6p

Az amerikai adósság leminősítése világszerte aggodalmat okozott a piacokon, de úgy tűnik, a befektetők már nincsenek pánik üzemmódban. Ez hatott a forintra is, amely minimálisan javítani tudott. Az OTP részvényei továbbra is nagyon jól teljesítenek.

Csütörtökön újra az összes vezető nyugat-európai részvényindex veszteséggel zárt. Ugyanakkor az Egyesült Államokban úgy tűnt, megnyugodtak a kedélyek, már csak kisebb mínuszokat láthattunk. A zárásra az S&P 500 index 0,25, a Dow Jones 0,19, a Nasdaq Composite 0,10 százalékos csökkenést mutatott. Pénteken reggel az ázsiai piacokon vegyes mozgás volt, Kínában mérsékelt emelkedést, Japánban pedig stagnálást láthattunk.

Két nagy magyar vállalat is jelentett

Az európai piacokon is kisebb pozitív mozgást láthatunk, hiszen a DAX 0,2 százalékos emelkedésben állt 11 órakor, miközben a párizsi tőzsde indexének értéke 0,4 százalékkal nőtt. A BUX ezúttal a nemzetközi trendet követi, hiszen a mutató 0,1 százalékos pluszban állt, elsősorban az OTP Bank kitartó lendületének köszönhetően.

A bankpapír 13 180 forinton forgott, ez közel 0,4 százalékos erősödés volt. Stagnált a Mol, amely 2780 forintnál volt, ebben közrejátszott a hajnalban publikált gyorsjelentés. Az olajtársaság eredménye a tavalyi kiugróan kedvező bázishoz képest erőteljesen csökkent, az EBITDA 411,4 millió dollár lett, ami 69 százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Az adózott eredmény hasonló mértékű, 67 százalékos visszaesést mutatott, 221 millió dollár szerepelt a társaság jelentésében ezen a soron. A társaság szerint a gyengébb eredményekhez a piaci környezet változása mellett a kormány által kirótt extradó is hozzájárult.

Nemcsak a Mol, de a Richter Gedeon is most publikálta a negyedéves számait. Hiába zárta pazarul a legnagyobb magyar gyógyszergyártó az idei első félévét és számíthat az idei év egészében 15-20 százalékkal magasabb árbevételre és nyereségre a tavalyinál, a három év alatt, 2022-2024 kötött összességében több mint 70 milliárd forintra rúgó különadók súlyos csapást mérnek a Richter versenyképességére. Ezek miatt ugyanis vissza kell fognia a K+F kiadásait és az értékesítési marketingköltségeit.

Az alaptevékenységet illetően hiába tudott a Richter javítani, a befektetők a visszaeső nyereség miatt aggódnak, így nem meglepő, hogy nem tudott emelkedni a részvény ára, 8900 forint körül mozgott a késő délelőtti időszakban.

Árfolyam

Jó hír jött Németországból

A német ipari megrendelések a várakozásokkal ellentétben júniusban emelkedtek, igaz, a szakértők szerint ez korántsem jelent általános fellendülést. A pénteken publikált adatok szerint elsősorban a repülőgépiparban tapasztalt erőteljes növekedésnek köszönhető a változás, így az elemzők megosztottak abban a kérdésben, hogy az adat fenntartható fellendülést jelent-e.

A német ipar mélyponton van, a keddi PMI-felmérés szerint a feldolgozóipar visszaesése júliusban tovább mélyült. Éppen ezért is volt meglepő, hogy a szövetségi statisztikai hivatal pénteki adatai szerint a beérkező rendelések szezonálisan és naptárhatással kiigazított alapon 7 százalékkal emelkedtek májushoz képest. A Reuters elemzői felmérése 2 százalékos visszaesést jelzett előre. A számokat a hírügynökségnek kommentálva Thomas Gitzel, a VP Bank vezető közgazdásza azt mondta, a 2023-ra vonatkozó általános kép eddig viszonylag biztatónak tűnik, és megjegyezte, hogy március kivételével az új megrendelések hónapról hónapra folyamatosan nőttek. Sőt, szerinte ahhoz képest, hogy az általános közvélekedés szerint a német gazdaság most Európa beteg embere, messze nem olyan rosszak a kilátások.

Érdemes hozzátenni, hogy a német gazdasággal nagyon erős kapcsolatban lévő magyar ipar továbbra is kiábrándítóan teljesít. A pénteken reggel publikált számok szerint 2023 júniusában az ipari termelés volumene 3,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 6,1 százalékkal csökkent.

Két gigacég közölte a számait, kirobbanó formában az Amazon

Úgy tűnik, az Amazonnál az utóbbi időszak konszolidációja eredményre vezetett, a társaság ugyanis remekül teljesített a legutóbbi negyedévben. A csütörtöki zárást követően közzétett számok szerint a kiskereskedelmi óriás a várt 35 cent helyett 65 centes részvényenkénti nyereséget ért el az előző negyedévben, a forgalomnövekedés 11 százalékos volt. Az árbevétel a várt 131,5 milliárd helyett 134,4 milliárd dollárt tett ki. A menedzsment rendkívül optimista előrejelzéssel állt elő, a következő negyedévekben is folytatódhat a forgalom dinamikus növekedése. Az árfolyam a zárás utáni kereskedésben 8,77 százalékkal emelkedett.

Ugyan az elemzői várakozásoknál jobban teljesített a negyedévben az Apple, így sem nevezhető kiemelkedő eredménynek a tegnapi jelentés. A bevételek éves alapon így is 1 százalékkal csökkentek, ráadásul szinte minden nagyobb hardveres szegmensben visszaesés látható. A szolgáltatások értékesítésében tudott csupán jól teljesíteni az Apple, itt 8 százalékos növekedés mutatkozott. A cég pénzügyi igazgatója jelezte, hogy a szeptemberben záruló negyedévre is hasonló teljesítményt prognosztizálnak, így egy további 1 százalékos bevételcsökkenés azt jelentené, hogy az elemzői várakozásokat sem sikerülne hozni. A mobilpiacokon látható gyengélkedés negatív hír lehet az Apple számára is, ez pedig a következő időszakokban okozhat meg problémákat.

Forint: ismét jön a 400-as szint?

Csütörtökön a magyar befektetők és az átlagpolgár számára is az egyik legizgalmasabb instrumentum a forint volt, amely ismét „rossz irányba ment”, így április óta nem látott mértékben gyengült, ennek köszönhetően pedig 5 hónapja nem látott magasságba szökött az árfolyam. Ebben a magyar gazdaság helyzete éppen úgy közrejátszik, mint az utóbbi napok bizonytalan nemzetközi környezete. Ráadásul a korábban védelmet nyújtó magas irányadó kamat az utóbbi három alkalommal 1-1 százalékponttal csökkent, így május vége óta az akkor 18 százalékos szint mostanra 15 százalékra olvadt.

Pénteken délelőtt kicsit javított a forint. Fotó: Depositphotos
Pénteken délelőtt kicsit javított a forint. Fotó: Depositphotos

Technikailag aggasztónak tűnik, hogy az euró-forint keresztárfolyam gond nélkül törte át a korábban keményebb ellenállásnak tűnő 390-es szintet, amely most támaszként szolgálhat majd. (Vagyis ennek letörése esetén jobban erősödhet a forint.) A további mozgás kapcsán a 400-as szint számít fontosnak (majd azt követően a 402-es), egyelőre csak remélni lehet, hogy a befektetői bizalom visszatér, és nem törjük át a lélektanilag is fontos szintet.

A pénteki korrekció némi reményt jelent, hiszen a csütörtöki 394 forint körüli árfolyamhoz képest a délelőtt során 392 alá került az euró jegyzése. Egyelőre nem látszik, hogy lesz-e olyan hír, aminek köszönhetően az árfolyam visszatérne a 370-375-ös sávba, annak ellenére sem, hogy a legutóbbi kamatdöntést követően az MNB alelnöke, Virág Barnabás azt hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság és a jegybank is a stabil forintárfolyamban érdekelt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG