az elmúlt napokban 7 havi csúcsra emelkedett.

 

Egyelőre megállt az emelkedés a nyersanyag-piacokon, bár a kőolaj ára tartja 8 – 9 havi csúcsát, továbbra is főleg a geopolitikai feszültségek miatt. Az amerikai WTI könnyűolaj 105 dollár környékén maradt, míg az északi-tengeri Brent olajat 120 dollár környékén jegyzik. Az olajpiac egyelőre várja a legújabb híreket az iráni aggodalmakkal kapcsolatban. Tegnapi értékelések szerint az iráni fenyegetőzésnek nincs durva piaci hatása, az európai olajpiacot nem rengeti meg a szállítások kiesése, ráadásul a perzsa állam valószínű ismét hajlandó lehet együttműködni a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel.

A piaci fókuszba az amerikai kiskereskedelem kerülhet, ugyanis a piac két legnagyobb szereplője is közzétette a gyorsjelentését. A Home Depot a vártnál sokkal jobb, a Wal-Mart pedig a vártnál rosszabb gyorsjelentést közölt a tavalyi utolsó negyedévről. A magyar piac ugyan egyelőre együtt megy a nemzetközi hangulattal, de terhelheti a forintot, az állampapír-piacot és a tőzsdénket is, hogy egyre több jel utal az EU-IMF tárgyalások csúszására és az is, hogy felröppent a jövő évi kohéziós uniós támogatások leállítása. Erről várhatóan a következő napokban konkrét döntés születik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46920 46700 46970 +0,45% 0 0 10 397 770 940 HUF 2026-07-03 17:08:42
MOL 3910 3820 3918 +2,89% 0 0 2 808 960 828 HUF 2026-07-03 17:05:23
MTELEKOM 2670 2650 2694 +0,38% 0 0 438 635 596 HUF 2026-07-03 17:05:01
RICHTER 12190 12060 12220 +0,66% 0 0 791 966 800 HUF 2026-07-03 17:10:36
OPUS 366 355 366 +0,27% 0 0 16 492 829 HUF 2026-07-03 17:05:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szilvásat játszottak a forinttal – ennyit ér
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 11:47
Nem akármilyen fordulatot vett a kereskedés a pénteki nap végén.
Részvény / Deviza / Áru Megint történelmi csúcsra pörgött a pesti tőzsde és az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1330,64 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel 143 072,29 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Most érdemes szaladni a váltókhoz, ha külföldre megy nyaralni
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:41
Enyhe erősödést ért el pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Elismerést érdemel a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,28 pontos nyitás után kissé emelkedett péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Európa felforr, de vannak, akik egy rakás pénzt keresnek ezen
Czwick Dávid | 2026. július 3. 10:34
Izzasztó, sőt inkább elviselhetetlen, embert próbáló hőkupola alatt szenvedett Európa az elmúlt napokban. Lényegében tehetetlenül nézi a lakosság, hogy érkezik-e az újabb, ehhez hasonló extrém periódus. Van azonban egy nemzetközi kör, amelyik nem pusztán passzívan szemléli a folyamatokat, hanem sok pénzt keres a forró európai hőhullámokon, jól irányzott, stratégiai ágazatok képviselőinek értékpapírjaiba forgatva a tőkéjét.  
Részvény / Deviza / Áru Nem tartanak ivószünetet az európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:28
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,3 százalékos pluszban nyitott. Nyugat-Európa is emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Örülni fog, ha meglátja a forint pénteki kezdését: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:35
Minimálisan drágult a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Hetek óta nem látott formát mutat az arany
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 06:58
Vegyesen zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. Az árzsiai börzék is felemásan teljesítenek, enyhén emelkednek az olajárak. Az arany hetek óta nem látott bombaformában.
Részvény / Deviza / Áru Felcsillanhat a szeme – ezt mutatta csütörtökön a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Mennybe ment a Mol csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:13
  A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG