5p

A csütörtöki emelkedés ugyan megakadt a tőzsdéken, de az esés mérsékelt, és Kína hosszú szünet után jól indított. A forint megint gyengécske, vélhetően a rekord inflációs adat és a lengyel helyzet miatt. Visszábbvett egy elnök a szélsőbalos retorikából, egyből hat-hét százalékkal ment fel a részvénypiaca.

Enyhe süllyedés a jellemző délelőtt az európai tőzsdéken, a német és francia indexek 0,2-0,3 százalékkal mennek le, London picit javít. Az USA-ban csütörtök este szép emelkedéssel végződött a nap, reggel pedig egy hét után kinyitottak a kínai piacok, 1,3 százalékkal feljebb zárt a Shanghai Composite index. Az amerikai határidős indexek ma stagnálás-szerű állapotban vannak egy fontos adatra várva.

Itthon a BUX index a tegnapi csúcsdöntés után szintén stagnál, az OTP 0,1, a Mol 0,2 százalékos gyengülése és a Richter fél százalékos emelkedése mellett. Pár ezrelékkel kevesebbet ér a 4iG és a Telekom is. A Pannergy közel nyolc százalékkal száguld, jelentős forgalmat bonyolítanak belőle.

Árfolyam

Magas infláció, gyenge forint?

A forint gyengült, valószínűleg nem függetlenül attól, hogy a hazai infláció sok éves rekordot ért el. Az euró 359,50, 1,2 forinttal áll magasabban, mint tegnap késő este. Lásd kapcsolódó cikkünket:

De szerepe lehetett a forintgyengülésben annak is, hogy a lengyel és az EU-s politikusok között feszült helyzet alakult ki az ország alkotmánya, jogszabályai körül, és felsejlett a “Polexit” réme is.

Mi van az amerikai készletekkel?

Az olaj erősödése kis szünet után folytatódik, másfél százalékos pluszban van, a WTI 79,5, a Brent 83,20. Állítólag azért, mert kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma valóban fontolgatja -e az ország stratégiai tartalékainak felszabadítását. Egy két nappal korábbi hír vagy pletyka erről még áresést okozott.

A kriptodeviza-piacon folytatódik az emelkedés, a bitcoin már 36 ezer, az ether 3700 dollár közelében jár.

Jön a fontos amerikai munkaerőpiaci adat

Ma kiemelt figyelem övezi a délután esedékes havi amerikai foglalkoztatási jelentést, amely várhatóan fellendülést mutat a munkaerőpiacon. Ha ez bekövetkezik, az lehetővé teszi, hogy a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve lassítsa kötvényvásárlási programját.

A várakozások szerint a gazdaságban 500 ezer új munkahely keletkezett szeptemberben, ami ugrásszerű javulás lenne az augusztusban létrejött 235 ezerhez képest.

A harmadik csapás a német gazdaságban

A német export volumene augusztusban 15 hónap után először esett, mégpedig 1,2 százalékkal, miközben 0,5 százalékos növekedést vártak a közgazdászok. Európa legnagyobb gazdasága, a kontinens növekedésének fő hajtóereje ennyire megérezte a globális ellátási lánc problémáinak hatását – írja az Investing.com.

Németország (Pixabay.com)
Németország (Pixabay.com)

Ez ráadásul a harmadik kiábrándító adat augusztusról, ugyanis a napokban közzétett feldolgozóipari megrendelésállomány és az ipari termelés is jelentős visszaesést mutatott.

Nagyot esett a Tui

A Tui részvénye 13 százalékkal zuhant, miután a német utazásiiroda-csoport több mint egymilliárd eurós tőkeemelésre vonatkozó terveket jelentett be. Azzal a céllal, hogy a tőkeinjekció elősegítse a járvány idején felvett, jelentős összegű, államilag garantált kölcsönök törlesztését.

Visszavett az elnök, száguld a limai tőzsde

Pedro Castillo, a június végén beiktatott erősen baloldali perui elnök szerda este alaposan átalakította kormányát, hét tagot cserélt ki. Miniszterelnöke, a még saját pártja körében sem maradéktalanul népszerű Guido Bellido pedig lemondott. Az elnök hangsúlyozta, hogy a kormányozhatóságot tartja szem előtt – nem csoda, mert a törvényhozásban (kongresszusban) nincs többsége, így erős ellenszélben próbál irányítani.

Peru-diszkont? A réz (narancs színnel) és két bányavállalat, a Southern Copper és a Freeport McMorRan árfolyama egy évre (Tradingview.com)
Peru-diszkont? A réz (narancs színnel) és két bányavállalat, a Southern Copper és a Freeport McMorRan árfolyama egy évre (Tradingview.com)

A piacok jól fogadták a hírt, a perui új sol emelkedett, az iShares MSCI Peru ETF (EPU) pedig 5,7 százalékkal ugrott meg. Igaz, ebben a réz drágulásának is szerepe lehetett. Amely nemcsak az ország egyik legfontosabb exportcikke, hanem a Limai Értéktőzsdén nagy súlyt képviselő mexikói-perui Southern Copper árfolyamát is erősen befolyásolja (SCCO, +3,8 százalék).

Közeleg az AutoWallis-kibocsátás

A fő tulajdonos Wallis Asset Management Zrt. vállalta, hogy nem csökkenti részvényei számát az AutoWallis által tervezett nyilvános részvénykibocsátást követő egy éven belül (lock up). Valamint tervezi, hogy a kibocsátás során maga is jegyez új részvényeket – közölte a cégcsoport.

Az AutoWallis szeptemberben jelentette be, hogy további növekedési terveinek finanszírozásához legalább 6-8 milliárd forintos nyilvános intézményi és lakossági forrásbevonást tervez idén. A szükséges előkészítő lépéseket már megtette, az MNB által jóváhagyott tájékoztatóval kapcsolatos eljárás folyamatban van.

Bővebben lásd:

Kína valóban igyekszik

Strukturális szempontból Kína jelenleg két égető problémával áll szemben, a jövedelmek egyenlőtlenségével és az adatbiztonság kérdésével – írja a Fidelity International. A nyugati országok példája már vajmi keveset segít.

De a közelmúltban bevezetett jogszabályváltozások azt bizonyítják, hogy Kína valóban törekszik a két probléma megoldására, így aztán a külföldi befektetők most élénk érdeklődéssel várják, hogy milyen testet ölt majd ez az „Új Kína” modell: mennyire lesz sikeres, melyek lesznek a befektetéseket érintő, hosszú távú következményei, és hogy milyen mértékben fogadja el a többi ország.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG