6p

Az európai tőzsdék többsége pluszban van, de Londont lehúzzák a bányarészvények, a szektornak főleg a vasérc zuhanása tett be. A Richterről és az OTP-ről is jött jó hír, de csak az egyik tud emelkedni. A forint bizonytalan, 360 körül kering az euró. Szerényen emelkedik a bitcoin, de nagy rali van a második vonalban.

Tegnap ismét dőltek a rekordok az USA-ban, pedig bizonytalanság és kivárás is érezhető a Fed szerdai ülése és a Bank of England tanácskozása előtt. A két nagy jegybank a gazdaság-élénkítő programok fokozatos leállításáról dönthet. A hét második felében az OPEC kartell is összeül, hogy az olajtermelésről tárgyaljon, de valószínűleg nem nyúlnak a kvótákhoz.

Ma Európában vegyes a kép, a német és francia index 0,3-0,4 százalékos pluszban van, London viszont fél százalékos mínuszban. Utóbbit főleg a bányarészvények húzzák le. Az amerikai határidős indexek szerény, 1-2 ezrelékes süllyedést mutatnak.

A BÉT-en a BUX index 0,5 százalékkal megy fel, a Richter a legnagyobb forgalmú papír. Három százalékkal 8980-ra ment eddig, de rövid ideig volt 9000 felett is. Az OTP 0,5, a Telekom 0,4 százalékkal süllyed, a Mol pedig 0,2 százalékkal emelkedik.

Árfolyam

A forint a múlt hét végén már erősödött és 360 alá süllyedt az euró, de most megint kissé efelett a határ felett van, 360,20 az ára. Az olaj alig változik, a legtöbb fém kisebb-nagyobb esést mutat.

Örülnek az OTP-nek és a Richternek

Az Erste Befektetési Zrt. optimista kommentárt tett közzé mindkét céggel kapcsolatban.

Az OTP miatt azért, mert alacsony lett a hitelmoratóriumban maradó adósok aránya (előzetes adatok szerint országosan 6,5 százalék).

A Richterrel kapcsolatban pedig pénteken tudtuk meg, hogy 461 millió dollár lett a cariprazine harmadik negyedéves értékesítése az USA-ban, ami azt sugallja, hogy a Richter 25-26 milliárd forinttal gazdagodhatott.

Óriási tőzsdei bevezetés készül

Az elektromos autókat gyártó Rivian Automotive 54,6 milliárd dolláros piaci kapitalizáció mellett léphet a tőzsdére a KBC Equitas szerint, 135 millió részvényt kínálnak majd 57 és 62 dollár közötti áron.

Egyelőre nincs konkrét időpont az IPO-ra. A tervek szerint a vállalat tízezer furgont gyárt az Amazon számára 2022-re, illetve 100 ezer furgont 2030-ig. Az Amazon a múlt héten bejelentette, hogy 20 százalékos részesedéssel rendelkezik a Rivianban. Emellett a Ford is 12 százalékos részvénypakettet szerzett.

Pesszimista az Audi

A német Hellofresh 14 százalékkal emelkedik az után, hogy alaposan megemelte bevételi előrejelzéseit. Jót jelentett a Fresenius is, szépen drágul Frankfurtban.

Az Audi vezérigazgatója, Markus Duesmann szerint viszont az autógyártó nem tudja teljesen pótolni a chipválság okozta gyártási kimaradásokat.

Közel hat számjegyű azon autók mennyisége, amelyeket nem tudtunk megépíteni, pedig szívesen elkészítettünk volna. Nem is fogjuk tudni mindegyiket pótolni – mondta az Augsburger Allgemeine lapnak. Duesmann szerint a problémák jövőre is folytatódnak.

A vasérc ára az USA-ban (kékkel) és Hong Kongban (narancssárgával) (Tradingview.com)
A vasérc ára az USA-ban (kékkel) és Hong Kongban (narancssárgával) (Tradingview.com)

Összeomlott a vasérc ára

Ma reggel több mint 15 százalékos mínuszt mutat a vasérc árfolyama (62 százalék CFR, Comex). A Reuters tudósításából azonban az derül ki, hogy a fő probléma Kínában van, ahol az irányadó (benchmark) határidős vasércár a napi kereskedési limit alá süllyedt, és közel egy év után először esett 600 jüan (93,75 dollár) alá tonnánként. Ebben a bőséges kínálat és a rossz keresleti kilátások egyaránt benne lehetnek. (A grafikon még az egy nappal korábbi, hétfői állapotot mutatja, de már akkor is erőteljes esés látszott.)

Az Ausztrália és Brazília nagy kitermelőitől származó szállítmányok viszonylag magas szinten maradtak. A Mysteel tanácsadó cég szerint a két ország vasércexportja közel egymillió tonnával, 23,96 millió tonnára nőtt. Kína 45 kikötőjében a vasérckészletek 146,5 millió tonnára ugrottak, ami 4,05 millió tonnával haladja meg a héttel korábbit.

Londonban a legnagyobb tőzsdei vasérctermelő bányakonglomerátumok, a Rio Tinto, a BHP és az Anglo Amercican árfolyama 3,0-4,5 százalékkal esik. (Ezek azonban nemcsak vasércet termelnek, hanem más nyersanyagokat is.)

Új rekord közelében az ether

A kriptodevizáknak eléggé nyugodt hosszú hétvégéjük volt 60-62 ezer dolláros bitcoinnal és 4300 dollár körüli ether-árfolyammal. Ma délelőtt azonban emelkedés látható (63 ezer, illetve 4400 dollár felett), az ether csak 20-40 dollárra van korábbi csúcsától.

Száguld a polkadot, a decentraland

A polkadot, a jelenleg nyolcadik legnagyobb kapitalizációjú kriptodeviza viszont nagyot ment, tegnap 17-18 százalékos pluszban is volt, és új történelmi csúcsot állított be 51,47 dolláron. Ennek oka, hogy napról napra közelednek a “parachain aukciók”, ami fontos lépés lesz a blokklánc életében. (Parachain: a fő blokklánccal párhuzamosan futó polkadot-blokklánc, amely más blokkláncokhoz is kapcsolódhat.Ezek száma korlátozott lesz, a helyeket aukciókon értékesítik.)

Igazán nagy árrobbanást azonban még a múlt hét végén a decentraland (MANA) produkált, néhány nap alatt közel négyszerezte az értékét. (Hasonlóan teljesített a sandbox /SAND/ is.) Ennek oka az lehet, hogy ez a kriptodeviza egy ahhoz hasonló virtuális világ (metaverzum) működésénél használatos, amelyet a Facebook-csoport is épít. Sokak szerint az lesz a közösségi média jövője. Erre pedig most az FB-holding átnevezése Meta Platforms névre rendkívül hatásosan felhívta a figyelmet, erősítve a kisebb riválisokat is.

Decentraland, Genesis Plaza, kiindulóállomás. Itt fogunk majd találkozni a barátainkkal a Facebook helyett? (Forrás: Decentraland)
Decentraland, Genesis Plaza, kiindulóállomás. Itt fogunk majd találkozni a barátainkkal a Facebook helyett? (Forrás: Decentraland)

Elindult az AutoWallis-jegyzés második köre

Mától adhatják le az intézményi befektetők aukciós vásárlási ajánlatukat az AutoWallis részvényekre a forgalmazó OTP Banknál – írja az autókereskedő közleménye.

Az aukciós eljárás november 9-ig tart, az 5-6,5 milliárd forint kibocsátási értékű részvényhez a lakossági befektetőkhöz hasonlóan 107-122 forint között juthatnak hozzá. A végleges árat az intézményi értékesítés után határozzák meg az ársávon belül.

A lakossági jegyzést a jegyzés harmadik napját követően lezárták, mivel ott a maximálisan felajánlott 1,5 milliárd forint kibocsátási értékű részvény csaknem kétszeresére, 2,8 milliárd forintra adtak le jegyzési igényt.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40400 39660 40540 -0,35% 0 0 13 764 547 600 HUF 2026-02-02 17:07:33
MOL 3856 3842 3918 -1,88% 0 0 3 293 361 524 HUF 2026-02-02 17:05:15
MTELEKOM 2040 1986 2050 +2,10% 0 0 1 473 670 705 HUF 2026-02-02 17:05:58
RICHTER 10880 10680 10890 +1,02% 0 0 2 091 355 370 HUF 2026-02-02 17:06:50
OPUS 549 544 551 -0,18% 0 0 148 134 099 HUF 2026-02-02 17:05:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Magyar Telekom ellentétes irányban fejezte be a napot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 440,56 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 128 391,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Rosszul indult a hét a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 14:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Jól indult az év: új rekord született a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Pocsék a hangulat, zuhannak a tőzsdék, mélyrepülésben az arany
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:43
Csökkenéssel indult hétfőn a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.  
Részvény / Deviza / Áru Beteget jelentett a forint hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 07:16
A magyar deviza gyengült a bankközi kereskedésben hétfő reggelre.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon jó hetük volt a magyar részvényeknek
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:21
A Mol ment a legnagyobbat, de az OTP-nek vagy a Richternek sem kellett szégyenkeznie.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon kiakadtak Trumpon New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 08:28
Annak hallatán, hogy az amerikai elnök kit jelöl a következő Fed-elnöknek, bezuhantak a tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Háromszor is előveszi a szemüveget, mire kibogozza a mai forintárfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 18:58
A magyar fizetőeszköz árfolyammozgása vegyes képet mutatott pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Richter nyerte a legtöbbet a csúcsra futott tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 17:59
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 941,17 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel 128 831,58 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Donald Trump választása esést hozott az amerikai tőzsdenyitásra
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 16:40
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG