4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Mol gyorsjelentése komoly veszteséget tartalmazott, a részvény mégis emelkedni tud. A működési eredmény jobb, a pénzügyi eredmény rosszabb lett a vártnál. Az év hátralevő része is nehéz lesz. A tőzsdék óvatosan optimisták ma, a BUX-ot az OTP húzza le, a forint stabil. Záporoznak a gyorsjelentések.

Annak ellenére, hogy este a zárásra az S&P 500 amerikai index mínuszba süllyedt, ma ismét óvatosan optimista a hangulat a világ tőzsdéin. Az amerikai határidős indexek egy százalék feletti pluszt mutatnak, az európai mutatók pedig fél-egy százalékosat.

A mai első számú jó hír, hogy Kína exportja áprilisban váratlanul emelkedett, főleg a Délkelet-Ázsiába irányuló erősebb szállítások miatt. Bár lehet, hogy a fellendülés csak átmeneti. Az export dollárban kifejezve 3,5 százalékkal volt magasabb, mint az egy évvel korábbi érték. Az import 14,2 százalékkal csökkent. A közgazdászok előzetes becslése szerint az export 11, míg a behozatal 10 százalékkal csökkent volna – írta a Bloomberg hírlevele.

Eközben Michael Pompeo és Trump elnök is újra nyilatkozott a járvány kínai eredetével kapcsolatban. (Délelőtti vírushír-összefoglalónk itt olvasható.)

Gyorsjelentésre emelkedik a Mol

A német ipar rekordméretű esést szenvedett el márciusban (9,2 százalékot), de az ilyen, múltbeli hírekre most már alig figyelnek a befektetők. Ez már régen benne lehet az árfolyamokban, a tőzsdék köztudottan a jövőt árazzák.

További és frissebb árfolyamok itt láthatók

A BUX index fél százalékos mínuszban van 11 óra körül, az OTP egy százalékkal lefelé, a gyorsjelentése napján a Mol pedig fél százalékkal felfelé mozdult. A Richter minimális mínuszban, a Telekom 0,7, az Opus másfél százalékos gyengüléssel forog. A forint nagyjából a tegnap délutáni szinten jár, 351 körül kereskednek az euróval. A Richter és az OTP holnapra virradóra teszi közzé gyorsjelentését.

Mit ért el a Mol?

A Mol-csoport 152 millió dollár (48,4 milliárd forint) nettó veszteséget könyvelt el az első negyedévben – közölte a társaság. Ez a gyengébb forintárfolyam miatti devizaárfolyam-veszteségre, valamint a zuhanó olajárak okozta készletleírásokra vezethető vissza. A Mol üzleti szegmensei március közepéig mind erősen teljesítettek, a világjárványhoz kapcsolódó különböző korlátozások bevezetése azonban jelentősen befolyásolta a működést. “Április újabb kihívásokat és nehézségeket hozott minden szegmensben, megmutatva a világjárvány és a gazdasági válság kézzelfogható hatását” – írták. (Részletesebb adatokról itt írtunk.)

Benzinkútnál. A recesszió elviszi a hasznot.
Benzinkútnál. A recesszió elviszi a hasznot.

“A legjobban figyelt CCS EBITDA soron azonban jelentősen felülmúlták a várakozásokat, elsősorban a downstream üzletág nagyon erős teljesítménye okozott meglepetést. A jövő továbbra is kiszámíthatatlan, a menedzsment nem adott új éves előrejelzést” – kommentálta a KBC Equitas a jelentést.

A működési eredmény erős, az árfolyamveszteség azonban negatívba húzta a nettó eredményt – írta az Erste Befektetési reggeli kommentárja. “A Mol ma 191,4 milliárd forint tisztított CCS-alapú EBITDA-ról adott számot, szemben a 165,5 milliárd forintos piaci várakozással. A nettó soron a cég 48,4 milliárd forint veszteséget ért el, míg a piaci konszenzus 21,3 milliárd forintos veszteség volt. A cég tehát működésileg jobb eredményt hozott, mint amit a piac várt, viszont a pénzügyi soron hatalmas veszteséget szenvedett el”. (Ez magyarázat lehet arra, miért emelkedik ma a részvény a jelentés után.)

Gyorsjelentés-dömping Európában

A Mol továbbra is halasztja a tavalyi év után az osztalék kifizetését, “a beruházásokat 1,5 milliárd dollár alatt tartja és nem ad 2020-ra EBITDA előrejelzést. A Mol-tól ma semleges piaci reakciót várunk” – tette hozzá az Erste. A második negyedév szerintük nehezebb időszakot hoz, mivel a finomítói marzsok gyengültek és az olajár is alacsony volt.

A nyugat-európai, amerikai gyorsjelentéseket teljes körűen felsorolni is nehéz lenne. A fontosabbak az Air France, a Puma, a Continental, a Munich Re, a Zalando, a Rolls-Royce Holdings, a British Airways vagy a British Telecom. Amerikában a Pan American Silver, a Liberty Global, a Lyft érdemel említést.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41800 41500 42740 -2,22% 0 0 16 195 554 940 HUF 2026-10-30 17:09:03
MOL 5000 4986 5050 -0,99% 0 0 2 111 180 810 HUF 2026-10-30 17:08:01
MTELEKOM 2800 2750 2800 +1,16% 0 0 1 330 803 978 HUF 2026-10-30 17:05:23
RICHTER 12950 12800 13170 -1,15% 0 0 4 091 088 910 HUF 2026-10-30 17:12:00
OPUS 195 192 200 +0,41% 0 0 26 495 390 HUF 2026-10-30 17:08:41
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett az olaj ára, vegyesen indult a hét a piacokon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:11
Vegyesen kezdte a hetet a forint és az ázsiai részvénypiacok is. A magyar fizetőeszköz árfolyama alig változott a péntek esti jegyzésekhez képest, miközben a Brent kőolaj ára csaknem 3 százalékkal csökkent, az arany pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám söpört végig a budapesti tőzsdén, nagyot esett az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:07
Több mint 1900 pontot veszített értékéből pénteken a BUX index, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átterjedt. A vezető részvények közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Kétezer milliárd dollár tűnhet el a technológiai óriások piaci értékéből
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:49
Több mint 2000 milliárd dollárral csökkenhet októberben a Nasdaq 100 index tagvállalatainak összesített piaci értéke. A befektetők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a technológiai óriások mesterségesintelligencia-beruházásait, amelyek megtérülése bizonytalan, miközben a finanszírozási költségek és az eladósodottság kockázata emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru A történelem messze legnagyobb hackertámadását hajtották végre, magyarok is érintettek
Eidenpenz József | 2026. október 30. 15:49
Az eddigi legnagyobbnál négyszer hatalmasabb hackertámadást hajtottak végre egy kriptovaluta-tőzsde ellen, amelyet a magyarok is előszeretettel használnak. A Binance mindenkit kártalanítani készül a saját tartalékalapjából, de az esetnek messzire vezető következményei lehetnek. A kriptovaluták zuhannak. A Polymarketet is érte támadás.
Részvény / Deviza / Áru Bezuhantak a technológiai részvények Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:33
Jelentős eséssel indult a pénteki kereskedés a New York-i tőzsdéken, elsősorban a technológiai részvények gyengülése miatt. A Nasdaq több mint két százalékot veszített értékéből, miközben a közel-keleti feszültségek hatására az olajárak közel két százalékkal emelkedtek.
Részvény / Deviza / Áru Pénteki pánik perspektívában a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 14:44
Több mint 1,3 százalékos mínuszban állt pénteken kora délután a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető papírok közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Egyértelműen lefelé vette az irányt a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:56
A BUX 1,2 százalékos mínszban, 145 435 ponton a tőzsdei kereskedés felénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG