2p
A forint is több hetes csúccsal kacérkodott, de lefordult onnan, míg a brit fizetőeszköz nem tud magához térni. A tőzsdék enyhén korrigálnak, de a Richter folytatja útját a soha nem látott magasságokba. Újra olcsóbb az olaj, ismét az eső trend jelei mutatkoznak, miután a túlkínálat tartósabb, mint várták.

Az angol font nem tudja kiheverni a népszavazás eredményeként kialakult helyzetet, vagyis az Európai Unióból való várható brit kilépést. Ez nem is csoda, hisz az egyelőre látszik, hogy a brit gazdaságnak mindenképpen kedvezőtlenebb lesz a különút, az ország kevéssé lesz befektetési célpont, sőt sok cég, főleg a bankok, árhelyezik központjukat az eurózónába. Az euróhoz képest most újra 1,19 alá esett a font, míg a népszavazás előtt 1,32 volt.

Angol font/euró

A török líra esetében megállt a pár napja indult erősödés. Úgy tűnik, a bizonytalan politikai helyzetben nem reális, hogy az árfolyam visszatérjen a puccs előtti eurónkénti 3,20-as szintre. Most 3,34 a kurzus, miközben a legrosszabb szint 3,40 volt.

A forint néhány napos erősödéssel tegnap egészen a 311,50-es szintre erősödött az euróval szemben, de ma kisebb korrekció következett, az árfolyam 312,40-312,80 között ingadozik. A lényeg mindenesetre, hogy sikerült visszatérni a brit népszavazás előtti szintekre.

Euró/forint

A tőzsdéken sok napos emelkedés után kisebb korrekció észlelhető, de ennek mértéke úgy Amerikában, mint Európában a legtöbb indexnél 1 százalék alatti, kivéve az olasz indexet, amely 1,7 százalékot gyengül.

A BUX enyhe pluszban van a Richternek és a Molnak köszönhetően. A gyógyszergyári részvény 6040 forintig emelkedett, ezzel újabb örökös csúcsot döntött. Ez a legkedvezőbb állapot, hisz minden részvénytulajdonos nyerőben van, minden shortos bukóban, így a legkisebb ellenállás iránya felfelé mutat, legalábbis amíg meg nem győződik róla a piac, hogy az emelkedés örökké tart és az égig ér, és a fél világ rá nem veti magát. Ez a fázis azonban még odébb van, egyelőre nyoma sem látszik, egészséges az emelkedés. A Mol egy százalékkal 17 725 forintig erősödik, az OTP 0,8 százalékot esik 6804 forintig.

Az olaj ismét gyengülő trendben: a WTI 42,90 dolláron cserél gazdát, a Brent 44,95-ön.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41610 41010 41820 +0,51% 0 0 19 017 082 260 HUF 2026-04-24 17:05:39
MOL 4100 4084 4220 -3,07% 0 0 3 293 461 146 HUF 2026-04-24 17:05:24
MTELEKOM 2492 2490 2518 -0,64% 0 0 1 675 152 408 HUF 2026-04-24 17:05:23
RICHTER 13000 12890 13180 -1,07% 0 0 1 723 640 280 HUF 2026-04-24 17:06:03
OPUS 336 311 338 +0,90% 0 0 182 118 379 HUF 2026-04-24 17:12:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A választások után magát kitombolt forint is megpihent
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 10:54
A hét elején még erősődött, aztán azonban fokozatosan veszített az értékéből, bár zárásra ismét visszaküzdötte magát a több mint négyéves rekordszintekre. 
Részvény / Deviza / Áru Összezavarodtak a New York-iak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 08:09
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Az euró, a dollár és a frank is olcsóbb, mint reggel
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 18:48
A heti veszteséget ugyan nem hozta vissza, de erős napot zárt a forint pénteken. A dollár reggel még 314-ről indult, este már 311 az árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru Pirosban zárta a hetet a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:54
A Mol és a Richter árfolyama sem emelkedett érdemben a délutáni állás óta: előbbi 3, utóbbi 1 százalékos mínusszal zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Megindultak felfelé az amerikai techrészvények, de Párizsban nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:16
Mínusz 0,75 százalékkal zárt a párizsi CAC40 index pénteken, az amerikai tőzsde vezető indexei viszont plusszal indítottak. A legnagyobbat a techrészvények indexe emelkedett a nyitás után.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Richter is beesett a tőzsdén délutánra
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 15:11
A Mol-papírok árfolyama 116 forinttal, a Richter-részvények értéke 170 forinttal csökkent pénteken délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Maradt a negatív hangulat az európai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 12:21
Romlott az üzleti hangulat Németországban áprilisban. Ez sem tett túl jót az európai tőzsdei kereskedésnek.
Részvény / Deviza / Áru Mélyült a BUX gyengélkedése
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 11:59
A BUX fél 12-kor 133 930 ponton állt, ami a csütörtöki záróértékéhez képest 0,64 százalékos csökkenés, a pénteki nyitásnál pedig 873 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Az európai tőzsdéken sem bíznak az iráni békében
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 10:54
1 százalék körüli gyengüléssel nyitottak az európai tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Pedig olyan szépen indult a tőzsdei reggel, de aztán...
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 10:49
Nyitásban még emelkedett a BUX, de a délelőtti órákra újra a mélybe vetette magát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG