4p

Az amerikai elnök szerint a koronavírus-járvány súlyosabb támadás Pearl Harbornál és szeptember 11-nél is, Kínának pedig meg kellett volna azt állítania. Németországban kinyithat az összes üzlet, de a lazításnak vannak feltételei. Nemzetközi összefoglalónk következik.

A koronavírus-járvány a valaha volt "legsúlyosabb támadás" az Egyesült Államok ellen, jelentette ki Donald Trump tegnap a Fehér Házban újságírók előtt.

Donald Trump a Fehér Ház kertjében Washingtonban 2020. május ötödikén. EPA/Yuri Gripas / POOL
Donald Trump a Fehér Ház kertjében Washingtonban 2020. május ötödikén. EPA/Yuri Gripas / POOL

Súlyos szavak

Az amerikai elnök szerint a járvány

jobban sújtotta az Egyesült Államokat, mint a japán támadás Pearl Harbornál a II. világháborúban vagy mint a 2001. szeptember 11-i terrortámadás.

Hozzátette: a járványt meg lehetett és meg kellett volna állítani forrásánál, Kínában, de nem így történt.

Az amerikai kormány már korábban közölte, hogy emiatt büntető-intézkedéseket fontolgat Kína ellen.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap egyenesen

azt állította: jelentős bizonyíték van arra, hogy a koronavírus egy vuhani laboratóriumból érkezett.

Konkrét bizonyítékokat azonban nem közölt. Kína szerint Washington blöfföl. (Háttéranyagunk a témában: honnan szabadult rá a koronavírus a világra?)

Az abszolút számokat nézve  a járvány az Egyesült Államokat érinti a legsúlyosabban a világon: ma reggeli adatok szerint a diagnosztizált fertőzöttek száma meghaladja az 1,2 milliót, a halálos áldozatok száma pedig a 73,5 ezret.

Tegnap egyébként telefonon tárgyalt egymással Orbán Viktor kormányfő és Donald Trump. A „munkamegbeszélésen” szóba került a határvédelem fontossága, a koronavírus elleni védekezés, valamint a járvány világgazdasági következményeinek kezelése, mondta az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. 

Németország is lazít

Ami Európát illeti, Németországban a kormány és a tartományok megegyeztek a korlátozások feloldásának részleteiről.

A tartományok relatív nagy szabadságot kaptak, két kikötéssel: egyrészt

ha egy városban vagy körzetben a 100 ezer lakosra jutó regisztrált új fertőzöttek száma egy héten belül meghaladja az ötvenet, akkor kötelező lesz helyben ismét szigorítani.

Másrészt a közösségi távolságtartás szabályain ugyan lazítottak, de azok június elejéig mindenhol hatályban maradnak – a másfél méteres távolságot egymástól nyilvános helyeken például továbbra is tartani kell.

Az üzletek ugyanakkor kinyithatnak, lehet ismét a szabadban sportolni és edzeni,

május második felétől pedig – egyelőre nézők nélkül – folytatódhat a német focibajnokság, a Bundesliga is.   

(Előzetes háttéranyagunk a témában: felső határt vezethetnek be Németországban.)

Németország eddig relatív jól vészelte át a koronavírust: bár a diagnosztizált fertőzöttek száma 168 ezer – ez az ötödik legmagasabb érték Európában –, a halálos áldozatok száma mintegy 7300, tehát jóval kevesebb, mint Nagy-Britanniában, Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban.

Európán belül a legtöbb diagnosztizált fertőzött (220 ezer) továbbra is Spanyolországban van, itt a halálos áldozatok száma csaknem 26 ezer.

Több mint 30 ezer brit áldozat

A legtöbb áldozatot már nem Olaszországban, hanem az Egyesült Királyságban követeli a járvány: a briteknél több mint 30 ezer elhunytat regisztráltak.

Olaszországban csaknem 30 ezren, Franciaországban csaknem 26 ezren, Belgiumban mintegy 8300-an, Hollandiában 5200-an vesztették életüket a vírussal összefüggésben.

Az egyetlen különutas válságkezelést folytató, nagyrészt karanténmentes nyugati államban, Svédországban 2941 áldozatot regisztráltak eddig.

Az amerikai Johns Hopkins kórház adatai szerint világszerte mintegy 3 millió 750 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak.

A koronavírussal összefüggésben eddig 264 ezren vesztették életüket, 1 millió 246 ezren meggyógyultak.

Magyarországon az igazolt fertőzések száma 3150, 383-an hunytak el.

A diagnosztizált vírushordozók számát tekintve Magyarország Nigériával és Ghánával van körülbelül egy szinten, a halálos áldozatok számát tekintve Kolumbiához és a Dominikai Köztársasághoz van a legközelebb.

Egy német kutatás a héten világított rá arra, hogy a fertőzöttek hivatalos számát érdemes komoly fenntartásokkal kezelni, a valós szám ugyanis ennek sokszorosa lehet. Ez egyben azt is jelenti, hogy a valós halálozási ráta jóval kisebb lehet a hivatalosnál.   

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG