3p

Az egész európai bankszektor jól szerepel a Deutsche Bank eredménye miatt, itthon is az OTP húzza a BUX-ot. Várhatóan megmentenek néhány légitársaságot, de durván visszaesett az Adidas eredménye. A tőzsdéket az viszi előre, hogy a kijárási korlátozások sok országban enyhülnek és több nagy jegybank is ülésezik.

Alapvetően a kijárási korlátozások európai lassú lazításával magyarázzák, hogy a tőzsdék ismét szép emelkedést mutatnak. A Bloomberg már be is vezetett rá egy új kifejezést, ez a “tentative easing”, a kísérleti lazítás. (A “quantitative easing” mintájára, amely a jegybankok mennyiségi könnyítése.) Ezen kívül a héten a fontosabb jegybankoktól is újabb támogató lépéseket várnak.

Pedig közel hárommillió korona-fertőzött van már világszerte. Spanyolországban továbbra is lassul a járvány, Olaszország is az újrakezdésre készül. Az USA-ban egy nap alatt több mint 25 ezerrel nőtt az azonosított fertőzöttek száma, a betegségben elhunytaké pedig több mint ezerrel. (Nemzetközi körképünk itt olvasható.)

Rengeteg ország lazít

A The Guardian infografikája szerint a mediterrán országokon kívül Franciaország, Ausztria, Csehország, Norvégia, Albánia is lazít a korlátozásokon ezen a héten. A múlt héten vagy május elején pedig Németországban, Svájcban és Belgiumban is tesznek lépéseket a normalizálódás felé.

Vírus elleni maszkban az utcákon (Pixabay.com)
Vírus elleni maszkban az utcákon (Pixabay.com)

Az európai indexek másfél-két és fél százalékos pluszban vannak ma. Az amerikai határidős mutatók is egy százalék körüli pluszban állnak. A BUX index egy százalékos emelkedése az OTP 2,1 és a Mol 1,2 százalékos javulásának köszönhető. A Richter kis mínuszban áll, a Telekom 0,8 százalékkal emelkedett eddig.

További és frissebb árfolyamok itt láthatók

A forint ma erősödik, 353,80 az euró. Pedig példátlanul nagy mértékben, 33,1 ponttal esett a GKI konjunktúraindexe áprilisban, az üzleti és a fogyasztói várakozások egyaránt jelentősen romlottak - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

A jegybankok hete, nem az olajé

Ma hajnalban a Bank of Japan lazított a japán államkötvények vásárlásának felső korlátján. Az USA jegybankjához hasonlóan lényegében korlátlan kötvényvásárlást hirdetett, fellendítve ezzel az ország tőkepiacait. A Nikkei 255 index 2,7 százalékkal száguld. Az USA jegybankjának szerepét betöltő Fed szerdán fejezi be kétnapos ülését, az Európai Központi Bank pedig csütörtökön. Erősek a várakozások, hogy ezek az intézmények további ösztönzőket kínálhatnak a járvány által sújtott gazdaságok támogatására – írta az Investing.com. A kínai jegybank is növeli a likviditást a gazdaságban.

Az olaj ma megint rákapcsolt a lejtőn, a WTI 14, a Brent csak három százalékkal zuhan (14,6, illetve 24,0 dollárra). A piaci szereplők jól láthatóan tartanak attól, hogy az USA-ban nincs elég tárolókapacitás, és megint negatívba süllyedhet a határidős olaj, mint múlt héten. A nemesfémek enyhe pluszban vannak.

Ezért is emelkedhet az OTP

A gyorsjelentés-szezon tovább dübörög. Jó hír jött a nekünk sem közömbös német autóiparból, hogy a Volkswagen újraindította fontos gyárát Wolfsburgban. Szépen emelkedett a Lufthansa és az Air France KLM, de csak a korábbi zuhanásokhoz képest. A cégek ugyanis valószínűleg megkapják a túléléshez szükséges állami mentőinjekciókat.

Száguld a Deutsche Bank részvénye, 11 százalékkal, mivel az első negyedévben a szükségesnek tartott céltartalékok megképzése után is nyereséges tudott maradni a pénzintézet. Ez a többi bankrészvényre is nagyon jó hatással van. Az Adidas eredményei viszont eléggé pocsékak, 93 százalékkal csökkent a nyeresége, a részvény persze esik.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45300 45010 46150 -1,16% 0 0 15 879 257 030 HUF 2026-09-24 17:09:44
MOL 5250 5125 5250 +1,06% 0 0 3 619 343 275 HUF 2026-09-24 17:13:43
MTELEKOM 2544 2530 2552 +0,08% 0 0 1 051 100 370 HUF 2026-09-24 17:07:31
RICHTER 12650 12530 12680 -0,16% 0 0 997 246 200 HUF 2026-09-24 17:06:23
OPUS 280 280 294 -4,11% 0 0 33 782 249 HUF 2026-09-24 17:13:50
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
Részvény / Deviza / Áru Ma kevésbé vidáman mehetünk a forintot átváltani
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:52
Érdekesen indította csütörtököt a forint a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Nem tetszett Amerikának, amit odahaza látnak a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:07
Megint a pénzzel szavaztak a kapitalisták, így zártak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Minden fókuszt elvisz Amerika, pedig az igazi sikersztorik itt vannak az orrunk előtt – interjú
Dala Gábor - Imre Lőrinc | 2026. szeptember 24. 05:51
Hozzájárul a globális hozamemelkedéshez, hogy a legnagyobb amerikai technológiai cégek dollármilliárdokat költenek el a mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházásokra – erről is beszéltek a Hold Alapkezelő portfóliókezelői a Privátbankárnak adott interjúban. Bár még nem jelenthető ki biztosan, hogy az AI-nagyágyúk egyre masszívabb hitelfelvétele rendszerszintű kockázatot jelent, de a múltból kiindulva vannak aggasztó jelek. Ifkovics Ábrahám és Hadnagy Milán hozzátették: mivel az Egyesült Államok viszi el a legtöbb fókuszt a részvénypiacokon, ott a legnehezebb megtalálni a kiugró sikersztorikat. Miközben Európa és a régiónk is hemzseg a jó vételi lehetőségektől.
Részvény / Deviza / Áru Rettegés töltötte el a forintot – ennyiért adták az eurót szerda este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:21
Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG