5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Lélegzetvisszafojtva várják a piacok az amerikai jegybank holnap esti kamatdöntő ülését. Ezen kívül öt másik jegybank is határozni fog a héten. Évtizedes csúcsra érkezett az egyik fontos energiahordozó ára, amelyből Magyarország is sokat fogyaszt.

Fotó: Depositphotos
Fotó: Depositphotos

Nincs igazán markáns irány az európai tőzsdéken, a német index például kissé csökken, míg a francia és a brit valamelyest emelkedni tud. A befektetők elsősorban az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerda esti ülésére várnak. Az eurózóna végső inflációs számainak közzététele nem jelentett meglepetést, a számok a várakozásoknak megfelelőek voltak.

Itthon a BUX Index is nulla közelében ingadozik. Jelenleg minimális, ezreléknyi pluszban, míg a nap elején inkább szerény mínuszban állt. Az OTP 0,3, a Richter 0,1 százalékkal esik, a Mol viszont fél százalékkal emelkedik. Az Opus három, a Telekom másfél százalék körüli emelkedéssel gyarapítja a nyertesek táborát.

Alig mozdul most az euró

A devizapiacokon is inkább kivárós hangulat van. A forint alig mozdul, 383 forint 60 fillér az euró ára. Az olaj viszont kitartóan kúszik felfelé. Az amerikai típusú WTI a 91, az európai típusú Brent a 95 dolláros szintet ostromolja.

Árfolyam

A hollandiai földgáz tőzsdei ára egy százalékkal ment feljebb. Az ipari fémek, mint a réz, az alumínium vagy a nikkel viszont egy százalék körüli mértékben esnek.

Új impulzusra vár a forint?

A 390 forintos szintektől fokozatosan visszakorrigált az EURHUF árfolyam, de egyelőre úgy néz ki, hogy a forint nem tud kellő erőt mutatni az 50 napos mozgóátlag letöréséhez – írja a KBC Equitas. A 383 forint körüli szinteken megakadt az euró áresése. A sokat erősödő dollár sem segített a forint helyzetén. Így a holnapi amerikai kamatdöntés kihatással lehet a régiós devizákra.

Új impulzusra várhatnak a befektetők, hogy megtalálják a megfelelő irányt – tették hozzá.

Egyre többet emlegetik a száz dolláros olajat

Az erős fundamentumoknak köszönhetően tovább emelkedett ma reggel a kőolaj ára. A szaúdi olajipari miniszter megerősítette, hogy országa folytatja politikáját, amelynek célja, hogy növelje az ellátásbiztonságot – foglalta össze az Erste Befektetési Zrt. Ez azt jelenti, hogy Szaúd-Arábia az év végéig biztosan fenntartja a termelés csökkentését.

A fizikai olajpiac egyre szűkebb, aminek hatására a közeli határidős árak jobban emelkednek.

Tegnap a Chevron elnöke beszélt a száz dolláros olajárról, de a piacon olyan, még alapvetően pesszimista befektetési bankok is, mint a Citi, reálisnak tartják ennek az elérését.

Az olajról is szól a következő műsor:

A jegybankok hete következik

Szerdán este az amerikai Fed dönt a kamatokról, várhatóan nem fog emelni. De a befektetők nagyon várják a kommentárokat, a gazdasági elemzést és a híres “dot-plot” ábrát. A brit BoE várhatóan emel majd a kamatokon, annak ellenére, hogy a brit gazdaság nincs igazán formában. Szigoríthatnak a héten a svájci jegybankárok is.

A japán jegybank, a BoJ várhatóan nem módosít, bár vannak, akik nem zárják ki, hogy a jen védelmében esetleg mégis beavatkozik egy meglepetés-kamatemeléssel. A norvégok valószínűleg már befejezték az emelési sorozatot, a svéd jegybank viszont kissé le van maradva, így Stockholmban növelhetik az irányadó rátát.

Befejezte-e ezzel az EKB?

Francois Villeroy de Galhau, az EKB Kormányzótanácsának tagja szerint addig fogják négy százalékon tartani a kamatlábat, amíg csak az infláció megfékezéséhez szükséges. Jelezte viszont, hogy egyelőre nem támogatja a jövőbeli emeléseket. A megjegyzések annak kapcsán hangzottak el, hogy az EKB a múlt héten a tizedik egymást követő ülésén emelte a hitelfelvételi költségeket, az óvatosabb tisztviselők ellenkezése ellenére.

Christine Lagarde elnök azt mondta, nem tudja megmondani, hogy ez lesz-e a csúcs, és a “héjább” (kamatemelés-párti) kollégák azóta hangsúlyozták, hogy ez nem biztos, hogy az utolsó emelés volt – írta a Bloomberg.

Évtizedes csúcson az urán ára

Már 12 éves csúcson áll az uránérc, mint energetikai nyersanyag (U308) határidős tőzsdei árfolyama, 66 dollár közelében – jelentették külföldi hírforrások. Ez lényegében a fukushimai katasztrófa körüli időszak óta nem látott szint. Bár a számok ezt mutatják, az is látszik, hogy egyrészt erre a nyersanyagra csak nagyon gyér üzletek vannak tőzsdén. A forgalom zömét a nagy cégek egymás közötti, nem nyilvános szerződésekkel bonyolítják.

Két uránbánya-ETF tőzsdei ára. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Két uránbánya-ETF tőzsdei ára. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A Barchart.com adataiból az is kitűnik, hogy elsősorban a legközelebbi határidő ára ugrott meg, a szeptemberé, 66 dollár környékére kötésegységenként. A többié jóval alacsonyabb, 38 dollár körüli. Ez arra utalhat, hogy csak átmeneti, rövid távú kínálati hiányról lehetett szó. Az uránbánya-részvényeket tartalmazó ETF-ek ugyan jól állnak, de már 2021-2022-ben is voltak hasonló árszinten.

Érvek az atomenergia mellett

A Financial Times az uránkereslet megugrását azzal magyarázza, hogy a kormányok “Washingtontól Szöulig és Párizsig” az energiafüggetlenséget, a meglévő atomreaktor-flotta élettartamának meghosszabbítását, új erőművek építését vették tervbe. Főleg miután Oroszország ukrajnai inváziója miatt az egekbe szöktek a gázárak.

Az urán a “szénmentes energia forrásává” válhatna az éghajlatváltozás elleni globális erőfeszítésekben, bár annak idején ezt a 2011-es japán fukusimai katasztrófa megakasztotta. Az uránkészletek viszont végesek, új bányákat nemigen nyitottak a világban az elmúlt évtizedben a nyomott nyersanyagárak (és az atomenergia-ellenes hangulat) miatt.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42660 41700 43450 +2,18% 0 0 20 072 572 880 HUF 2026-11-04 17:06:57
MOL 5100 5040 5140 +0,99% 0 0 4 208 644 465 HUF 2026-11-04 17:06:35
MTELEKOM 2920 2886 2950 -0,34% 0 0 1 202 301 548 HUF 2026-11-04 17:05:15
RICHTER 12900 12890 13120 -0,77% 0 0 2 344 362 020 HUF 2026-11-04 17:10:18
OPUS 215 194 215 +9,25% 0 0 51 119 560 HUF 2026-11-04 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG