6p

A kora délutáni kamatdöntés előtt nem mozog a forint, a részvénypiacok is visszafogottak a várható amerikai gyorsjelentések és bejelentések előtt. Egyre többen kételkednek az év végi Mikulás-raliban, pedig nincs messze történelmi rekordjától az S&P 500 index. Súlyos hiba volt másfél éve lakást venni Magyarországon.

Az európai tőzsdéken nincs határozott irány, a tegnap alulteljesítő német DAX index ma kissé emelkedik, a francia és brit kollégái viszont esnek. Így az EuroStoxx 50 index alig mozdul. Kivételesen kedden teszik közzé a Fed legutóbbi ülésének aktáit, amiből a kamatpályára próbálnak majd következtetni a befektetők.

Fontos gyorsjelentések jönnek, és az OpenAI élén történő vezetőváltás foglalkoztatja a piacot. Ennek nyomán a Microsoft volt tegnap a húzópapír, amely a távozó menedzsereket átveszi. Az USA-ban csonka hét lesz, így alacsony forgalom, mérsékelt aktivitás várható a tőkepiacokon (csütörtökön hálaadás, pénteken a fekete hétfő következik).

A BUX index 0,1 százalékkal esik, főleg a Mol 1,0 százalékos esése húzza vissza. Az OTP 0,1, a Richter 0,3 százalékkal megy fel. Tegnap elérte a 380 forintot az euró, ma is ekörül ingadozik, ami nem jelent lényeges változást. A hollandiai földgáz másfél százalékkal esik, az olaj alig változik.

Döntenek a magyar kamatról

Ma, kedden tartja kamatdöntő ülését az MNB, ahol az elemzők várakozásai alapján az alapkamat 75 bázispontos (0,75 százalékpontos) vágásáról dönthetnek. Az esemény kisebb-nagyobb meglepetések esetén megmozgathatja az EURHUF árfolyamát.

Árfolyam

Sajtóhírek szerint az Európai Bizottság ma dönthet RRF pénzekről több ország kapcsán is, így a “magyar RRF hitelkérelem és a RePowerEU” forrásainak sorsa is eldőlhet – írta az Erste Befektetési Zrt.

Emellett a magyar jegybank kamatdöntése lesz ma a fókuszban: borítékolható a 75 pontos vágás, ugyanakkor a kommunikáció érdekes lehet majd tették hozzá.

Lesz-e idén év végi rali?

A Mikulás-ralinak is nevezett, gyakran – de nem minden évben – megfigyelhető év végi árfolyamemelkedés eddig jól alakult, az indexek emelkedtek mostanában. A nyersanyagok ára pedig csökkent, a tőke a részvényekbe és a kötvényekbe áramlik az esetleges Mikulás-ralit várva – írja az Investing.com elemzője.

Az S&P 500 részvényindex és az árucikkek árának hányadosa a csökkenő trendvonal fölé kitört, ami a részvények felé történő pozitív elmozdulást jelzi.

Nem sok hiányzik a rekordhoz

Ez nagyon pozitív jel a részvények számára, amelyek új csúcsokat is elérhetnek. Az S&P 500 index legutóbb 2022. január 3-án ért el új történelmi rekordot 4800 körül, és lassan közeledik ehhez. Még mintegy hat százalékra van tőle, de már csak két százalékra az idei csúcstól. (A múlt héten a BUX index majdnem történelmi rekordot döntött – a szerk.)

Az S&P 500 részvényindex. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az S&P 500 részvényindex. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Fontos jelentések érkeznek

A legjobban teljesítő nagy amerikai részvény továbbra is az Nvidia chipgyártó, amely 240 százalékot nyert az év eleje óta. Több amerikai cég jelentésére figyelhetnek ma a befektetők a KBC Equitas szerint, még a piacnyitás előtt teszi közzé friss számait a Lowe’s, a Best Buy és az Analog Devices. Zárás után pedig elsősorban épp az Nvidia eredményére fókuszálhatnak a befektetők.

A várakozások szerint hatalmas mértékű profitnövekedést érhetett el a bázishoz képest a cég. Méretét tekintve a piac számára is fontos üzeneteket tartalmazhat majd a jelentés.

Már vannak, akik kételkednek a Mikulásban

A befektetők egy része már kételkedik abban, hogy év végi “Mikulásrali” következik – írja a Handelsblatt Dax-Sentiment felmérése. Egyes befektetők nem akarnak lemaradni az emelkedő szakaszban még időben történő kiugrásról. Mind a DAX indexre vonatkozó várakozás, mind a befektetők befektetési hajlandósága mérséklődött.

Az AnimusX elemzőcég szerint pedig a befektetők készpénzaránya is két százalékponttal, 19 százalékra emelkedett az eddigi rali ellenére. Főleg a csökkenő kötvényárfolyamoknak tudják be, hogy négy hét alatt kilenc százalékkal katapultált felfelé a DAX index.

Pocsék befektetés volt a lakás

Ingatlanban tartani a pénzt az elmúlt másfél évben pocsék befektetés volt, pláne a kockázatmentes PMÁP-hoz képest – írja Balásy Zsolt a Holdblogon.

  • Ha valaki 2022. nyarán vett egy budapesti használt panellakást 50 millió forintért, az most 47 millió forintot ér.
  • Ha akkor PMÁP-ot vett, az most 61 millió forintot ér. Ha várt volna másfél évet a vásárlással, most 30 százalékkal nagyobb lakást vehetne.

Az idei tranzakciószám várhatóan a 2014-es alatt lesz Magyarországon. Ebből a helyzetből hosszabb lakáspiaci pangás, vagy gyors áresés hozhat kiutat – írja a szerző.

A SEC bekeményített

Miközben a piac azt várja, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) végre engedélyezi a Bitcoin ETF-eket, az alapvetően kriptóellenes szervezet más fronton bekeményített. Pert indított a Kraken kriptotőzsdét üzemeltető Payward Inc. ellen, amelyben során állítja, hogy a Kraken 2013 óta online kereskedési platformot üzemeltetett. Ahol az ügyfelek kriptoeszközöket vásárolhattak és adhattak el. Számos ilyen eszköz azonban az amerikai értékpapír-törvények szerinti befektetési szerződésen alapult.

Eszerint a Kraken brókerként, értékpapír-kereskedőként, tőzsdeként és elszámolóházként is működött anélkül, hogy a SEC-nél regisztrált volna.

Időnként több mint 33 milliárd dollár értékű ügyféleszközt tartott, és azokat összekeverte saját eszközeivel, ami jelentős kockázatot jelent. (Más forrásokból tudni lehet, hogy a SEC ugyanakkor soha senkinek nem adott ki ilyen engedélyeket a kriptós szektorban. Sokak szerint lényegében a kriptotőzsdék, a szektor ellehetetlenítésével próbálkozik – a szerk.)

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Emberkereskedők vagy romantikázók pénzét fagyasztották be?

Egyes források szerint romantikus érzelmek színlelésével elkövetett csalások végrehajtói, mások szerint emberkereskedők állnak egy 225 millió dollárnyi vagyontömeg mögött, amelyet a Tether cég befagyasztott. A legnagyobb dollárhoz kötött kirptóérmében, a tetherben (USDT) levő összeg az amerikai igazságügy-minisztérium közbenjárásra került zár alá.

Állítólag ez a legnagyobb ilyen vagyon, amit valaha is hasonló módon zároltak. De kisebb összegek erejéig a Tether már korlábban is többször eleget tett bűnüldöző vagy igazságszolgáltatási szervezetek hasonló kéréseinek.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28690 28550 28690 +0,56% 0 0 10 619 202 170 HUF 2025-07-18 17:10:16
MOL 3050 3004 3050 +0,99% 0 0 2 297 071 352 HUF 2025-07-18 17:10:23
MTELEKOM 1772 1764 1786 -0,11% 0 0 381 103 036 HUF 2025-07-18 17:14:51
RICHTER 10200 10130 10210 +0,69% 0 0 1 662 365 660 HUF 2025-07-18 17:10:39
OPUS 592 585 596 -0,34% 0 0 83 614 478 HUF 2025-07-18 17:06:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vészesen közel került a forint egy lélektani határhoz
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:46
Közel volt a 400.
Részvény / Deviza / Áru Megint durroghatnak a pezsgők a pesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:16
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 607,69 pontos, 0,6 százalékos emelkedéssel 101 262,87 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 16:31
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,13 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,20 százalék pluszt, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,35 százalék erősödést jelzett.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre jó napja van a pesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 15:11
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Új megatrend lehet az európai részvények felülteljesítése?
Richter Péter | 2025. július 18. 14:16
Donald Trump tavaly novemberi újraválasztása óta a német részvények felülteljesítették amerikai társaikat és idén már hasonló trend figyelhető meg az egész európai részvénypiac szempontjából is. Ez azért is érdekes, mert a megelőző években éppen ellenkező trendet figyelhettünk meg. A cikk a VIG Alapkezelő blogján jelent meg.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindennapi dolgok történnek a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:45
A BUX értékét csaknem teljes egészében meghatározó valamennyi blue chip árfolyama emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Főhet a feje, ha ilyen részvénye van (frissítve)
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 09:50
A Magyar Nemzeti Bank a mai naptól felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését. A felfüggesztés a Pensum Group rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettségeinek maradéktalan teljesítéséig marad érvényben.
Részvény / Deviza / Áru Most megláthatjuk, kik a parkett ördögei
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 09:27
Emelkedéssel nyitottak az európai tőzsdék, így a magyar is. Az olaj is drágult, az arany viszont olcsóbbodott.
Részvény / Deviza / Áru Tuti, hogy elrohan egy pénzváltóba, ha meglátja, mennyiért vehet eurót
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:37
Bár az éjjel egy picit gyengült a forint, így is 399-on cserél gazdát az uniós pénzzel szemben a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Megadták péntekre az alaphangulatot New York-ban
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 06:07
A vezető részvényindexek kivétel nélkül erősödtek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG