1p
A német csapat győz, a részvénye pedig meglepő módon lefelé csorog. Pedig még egy magyar brókercég is vételre ajánlja. Mi lehet ennek az oka, hogy nézett ki az áralakulás hosszú távon és mennyire jó üzlet focirészvényt venni?

Miután a Borussia Dortmund a héten kedd este nagy dráma után hosszabbításban győzött a Málaga ellen 3:2-re, és így elődöntős lett a Bajnokok Ligájában, a klub részvényét ez meglepően hidegen hagyta. Sőt, a német fociklubok közül egyedüliként tőzsdén levő csapat részvénye, bár kedden délután felment, szerdán nagyrészt inkább lefelé csorgott, 3,28 euróról 3,21 euróra. (Változtatható időtávú grafikonok a német Finanzen.net, esetleg a Bloomberg oldalán.)

Tizenöt évig kellett várnia

Pedig a csapat 15 év után először jutott be az elődöntőbe – írja a Wall Street Journal Deutschland. A meccs közben kereskedni is lehetett a papírokkal, és voltak olyan pillanatok, amikor a csapat szénája eléggé rosszul állt a továbbjutás szempontjából. Akkor 12 százalékkal is alacsonyabban volt az árfolyam, mint a végén, amikor szó szerint az utolsó percben rúgott gólt. De a részvény azóta sem remekel, sőt, pénteken délelőtt 3,18 euróig süllyedt a papír, igaz, délután megint 3,26 euróra emelkedett.

Úgy látszik, a tőzsdei szereplők sokkal józanabbul ítélik meg a csapat helyzetét, mint a szurkolók, és elválasztják a sportsikert a pénzügyitől – írják. Pedig a kluboknál mindig sok szurkoló van, akik lelkesedésből, érzelmektől fűtve cselekszenek. A lap idéz egy részvénypiaci szakértőt, Roger Peeterst, aki szerint a Dortmund tulajdonosi struktúrája egészségesebb más klubokénál, nincsenek benne olyan, a klubtól távol álló stratégiai befektetők, mint Angliában több helyen.

Tízmillió euró ütheti a markukat

A szakértő azzal magyarázza, hogy a részvény nem emelkedett, hogy a befektetők már a Málaga elleni első, 0:0-ás idegenbeni mérkőzés után is a továbbjutásra számítottak. Így az izgalmak ellenére végső soron nem érte őket meglepetés. Márpedig az árfolyamokat szerinte elsősorban a várakozásokhoz képest bekövetkező eltérések mozgatják.

Az egyetlen német tőzsdei focirészvényt 2000-ben 11 eurós áron vezették be a parkettre, de onnét négy évvel ezelőtti, 0,82 eurós mélypontjáig szinte folyamatosan zuhant. Az utóbbi időben azonban már szépen teljesít, hiszen tavaly júniusban még csak 2,1 euróba került.Azóta majdnem folyamatosan kapaszkodott felfelé, azzal párhozamosan, ahogy a klub is előbbre jutott a Bajnokok Ligájában.

Közben ősszel szerény, de nem jelentéktelen, papíronként hat centes osztalékot is kifizetett. A részvény 2010 ősze óta nem volt olyan magasan, mint az utóbbi pár hétben. Roger Peeters szerint az elődöntőbe jutás következtében a kub mintegy tízmillió eurós többletbevételhez juthat.

A Buda-Cash is ajánlja

Április 10-én a Buda-Cash Brókerház vételi ajánlást fogalmazott meg a csapat részvényeire, aznap 3,20-3,30 euró között ingadozott a részvény. A stop loss-szintet 3,1 euróra javasolta beállítani. A társaság egymondatos indoklása szerint a „Málaga elleni győztes meccs után is jó beszállási pont lehet a csapat részvényeibe, amelyek 2011 decembere óta emelkednek, közelítve a 3,5 euró feletti csúcshoz”.

A 22 európai futballklub részvényét tömörítő Dow Jones EuroStoxx Futball index nem túl rózsás képet fest a részvények teljesítményéről, az utóbbi majdnem másfél évben lényegében csak stagnált. Sőt tavaly novemberben 77,33 ponttal évtizedes mélypontra süllyedt. Úgy tűnik, hogy a futball – legalábbis a kisrészvényeseknek és hosszabb távon – nem igazán üzlet, aminek okait egy évvel ezelőtti cikkünkben boncolgattuk.

A szezonalitás is kérdéses

Logikusnak tűnne az a feltételezés is, hogy nyáron, szezonon, bajnokságokon kívül kevesebb figyelmet kapnak a focirészvények, a szurkolók nem a meccs közben söröznek és tippelnek az eredményre vagy tőzsdéznek a szünetben. Így kevésbé ragadtatják el magukat hirtelen felindulásból elkövetett részvényvásárlásra, nem verik fel az árakat. De ez sem biztos, hogy igaz, 2011-ben például a Dow Jones EuroStoxx Futball szinte egész évben folyamatosan esett, és az év végén sokkal alacsonyabb volt az értéke, mint nyáron.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG